A Jurányiba menet édesanyámnak meséltem, hogy épp egy előadásra megyek, mire ő megkérdezte, hogy milyen előadásra. Mondtam a címet: Mit ér, ha?, ő pedig visszakérdezett, mit ér ha, mi? Én: mit ér a nő, ha elmúlt 40. Édesanyám sokatmondóan felnevetett.

A Láthatáron Csoport csapata nagy nyitójelenettel kezd, csilivili ruhákban ugrálnak, táncolnak, versengenek a figyelemért. A színészek rajtszámként születési dátumukat viselik, hiszen a kor határoz meg bennünket, nem? Ez a szándékosan tökéletlen Moulin Rouge jelenet adja meg az előadás humoros és ironikus alaphangulatát, és a fő kérdést: milyen is felnőtt nőnek lenni. A kor után következik a nők második legfontosabb tulajdonsága, a súlya! Feuer Yvette karaktere minden ruhát ledob magáról, hogy pár grammal kevesebbet mutasson a mérleg, mely trükkel talán sokan próbálkoztunk már. Ahogy észrevesszük testünkön a változás első jeleit foglalkoztatni kezd bennünket az elmúlás. Sokszor nehéz szeretni azt a testet, ami egy teljes élet nyomait viseli magán. Egy sebhelyről nem egy kaland vagy az akaraterőnk jut eszünkbe, hanem a hiba. A szarkalábakról nem a sok mosoly és a nevetés, hanem az öregedés. Amikor női ruhaboltban dolgoztam titkos küldetésemnek éreztem, hogy arról győzzem meg női vásárlóimat, hogy testük gyönyörű, legyenek rá büszkék, mert benne szerettek, szenvedtek és fejlődtek.

Láthatáron Csoport: Mi ér, ha? Fotók: Reviczky Zsolt

Az öregedéssel való szembenézés senkinek sem könnyű, pláné akkor nem, ha a bőr fiatalsága tőkét és lehetőségeket biztosít. A negyven feletti komplex női szereplehetőségek hiányára a Szalontay Tünde által játszott Csilla nevű szereplő hívja fel figyelmünket. Csilla dühösen és csalódottan mesél pszichológusának nem túl fényes lehetőségeiről, hogy őrá már csak házmesternő vagy anyakirálynő szerepek várnak. A drámairodalom hiányosságain kívül a rendezések limitált értelmezési képességeire is kitér: ő sosem lehetett Júlia, mert nincs szép, hosszú egyenes haja. Itt egy pillanatra elgondolkodunk azon, hogy a színháznak mennyi felelőssége és lehetősége van a szépségideálok felforgatásában és megerősítésében. Ezzel függ össze Csilla és a rendező jelenete is. Csilla Arkagyina szerepére jelentkezik, mikor megkérdi a rendezőt, mi a koncepciója Arkagyináról, a rendező ezt két szóban foglalja össze. Csilla feladata, hogy játssza el azt a szöveget, amit a rendező felolvas, Csillának nincs szövege, csak szépnek kell lennie. A meghallgatás végén a rendező meg akarja csókolni Csillát, az agresszív közeledés visszautasítását a rendező egy alázással nyugtázza. Persze, sztereotipikus a rendező alakja, de nem egy konkrét rendezőt akarnak megjeleníteni, hanem a tendenciát. (Trencsényi Katalin 2019-ben írt egy elemző cikket a női szerzők és rendezők arányairól a magyar kőszínházakban. Az eredmény elég hervasztó volt.)

A Mit ér, ha? öt szereplő életébe enged betekintést, hogyan jelenik meg az életközépi válság, ki hogyan küzd meg vele és mire van szüksége. Fűri Anna zeneszerző szavaival, az előadás arról is szól, hogyan lehet a környezetünk számára legfájdalommentesebben változtatni az elvárásokra épített életünkön (hogy mi a különbség az elvárások és felelősség között azt az előadás saját fantáziánkra bízza.)

Az Álmosd Phaedra játszotta Szilvia egész életét a konvencionális értékekre építette. A kész válaszok mégsem hozták meg neki a kívánt boldogságot, nem ismer magára azokban a címszavakban, amiket legjobb barátnője sorol fel, amikor megkérdezi, hogy kicsoda ő. Szilvia egy olyan helyzetben kerül, ami fenekestől felforgatja az életét és, ami nemcsak az övét, hanem a körülötte élőket, a tőle függőket is mélyen érinti. Legjobb barátnőjét Romankovics Edit, az előadás rendezője és egyik írója alakítja. Ő az érem másik oldala, az, aki foggal körömmel ragaszkodik egy olyan élethez, ami szemmel láthatóan boldogtalanná teszi.

Manyasz Erika karaktere viszont szívből szeretné a változást. Ő teljesen más rácsok mögött raboskodik, mint Szilvia. A túlságosan ragaszkodó anyja nem engedi meg neki a szabadságot, hogy saját útját járja, ahányszor elszakadna anyjától, ő hirtelen szívinfarktussal fenyegeti lányát. Ráadásként pedig agyon kritizálja az életét.

Az előadás felteszi a kérdést, hogy milyen cselekvésmintáink vannak a midlife crisis megélése és megoldása kapcsán, illetve milyen diskurzusban jelennek meg a közéletben a nők. Ezeket kiparodizálja a produkció, és közben elgondolkodtatja a nézőket. Például, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni a sikeres nőkkel. A Feuer Yvette játszotta Hámori Judit pszichológust első kötetének apropóján hívják meg egy fiktív reggeli talk show-ba, ahol a műsorvezető folyton íróNŐ-ként beszél róla, a munkája helyett diétáról és sportról kérdezi, illetve a legfontosabb kérdés: mit szólt a férje a sikeréhez. Akár a rendezős jelenet, ez is felnagyított, sztereotipikus, de azért eszembe jutnak azok a Scarlett Johansonnal készült interjúk, amikben arról kérdezik, mit visel a Fekete Özvegy jelmeze alatt. A sztereotipizálás, az elnagyolt érzések és gesztusok az előadás humorának legfőbb forrásai. Az alkotók a humor eszközét választották arra, hogy elkerüljék a pátoszt, hogy felmutassák az abszurd szituációk mögötti mély problémákat, hogy humorral érintsék meg a nézőket. Akik többnyire elfogadják az előadás esztétikáját és rendszeresen nevetésben törnek ki.

A felnőtt (női)lét tulajdonképpen a vágyak, indulatok visszafojtásáról szól. Amikor a rózsaszín kávézóban összegyűlt szereplőkben megfogalmazódik ez, a katartikus halálfasza metál című jelenetben törnek ki. Felszabadulásuk egy rituális táncban kulminál, a nők külső és belső énje szinkronba kerül, meg lehet/tudnak feledkezni a testi hibáknak hívott egyedi testi jellemzőkről.

Mi? Mit ér ha? – zenés női varieté a mulandóságról
Hol? Jurányi Ház Kamaraterem
Kik? Rendező: Romankovics Edit. Dramaturg: Zsigó Anna. Zeneszerző: Fűri Anna. Dalszövegek: Kiss Judit Ágnes. Koreográfus: Hód Adrienn. Díszlet/jelmez: Horváth Jenny, Komesz Borbála. Szereplők: Feuer Yvette, Manyasz Erika, Álmosd Phaedra, Romankovics Edit, Szalontay Tünde