Fontos társadalmi missziót szolgálnak a tantermi színházi előadások, melyek bármilyen teremben komplex élményt nyújtanak és olyan kérdéseket tematizálnak, amelyekről minden gyereknek fontos gondolkodni, vitatkozni, játszani. Az énhatárok megőrzése, a mindennapi függőségek, a felnőtté válás nehézségei konzervatív, liberális, balos, jobbos családok számára egyaránt lényeges, húsba vágó lehet.

Az V. Tantermi Színházi Szemlén látott előadások esztétikai minősége nem egységes, de sem poros, poroszos pátosz, sem pontosan poentírozott provokáció nem fenyegeti a színházi élményt. A zsűri több produkciót pénzjutalomban részesített, hogy ezzel segítse a továbbjátszásukat, tizenkettőt pedig meghívott a Jurányiba, egy szemlére. Ezek közül ötöt láttam, és ebből három biztosan alkalmas arra, hogy a kultúrpolitikailag és talán esztétikailag is megosztott szakmában a konszenzus felé vigyen. Vidéki kőszínház vezető, kistelepülési művelődésszervező, iskolaigazgató biztosan nem lő vele mellé, ha meghívja ezeket a produkciókat. Egyszerű, első színházi élményként is könnyen befogadható formanyelven beszélő előadások, választott témájukat a középiskolás korosztályt meghatározó pedagógia szempontok szerint tárgyalják. Csak legyen rá pénzt, a Déryné Program Országjárás Alprogramjából, vagy máshonnan.

A Gyevi-Bíró Eszter – Eck Attila alkotópáros két előadás is látható volt a szemlén. Az egyik a KOHÓ műhely Függvények, a másik a Szabad Kurzus Alapítvány Atya, fiú, … című produkciója. Mindkettő izgalmas, új történetet mesél el, erőteljes, hangsúlyos színházi hatásokkal dolgozva. Professzionális színházcsinálók keze közül került ki mind a két anyag. Az erős hatáskeltő elemek egy kamaraszínház színpadán megállják a helyüket, de vajon nem túl durvák-e a kamaszok saját terében, a második otthonnak számító osztályteremben? Vagy épp az erős hatások tudják igazán beszippantani őket?

„Milyen zavaró viselkedésmintákat ismertek?” – kérdezik a Függvények színész-drámatanárai a játéktér két oldalán ülő nézőktől. „Mivel tudja valaki zavarni egy közösség életét?” A válaszokat barna csomagolópapírra írják, aztán mindenki tép belőle egyet, zsebébe teszi. Az előadás alatt arra a fogalomra fog figyelni. Minket is arra kérnek, hogy válasszunk egyet és annak felbukkanását, lehetéséges okait keressük. A Függvények alaphelyzete egy intézeti terápia, az Őszi Balázs által, legörbülő szájjal, pozitívnak szánt, enyhén manipulatív tónussal életre keltett csoportvezető mindenkit arra kér, meséljen el egy történetet az életéből. A narrátor személye váltakozik, néhány mondata után megelevenedik a helyzet, és egy pillanat alatt buliban, buszon, bárhol lehetünk. Mindenki a saját szemszögéből mesél a baráti körről, egyes eseményeket többször is érintenek, a különböző narratívák izgalmas, David Lynch-es világot teremtenek, teret hagyva a fantáziának. Nem minden történet tétje egyforma, illetve a színészi állapotok is hullámzóak, de a játszók energiája kellemesen végighömpölyget minket a másfél órás előadáson.

A csapat érzékenyen, jó ritmusérzekkel dolgozik együtt, szép összjátékot látunk. Szolid, szinte intim páros jelenetek és hangos tuttik váltogatják egymást. A téglalap alakú játéktér egyik oldalán dobogókon hangszerek – marha jól szólnak együtt a KOHÓsok. Még úgy is, hogy a színlap által jegyzett 9 színész-drámatanárból Seany Sciviero, Bencsik Balázs és Russa Karina nem léptek színpadra a fesztiválon.

Kollázs Kulturális Egyesület: A muter meg a dzsinek. Fotó: Tantermi Színházi Szemle – Jurányi Ház

A Függvények központi eleme a műanyag, a legtöbb kellék a fesztiválokról ismerős eldobható pohárból készült. Az ehhez első körben kapcsolható függőség, az alkohol, a Muter meg a dzsinek című előadásban kap központi szerepet. Műanyagból van a mobiltelefon, a partigirland: az online világnak, a buliknak éppúgy ki lehetünk szolgáltatva, mint a piának. A legerősebb tárgy talán a műanyag flakonok aljából készített melltartó, amit a lányok a civil ruhájukra vesznek fel az estére készülődve. A madzagokkal, gumikkal mókolt kellék zsigerien kínos volta szépen ellenpontozza az erotika initmitással való szoros kapcsolatát. A kellék kellemetlenül kitett helyzetbe hozza a játszókat, egy gesztussal teszi hangsúlyossá a bulizás húspiac jellegét. Nagy Krisztina Emese szerepében felkavaró őszinteséggel mutatja meg az első lépést a tárgyiasulás, használódás felé, miközben arról mesél, hogy lett egyre öntudatlanabb a buliban. Danka Márta a nyári szünetről visszatérő Jázmin szerepében a kisebbségi komplexusok széles palettáját rajzolja fel zavartan elkapott pillantásokkal, szájhúzogatással. Fekete Balázs Zsocája a magabiztos külső alatti belső vívódásokról, Darabos Petra Zsófija a csendes külső mögötti hangzavarról játszik szép tónusokban. Keszte Bálint átható tekintete barátként jólesően meleg figyelemmel teli.

A történetek aztán véget érnek, néhány másodpercnyi csend után a játszók hozzánk fordulnak. Mi volt a legerősebb benyomásunk, kérdezik. Észrevettük-e az elején mondott kulcsszavakat. Beszélgetés kezdődik, majd három csoportban egy-egy viszonyra fókuszálva fejtegetjük tovább a függőségek természetét.

A Szabad Kurzus Alapítvány Atya, fiú, … című előadására érkezve Eck Attila fogad minket a Jurányi Kamaratermében. A téglalap alakú játéktér két hosszabbik oldalán foglalhatunk helyet, az egyik rövidebbiken íróasztal áll különböző tárgyakkal, a másikon iskolai pad. Középen mindenféle dobozok, zacskók, nagy rendetlenség. Eck Attila határozott, közvetlen drámatanár, mielőtt belekezdenénk az előadásba, megkérdezi honnan érkeztünk, néhány hőmérős mondattal ismerteti össze a csapatot. Aztán arra kér minket, vegyük szemügyre a térben látható tárgyakat, nyugodtan túrjunk bele a cuccokba. Egy fiatal srác dolgai ezek, aki most költözött ide. Vajon mit tudhatunk róla? Milyen ember lehet? A pszichológiai témájú könyvek, a partikellékek, a kaparós sorsjegyek, gitárkották tipikus egyetemista képét rajzolják elénk.

A srácot Benkő-Kovács Gergő kelti életre néhány perc múlva, izgatottan érkezik a térbe, helyet keres a dolgoknak. Elmondja, hogy most költözött ide és hogy nagyon foglalkoztatja, hogy mikortól mondható ki valakiről, hogy felnőtt. Hat éves korában írt is egy listát, hogy milyen dolgokat tehet majd meg nagykorában. De sajnos nem találja ezt a listát. Eck Attilához fordul, aki pedig hozzánk, közösen gyűjtjük össze, mit gondolhat egy kisgyerek a felnőttségről. Aztán folytatódik az előadás, a sráchoz megérkezik az apja, akivel már régen nem beszélt, mert az lelépett sok-sok évvel ezelőtt. Ivaskovics Viktor zárt mozdulatokkal, erős belső feszültséggel mozgatja a figurát. Párosukban zsigeri szinten feszül egymásnak apa és fiú. Mindketten értenek a pszichológiához, így a visszaemlékezések mellett komoly elemzéseket is kapunk az elhagyó és az elhagyott szerepből fakadó személyiségjegyek működéséről. Az egymást elemző vitákban szétviszi a teret az az energia, amivel beleszállnak a másikba. Ezt ellenpontozza a múlt egyes kiemelt eseményeinek játékos újraélése, néhány kellék és jelmez segítségével mindketten más karakterek bőrébe is bújnak. Az apából kalózkapitány lesz, dacol a vad tengerrel, ventillátor lobogtatja a parókáját, viszi a légáram a szappanbuborékfújó-gép ezer színes gömbjét, mint sűrű vihart a forgószél. A legbátrabb kalóz meséje finoman mosolyt csal az arcunkra. A kérdés azonban komoly. Ha hajótörést szenvedek, van-e bátrabb dolog, mint a part felé venni az irányt, ahol bizotsan segítséget kapok? Még ha így a „bátor” hírnév oda is veszik? Az előadást jólesően nem ad válaszokat. A végén a térben maradt tárgyakból közösen építhetjük meg a fiú eddigi életútját, és együtt keressük a szavakat, vajon miket kellene még megtenni, hogy igazán felnőtt lehessen.

Az Elekes Dóra hasonló című regényéből készült a Muter meg a dzsinek című előadásban egy kiskamasz lány és az anyukája viszonya áll a középpontban.  A harmincöt perces játékot feldolgozó foglalkozás kíséri, de ezen a szemlén a felnőtt nézők nem vehettek részt, ami érthető, hiszen érzékeny és fontos témával foglalkozik az előadás. A kislány anyukája alkoholista. Ezzel Magyarországon becslések szerint félmillióan vannak így. Mégsem beszélünk róla eleget. Hogyan is lehetne? Elekes Dóra a mese nyelvét választja, és egy életvidám kiskamasz szemszögét, képzeletvilágát. Hiszen mit jelent az, hogy anyuka alkoholista, egy tizenpár éves számára? Node az, hogy időként dzsinnek rabolják el, vagy dzsinnek vannak nála, az már egész más. A muter nem elfelejt elmenni a kislányért az iskolába, hanem az idő-dzsinn összekavarja a fejében az órákat meg a perceket. A dzsinnek miatt nincs vacsora, nincs törődés, odafigyelés. Persze a mesében minden jóra fordul, így talán könnyebb hallgatni a pontos tünetleírásokat. Például, hogy a muter dülöngélve száll ki a kocsiból és hogy a tanító néni olyanokat mond neki, hogy „…ilyen állapotban? Felelőtlenség!”

Boznánszky Anna természetes lazasággal, a világ iránti tiszta kíváncsisággal tölti meg a kislány tekintetét. Nem nagy vallomást hallunk tőle, persze nem is cseveg. A sok színpadi teendője mellett, mintegy mellékesen mesél, ugyanakkor pontosan bemért súlyokat helyez az egyes mondatokra, történetrészletekre. Ő nincs felkavarva, a mindennapjait mondja, van persze valami fátyolos szomorúság a gesztusaiban, leheletnyi rosszkedv, amire rá tud kapcsolódni az együttérzésünk, de ő eddig jön, ha tovább akarunk merülni a problémában, azt nekünk kell. Jólesően felnőttként kezel minket, emberi távolságot vesz, amire a nézőtéren ülő osztály emberi figyelemmel reagál, egy-két könnycsepp is csillan a végén.

Ecsedi Csenge Berta rendező, Fodor Orsolya dramatug és a látványt megalkotó Csiszér Csilla Viola jó tempót találtak a játéknak. A történet fontos elemeit jól sűrítik, írásvetítővel izgalmas vizuális világot teremtenek, ahol mindig kell valahová menni, valamit odébtenni, zenét kapcsolni, felfordítani ezt, letörölni azt. Így a figyelemnek lehetősége van biztonságos területen maradni, de felbátorodva bele is engedheti magát a történetbe. És ha az túl felkavaró, akkor sincs semmi baj, a teremben végig sötét van, a játéktér hátsó falán folyadék árnya vagy papírfigura sziluettje, lehet menni a vizuális asszociációkkal.

K2 Színház: anyegin.hu. Fotó: Tantermi Színházi Szemle – Jurányi Ház

A k2 Színház anyegin.hu című előadása professzionális játék. Puskin klasszikusának pergő humorú, édesbús aktualitással újraírt, magyarított verziója. Az online térben játszódik, ahová nem olyan régen az egész ország be volt zárva a koronavírus miatt, de tudjuk jól, hogy előtte és utána sem sokkal könnyebb az ismerkedés, ha az ember nincs becsatornázva különböző közösségekbe. Az egyes alkalmazások algoritmusai mindent megtesznek, hogy ne a való világba vágyjon használójuk. Az előadás egy internet zanzával indul, web-áriával, a három szereplő az online világ, a legnépszerűbb portálok szavaiból, kifejezéseiből, fordulataiból prezentál zeneileg is izgalmas sűrítményt. Ezzel érkezünk meg a játék terébe, egy képzeletbeli társkereső oldalra. Szigeti Anna a keletmagyaroszági Kokasdról, Ervin Budapestről és Menyus, ki tudja honnan, de nagyon idealistán. Fábián Péter az Y és Z generáció pontos ismeretéről tesz tanúbizonyságot, mint író és rendező. Az anyegin.hu olyan nyelven szólal meg, ami egy pillanat alatt húzza be őket, ugyanakkor megkapó érzékenységgel vezeti végig őket egy az Anyeginhez nagyon hasonló hármas viszonyrendszer lelki változásain.

Az előadásban szereplő három k2-s színész mindegyike remek alakítás nyújt. Pedig nincsenek könnyű helyzetben, egy üres, neonvilágításos tér közepén, három egymástól nem túl távol álló széken ülnek szinte végig. Hiszen ez történik: Annát, Ervint és Menyust mindig a gép előtt látjuk. Egyszerű gesztusokkal, tekintetekkel, hangsúlyokkal és tempókkal dolgozhatnak, és teszik is lenyűgöző profizmussal. Szigeti Anna szinte még kiskamasz, tele van naivsággal, tisztasággal. Gyöngy Zsuzsi rebbenékeny hangszínbe kevert apró rezdülésekkel mutatja az átélt izgatottságot, idegességet. Mélyről jövő félelmet mutat a másik embertől, ugyanakkor tiszta vágyat a megismerésre, óriási szívet a szeretetre, melynek tárgya szinte mindegy is. Kokasdon közel van a természet, és Anna a mező vadvirága, a tyúkól melege, a Kárpátok messzire látszó lankái. Ervin már egyetemista, talán jobban unja az életet, mint maga Anyegin. Király Dániel pontosan kimért lazasággal játssza a figurát, könnyűszerrel tartja el minden komolyabb érzelmi helyzettől, így mutatva meg érzékeny belső mozgatórugóit. Ha épp nem unja, megmosolyogja a világot, a mosoly íve, dőlésszöge centire stimmel, ám zsigeriségéhez kétség sem férhet. Ő a játék mozgatója és motorja, és gyors tempót diktál, mert úgy hiszi, bírja. Mikor hibázik, kissé megrázza magát és máris újra ritmusban van. Menyus maga a megtestesült bizonytalan kamasz. Bán Bálint esetlen gesztusokat kölcsönöz a figurának, magabizonytalan grimaszokat, melyek mögött súlyos érzelmek humora sejlik fel. Verseket ír és szerelemre vágyik, örök álmodozónak tűnik. Gyerekes naivságát szégyenlősen zárójelbe tenné, ugyanakkor büszke is rá, szerinte a világnak így kell működni.

Mindhárman kapnak egy-egy klasszikus szöveget, Tatjána és Anyegin levelét a Puskin műből, illetve egy Kosztolányi verset. A veretes sorok kiugranak a pergő, rövid megszólalásokkal operáló, élőbeszédet izgalmasan sűrítő darabból. Ideje, súlya lesz a szavaknak. A három színész kiválóan mondja őket, csodásan építve a szöveg hordozta állapotot, ugyanakkor mivel semmilyen színházi gesztus nem segíti őket, továbbra is egyhelyben ülnek/állnak, a figyelmet ezeknél a részeknél eggyel nehezebb fenntartaniuk. Ez a minőség mélyíti és ellenpontozza az előadás többi részét. A feldolgozó foglalkozáson az derül ki, hogy a nézők nem váltak le ezekről a részekről sem. Fábián Péter moderálásával átbeszéljük az egyes figurák vágyainak irányát, azok valódiságát. Izgalmas vita alakul ki a virtuális és a valódi világ érzéseiről, megéléseiről. Egy-egy mondat erejéig a szereplők helyzetébe és képzelhetjük magunkat, illetve a játék zárásaként tanácsot adhatunk Ervinnek, hogyan nőhetne fel, hogyan vehetné komolyabban az életet. Ahogy az Atya, fiú, … esetében is, ez a saját felnőttségünkkel kapcsolatban kelthet bennük izgalmas kételyeket, a középiskolásoknál pedig izgalmas perspektívába helyezheti saját életüket.

Az #énis#engemis című produkció egy KIMI-s vizsgaelőadásból nőtte ki magát társadalmilag fontos vállalást tevő színházi élménnyé. Egy olyan országban, ahol Eszenyi Enikő, Gothár Péter, Kerényi Miklós Gábor pályája kis szünet után, komolyabb társadalmi és szakpolitikai diskurzus nélkül folytatódik, és ahol számtalan hasonló kocsmai történet kering híres alkotókról, ott igazán fontos, hogy ezt az előadást minél több fiatal lássa. Hogy ha a pletykák hazugsága és a tabuk kimondhatatlan igazsága után a valóságban ilyen helyzetbe kerülnek, ne váljanak áldozatokká. Legalább ebben jó lenne megegyezni a konzervatív, liberális, balos, jobbos embereknek.

A Hesteg csapata hat helyzetet mutat be. A tér közepén két szék, abba ül a két beszélő. A többiek oldalról nézik őket. Van valami biztonságot adó figyelmükben. Megszólal elkövető és áldozat. Semmi több. Beszélni kezdenek. És felsejlik az öregedéstől való félelem, a nők harminc évvel ezelőtti helyzetének eufemizálása, a siker mindent igazoló volta, „az ember végső soron állat” konyhafilozófiája. Az elkövetők részéről. Az áldozatok részéről a naivság, a rajongás, a tisztelet zsákutcái. Vékony Brigitta katana-suhintás keménysége, Varga Dóra animális ösztönvihara, Tárkányi Flóra magavédő zavara, Németh Viktória életörömteli kuszasága, Nagy Zita Mária fátyolos ijedtsége és Fehértóri Noémi PTSD közeli rádöbbenő értetlensége olyan civil és színészi közötti minőségek, amik tiszta erővel közelítenek a problémához. Jó ízléssel, arányérzékkel, a beszélő igazságát keresve. Az előadást Keserű Imre rendező monológja zárja. A jelenből a ’30-as évekbe ugrunk, amikor még talán egyszerűbb volt káromolni és könyörögni az Istent. Vagy keksszel kínálni. Kár kicsinosítani. A lényeg, hogy a sok tiszta mondat után, egy transzcendenshez szóló mondatnak is ereje lesz, sőt.

A tapsot követő foglalkozáson a hat elkövetőt rakjuk sorrendbe bűnösségük szerint. A Jurányis előadáson 4-es volt a legártatlanabb, de volt kettő 10-es is. A diákok egy-egy figura bűnei ellen vagy mellett érvelnek, épül a közös morál. Aztán jó gyakorlatokat nézünk, hogyan lehetne az egyes történeteket úgy újramesélni, hogy ne legyen bennük erőszak, határátlépés, visszaélés. Ezt jó, ha haza tudjuk vinni.

Mi? K2 Színház: anyegin.hu
Hol? Jurányi Ház
Kik? Dramaturg/Rendező: Fábián Péter. Játsszák: Bán Bálint, Király Dániel, Gyöngy Zsuzsa

Mi? Hesteg: #énis#engemis
Hol? Jurányi Ház
Kik? Rendező: Keserű Imre. Játsszák: Fehértói Noèmi, Nagy Zita Mária, Németh Viktória, Tárkányi Flóra, Varga Dóra, Vèkony Brigitta, Keserű Imre

Mi? Kollázs Kulturális Egyesület: Elekes Dóra: A muter meg a dzsinek
Hol? Jurányi Ház
Kik? Rendező: Ecsedi Csenge Berta. Előadja: Boznánszky Anna, Látvány: Csiszér Csilla Viola, Dramaturg: Fodor Orsolya

Mi? KOHÓ Műhely: Függvények
Hol? Jurányi Ház
Kik? Író-rendező: Gyevi-Bíró Eszter, Író-dramaturg: Eck Attila. Seany Sciviero (Anna), Őszi Balázs (Balázs), Keszte Bálint (Boldizsár), Bencsik Balázs (Cseke), Nagy Krisztina (Emese), Danka Márta Mária (Jázmin), Russa Karina (Kara), Fekete Balázs (Zsoca), Darabos Petra (Zsófi)

Mi? Szabad Kurzus Alapítvány: Atya, fiú, … (Gyevi-Bíró Eszter ötletének felhasználásával írta: Eck Attila)
Hol? Jurányi Ház
Kik? Rendező: Gyevi-Bíró Eszter. Szereplők: Ivaskovics Viktor (Apa, Haver), Benkő-Kovács Gergő (Fiú, Barát)