Az októberi Színház folyóiratban Fesztiváltörténetek címmel rövid szubjektív tanulmányokat közöltünk négy nyári fesztivál rég- és közelmúltjáról (Gyula, Kisvárda, Szeged, Zsámbék) – kiegészítve az idén megszűnt POSZT idővonalával. A gyulai Shakespeare Fesztivál történetét Cseicsner Otília dolgozta fel, amelyre jelen írásával Pikli Natália, a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke reagál. Véleménycikkét változtatás nélkül közöljük.

A 2005 óta Gyulán működő Shakespeare Fesztivál gazdag és változatos történetéről többen írtak a közelmúltban magyar és nemzetközi kiadványokban. Örvendetes ez a tény, de érdemes leszögezni, hogy egy tizenhat éves fesztiválról szólva a hiteles krónika és elemzés-értékelés még épp csak megszületőben van, ezért fontos, hogy a különböző nézőpontokat ütköztessük. Cseicsner Otília cikke a Színház folyóiratban, valamint Paraizs Júlia és Matuska Ágnes angol nyelvű, és a neves Bloomsbury kiadó Arden Shakespeare sorozatában 2022-ben megjelenő könyvfejezete[1] egyaránt azt a következtetést vonja le, hogy az a markáns változás, ami a fesztiváligazgató Gedeon József 2016-os váratlan halála után tapasztalható, egyfajta „színházszakmai eljelentéktelenedést” (Cseicsner) és a nemzetközi színházi kontextus elvesztését hozza magával.[2] Cseicsner Otília ehhez hozzáteszi a kritikátlan kultikus attitűd megerősödését is, melyet igazán nem támaszt alá tény. Fontosnak tartom ezeket a megállapításokat tágabb kontextusba helyezni, amely így segíthet e negatív értékítéleteket újragondolni.

Sota Rustaveli Színház: Vízkereszt, vagy amit akartok (r.: Robert Sturua), Gyula, 2011. Fotó: Kiss Zoltán

A fesztivál kezdetektől fogva küzdött azokkal a nehézségekkel, amelyek Elek Tibor 2017-tel kezdődő igazgatása óta fennállnak. Ugyan Gedeon József tudatosan és megszállott szenvedélyességgel építette fel magát a fesztivált (erről többen írtak), ő maga is többször panaszkodott azon körülményekre, melyek magából a helyszínből adódtak: Gyula kisváros Magyarország délkeleti csücskében, nem egyszerű megközelíteni sem vonaton, sem autóval,  a helyi többnyelvű lakosság sem érdeklődésében, sem létszámában nem tud fenntartani egy minden nyáron ismétlődő kéthetes és csak Shakespeare-re koncentráló színházi fesztivált, így a fürdővendégekre és a szakmai közönségre nagy szükség van. Azonban még az érdeklődő szakmai közönségből sem mindenki tudja magának megengedni, hogy minden évben egy vagy két hetet Gyulán töltsön nyáron saját kontóra, családdal vagy anélkül. A gyulai közönség pedig már a 2010-es évek elejére „ráunt” a „túl sok Shakespeare-re,” és a nyaralóktól sem elvárható racionálisan, hogy minden estéjüket (és néha a délutánt is) színházban töltsék.[3] A színházi, kritikusi és Shakespeare-kutatói szakma örömmel lát egy ilyen tematikus fesztivált minden évben, de közönség nélkül nehéz színházat csinálni, és bár örvendetes módon a fesztivál a közönségneveléssel is foglalkozik (workshopok gimnazistáknak, beszélgetések, stb.), Gyula és környéke lakossága nem nagyszámú. Így azokban az években, amikor valamilyen egyéb oknál fogva sikerült elegendő számú szakmai közönséget elhozni Gyulára, kiválóan tudott működni minden. Ilyen volt például a 2014-es Shakespeare-jubileumi év, amikor a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Shakespeare Bizottság közös szervezésében a magyartanároknak hirdetett szakmai nyári tábor is Gyulára került, és az akkoriban visszajáró nemzetközi vendégekkel (Stanley Wells, Maria Shevstova) együtt egy hosszabb konferenciát és egyben tartalmas fesztiválélményt lehetett megélni, megfelelő számú érdeklődő közönséggel.

A fesztivál nemcsak a színházi-kritikusi szakma számára vált fontos eseménnyé, hanem a magyar Shakespeare-tudománnyal is korán összekapcsolódott: Gedeon Józseffel jó munkakapcsolat alakult ki már a 2007-es szegedi első Jágónak. Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? konferencián (amely azóta a magyar Shakespeare-tudomány kétévenkénti seregszemléjévé vált, Kiss Attila és Matuska Ágnes szervezésében), és ettől fogva Shakespeare-kutatók rendszeresen részt vettek a fesztivál konferenciáin is. A 2012-ben, nagyrészt Almási Zsolt szervezőmunkájának köszönhetően újjáalakult Magyar Shakespeare Bizottság (MSB) is tevékenyen részt vállalt ás vállal az eseményekben. Egyrészt természetszerűleg, hiszen Nádasdy Ádám, az MSB első elnöke amúgy is állandó meghívott vendége volt a gyulai nyári színházi eseményeknek, másrészt mert vállalt küldetésük is sok ponton érintkezik. Az MSB, mint a Magyar Anglisztikai Társaság égisze alá tartozó független, szakmai-civil szervezet küldetésnyilatkozata szerint közös találkozóhelyet kíván biztosítani azon különböző szakmák képviselőinek (és az érdeklődőknek), akik valamilyen szempontból foglalkoznak Shakespeare-rel: a színház mellett a könyvkiadás, fordítás, közoktatás, felsőoktatás és tudomány képviselői számára egyfajta közös platformot kíván nyújtani, ahol dialógust folytathatnak, tanulhatnak egymástól, segítik egymást a sokszínűség és pluralizmus jegyében.[4] A Shakespeare Fesztivál szervezői hasonlóan, már a kezdetektől, Gedeon József óta fontosnak tartják, hogy egyfajta sokszínűség jelenjen meg a programszervezésben, melynek összekötő eleme a Shakespeare-művekre való reflektálás: így különböző színházi és nem-színházi tereket lehet megtölteni a fesztivál idejére más-más jellegű produkciókkal (prózai, táncos, zenei és interaktív performanszokkal, kulináris programmal, tudományos-ismeretterjesztő konferenciával).[5] Ebben a szellemben csatlakozott a Gedeon József vezette gyulai fesztivál a 2010-ben alakult Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatához (ESFN), melynek küldetésnyilatkozata hasonló pluralista és hálózatépítő hozzáállást tükröz.[6]

A közös célok azonban nem mindig jelentenek problémamentes együttműködést. Míg a fesztivál konferenciájának megszervezésében a mindenkori fesztiváligazgató (Gedeon József, Elek Tibor), a kurátorok (Nagy András) és az MSB (és elnöksége) probléma nélkül tudott és tud együttműködni (a meghívott előadók névsora közös egyeztetés során alakult ki, a végső szót azonban mindig a fesztiváligazgató mondta ki), az ESFN-nel való együttműködés Gedeon József váratlan halálával nagyrészt megszakadt. Elek Tibor „kívülállóként” érkezve egyszerűen nem tudja ugyanazt a színházi kapcsolatrendszert működtetni, amit elődje felépített, ahogy többen is megjegyezték, egyfajta „one-man show”-ként, ami valamennyire jellemzi az 1997 óta működő gdański és craiovai (1994-től, Emil Boroghină által szervezett) Shakespeare Fesztivált is.[7] Nagy kérdés például, mi lesz Gdańskban a jövőben Jerzy Limonidei váratlan halála után. Az ő elhivatottsága révén fel tudott épülni egy csodálatos, kora XVII. századi alapokon nyugvó színház, és elérte, hogy három város fogjon össze minden nyáron (Gdańsk, Gdynia, Sopot) a fesztivál érdekében, mely egybeesik a középkor óta fennálló híres vásárral, hasonlóan Gedeon Józsefhez, akinek ugyancsak Shakespeare, a színház és (lokálpatriótaként) Gyula iránti szenvedélyes elhivatottsága alakította ki a Shakespeare Fesztivált. Az ESFN-nel való kapcsolat enyhén szólva nem zökkenőmentes Elek Tibor számára, ahogy ezt többször elmondta személyes beszélgetésekben. Emellett a 2010-es évek második felére a magyar színházi környezet is jelentős változásokon ment át: mint azt Cseicsner Otília is jelzi (de értékítéletében nem veszi számításba), akárcsak Paraizs Júlia és Matuska Ágnes, a Magyarországon rendezett de nemzetközi kitekintésű színházi fesztivál súlypontja a MITEM 2014-es indulásával átkerült Budapestre,[8] ahol a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházban nemcsak mindig elegendő pénz, paripa fegyver, azaz támogatás és színházi infrastruktúra áll rendelkezésre, hanem a megfelelő számú és érdeklődő közönség is adott. Így a legutóbbi években a fajsúlyos külföldi Shakespeare-előadások inkább a MITEM-en voltak láthatóak.

A nagy ívű nemzetközi színházi kitekintés így valóban eltűnni látszik a gyulai Shakespeare Fesztiválról, és a magyar nyelvű, határon inneni és túli produkciók határozzák meg a most már újra egyhetes fesztivált (a 2020-as pandémiás év kivétel volt, ekkor korlátozódott csak négy napra). Érdemes itt megjegyezni, hogy korábban is megfogalmazódtak kritikák azzal kapcsolatban, hogy a magyar nyelvű produkciókat a külföldi vendégek és a külföldi produkciókat a magyar közönség csak (nem mindig a legjobb minőségű) felirattal tudja követni, és ez sok helyi vagy turista nézőt eltántoríthat.[9] Tehát részben anyagi-kapcsolatrendszeri, részben a már említett közönségszervezési okok miatt Elek Tibor így felvállalni látszik azt, hogy legyen a gyulai a magyar nyelvű Shakespeare-produkciók fesztiválja, és – részben saját kortárs irodalmi kapcsolatrendszerének köszönhetően – vállaltan nagyobb hangsúllyal jelenjenek meg az irodalmi-színházas események (mint idén a Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba által írt Hamlear kötetbemutatója, vagy a Shakespeare/37 felolvasószínháza), és kimondottan fontosnak tartja a (Gyulához is köthetően) határon túli színházak iránti érdeklődést.

Összegezve az eddigieket levonhatjuk azt az objektív következtetést, hogy a gyulai Shakespeare Fesztivál valóban átalakulóban van: épp „újrabootolják”, ami természetszerűleg jár veszteséggel és nyereséggel. Példának okáért az idei egy hétben a magyar Shakespeare-produkciók színes palettája vonult fel, a kaposvári színészhallgatók remek stúdió/vizsga Rómeójától kezdve amatőr (kevésbé sikeres) és kiváló határon túli vagy művészszínházi (a Katona Othellója), zenei és táncszínházi produkciókig, egy friss Shakespeare-börleszk helyspecifikus, várbéli bemutatásával zárva az egyhetes fesztivált, melynek során a sétálóutcán vagy a Rondellánál is beszélgetésbe lehetett elegyedni a művészekkel, résztvevőkkel (ez ennek a fesztiválnak az egyik maradandó szépsége).

A színikritikusok dolga, hogy megírják, az egyes előadások mennyire voltak emlékezetesek vagy szakmailag értékelhetők, és a színháztörténészek majd távlatos ívvel megalkotják a nagyobb képet. Azonban véleményem szerint itt és most a színházi és a Shakespeare-szakma felelőssége, hogy amiben lehet, támogassa a gyulai Shakespeare Fesztivált és szervezőit, hogy egyáltalán legyen lehetősége megtalálni azt az új arculatát és formáját, amit hosszú távon is folytatni lehet.[10]

[1] Cseicsner Otília: „Szépséged hova lett? A gyulai Shakespeare Fesztivál elmúlt tizenhat éve” Színház, LIV. évf. 2021/10. 19-24.; Julia Paraizs and Agnes Matuska: „The Gyula Shakespeare Festival, Hungary: Local, national, European”, in Nicoleta Cinpoeş, Florence March and Paul Prescott (szerk.) Shakespeare on European Festival Stages, Bloomsbury/Arden, London, megjelenik 2022-ben. pp.  175-193.
[2] „If the international context feels relevant at all, Shakespeare ceased to provide it.” (Matuska-Paraizs, 190)
[3] Sajnos én csak a 2010-es évektől tudtam bekapcsolódni a fesztiválba, és nem minden nyáron tudtam jelen lenni végig, de amikor voltam, mind Gedeon Józseffel, mind Elek Tiborral beszélgettünk ezekről a kérdésekről a konferenciák után.
[4] Tevékenységéről ld. részletesebben: Magyar Shakespeare Bizottság honlapja, https://mashakespearebizottsag.wordpress.com/. A gyulai konferencián az MSB-tagok előadói névsora nem állandó, jelen írás szerzője pl. csak 2014-ben, és utána MSB-elnökként 2019-ben és 2021-ben tartott ott előadást, míg természetesen ennél többször vett részt a fesztiválon akár nézőként, akár szakmailag
[5] Ahogy Paraizs és Matuska is kiemeli, már Gedeon József a Körös-völgyi Sokadalomhoz kötötte és egy nagyobb ívű nyári eseménysorozat részeként gondolta el a Shakespeare Fesztivált, egyszerre megszólítva a populáris és elit kultúra befogadóit (180). Mindez nem változott Elek igazgatása alatt sem.
[6] Az EFSN hat célja: 1. Shakespeare-fesztiválok támogatása, 2. Shakespeare munkáinak támogatása a színházban és más médiumokban, 3. közös oktatási-tudományos-népszerűsítő akciók szervezése, 4. közös művészi produkciók létrehozása, 5. művészek, fordítók és kutatók munkájának támogatása, 6. Shakespeare-rel és a színházzal kapcsolatos konferenciák és tudományos események szervezése. (Saját fordítás és összefoglalás, az ESFN weboldaláról idézi Nicoleta Cinpoeş.) Nicoleta Cinpoeş. „’Shakestivalling’ in the New Europe”, in Theatralia. Journal of Theatre Studies. Vol. 24. Special Issue: Shakespeare in Central Europe after 1989: Common Heritage and Regional Identity. Brno, Masaryk University Press, 2021. 83-101. 84.
[7] Adatok: Cinpoeş, 86-87.
[8] Paraizs és Matuska, 183.
[9] Paraizs és Matuska (182) idézve Maria Shevtsovát és Jászay Tamást is. Külön köszönöm Paraizs Júlia és Matuska Ágnes segítségét a válaszcikk elkészítésében, és egyes, írásban még nem rögzített adatok megadásában.
[10] Cinpoeş cikkéből is kiviláglik, hogy az európai Shakespeare-fesztiválok gyakran csak egy ideig tudnak működni, és sajnos nagy esély van a teljes eltűnésükre is, mint ahogy ez megtörtént a spanyol Shakespeare Fesztivállal (2003-2015).