A szövegkönyv legnagyobb kihívása, hogy a kanonizált szimbólummá, Izrael állam politikai vallásának részévé vált Szenes története mögé tud és mer-e nézni. A szöveg megírásakor hozott emlékezetpolitikai döntések határozzák meg, hogy mennyire lesz népszerű a darab és hozzájárulhat-e Szenes Anikó hazatéréséhez születésének századik évfordulóján.

Fotók: Weszelits András

A kérdés annyiban is időszerű a Hanna című kamaraelőadás kapcsán, mert idén száz éve született Szenes Anikó, aminek magyarországi ünneplésére szerveztek ejtőernyős ugrást, felolvasó estet a munkáiból, kiadtak képregényt, újból filmet terveznek róla és próbálták a WonderWoman brandet is ráhúzni erre a visszahúzódó, sokat olvasó, makacs és törékeny lányra – minden nagyobb társadalmi visszhang nélkül. Azt gondolnánk, hogy valaki, aki egy ország nemzeti hőse Hanna Szenes néven, akit a zsidó Jeanne d’Arc-nak neveznek, és Anna Frankhoz hasonlítanak, aki több mint ötven nyelvre lefordított jelentős irodalmi életművet hagyott hátra, az sikerrel vívja majd meg harcát a történelmi tetteket végrehajtó, önállóan gondolkodó nőket oly gyakran elérő történelmi felejtéssel – még akár Magyarországon is. Szenes Anikó azonban a legutóbbi évekig teljesen hiányzott a magyar irodalmi, illetve történeti kánonból.

Szenes Anikó rövid, 23 évnyi életét röviden is össze lehet foglalni: 1921-ben született Budapesten jómódú, asszimilált zsidó családban. A megtapasztalt zsidóüldözés következtében csatlakozott a cionista mozgalomhoz. 1939-ben kivándorolt Palesztinába, ahol mezőgazdasági iskolát végzett. Az angol titkosszolgálat társaival együtt kiképezte egy katonai misszióra – a magyar zsidóság megmentésére –, ám ahogy átkeltek a magyar határon, Szenest elfogták, majd több hónapi kihallgatás és kínzás után 1944. november 7-én Budapesten kivégezték.

Ebben a 23 évnyi női élettörténetben és annak emlékezetében több emlékezeti kör kapcsolódik össze, ami komoly kihívást jelentett a szövegkönyv összeállítóinak, Tóth Rékának és Widder Kristófnak, mert nem volt kegyes a sors Szenes Anikó sokrétegű magyarországi emlékéhez. Az 1989 utáni meghatározó antikommunista diskurzusba egy elhivatottan baloldali antifasiszta ellenálló amúgy sem fért bele, főleg nem egy zsidó, és pláne nem egy fegyveres ellenálló nő. Szenes emlékezete mögé a magyar zsidó szervezetek sem álltak be teljes mellszélességgel: a neológoknak túl harcias, fiatal, cionista és mellesleg nő volt, a reformirányzatnak túl cionista, az ortodoxoknak meg legfőképp nő volt meg kommunista és túlságosan magyar. A jobboldali cionistáknak túl baloldali, a baloldaliaknak túl középpolgári hátterű és klasszikus műveltségű volt. Szenes bonyolult hagyatékát prezentálták, hogy az adott emlékezeti keretbe nem beleillő részt nemes egyszerűséggel kihagyták, illetve elfelejtették. Az 1989 után megerősödő magyarországi nőmozgalom már kritikusan figyelte azt az izraeli belpolitikai irányt, amelynek Szenes volt a hivatalos hőse, és így nem találta meg a lehetséges kapcsolódási pontokat a vallási és intézményesített férfitekintély ellen sikerrel lázadó, számottevő politikai és művészi alkotóerőjű nő életéhez. Ebbe a nagyon nehéz térbe lépett be Widder Kristóf rendezte előadás a Szentendrei Teátrumban, amely majd ősztől a Jurányiban is látható lesz.

A színészi teljesítményekre nem lehet panasz: Bíró Eszter nemcsak kiválóan megtestesíti Szenes Anikót, de remekül énekel és bejátssza a színpadot is. Widder Kristóf briliánsan váltogatja szerepeit – mint Anikó testvére, börtönőr, Áprily Lajos (Anikó irodalomtanára a budapesti Bar Madas gimnáziumban), vagy éppen Anikó ejtőernyős társa, tovább gördítve az eseményt.

A szövegkönyv legnagyobb kihívása, hogy a kanonizált szimbólummá, Izrael állam politikai vallásának részévé vált Szenes története mögé tud és mer-e nézni. A szöveg megírásakor hozott emlékezetpolitikai döntések határozzák meg, hogy mennyire lesz népszerű a darab és hozzájárulhat-e Szenes Anikó hazatéréséhez a születésének századik évfordulóján.

A darab kezdete reményt keltő, mikor Anikó az asszimilált, nők által végzett fizetett munkát, de különösen a mezőgazdasági munkát mélyen megvető édesanyjának írt szövegéből idéznek, melyben Anikó lelkendezik a kibucban végzett munkájáért. Ekkor éppen az Anikó testvérét játszó Widder próbálja jelezni, hogy azért ez nem annyira volt egyértelmű, hiszen Anikó gyűlölte a fizikai munkát, hiányzott a korábbi intellektuális közege, szenvedett a kibuc férfiuralmától és a szexuális zaklatásoktól, így kapva kapott a lehetőségen, hogy csatlakozzon az angol titkosszolgálat rosszul előkészített és végig nem gondolt akciójához. De ezt a világért se vallotta volna be az édesanyjának írt levélben.

A Szenes-történet rendkívül bonyolult, több szálon futó cselekmény, így jó döntés volt, hogy a darab keretes szerkezettel a börtönben indul és ott végződik. Ennek alternatívája egy kronologikus cselekményvezetés lehetett volna, de az szükségszerűen még teleologikusabbá tette volna a kanonizált történet színpadra állítását. Anikó a kivégzésével lett történelmi szereplő; ha nem végzik ki, tettei, illetve visszaemlékezései ugyanúgy csendben elfelejtődtek volna, mint a többi Izraelben élő, magyar lázadó cionista nőé. Egyrészről a szöveg összeállításkor a bőség zavarával küszködtek a szövegírók, hiszen látszólag rengeteg forrás maradt fenn Szenesről. Másrészről a források kritikai elemzését nem végezték el, és nem gondolták végig, hogy például az Anikó helyett annak történetét és érzéseit elmondó ejtőernyős társ visszaemlékezését mennyire határozta meg a visszaemlékezés felvételekor már kialakult Szenes Hanna kultusz valamit az, hogy ő bizony életben maradt, míg Anikót kivégezték.

A szövegírók legfontosabb forrásként Anikó naplóját használták, amit 13 éves kora óta írt. A napló pedig nem a tényszerű valóságnak, hanem egy személyes reflexiónak helyet adó tér, hiszen naplót egy adott pillanatban egy elképzelt közönség számára írnak. Akárcsak kortársa, Anna Frank, Szenes is követte a korabeli kamaszlányoktól elvárt naplóírói kifejezéseket és gyakorlatot, amit színpadra állítani nagy kihívás, mert így a pöttyös lánykönyvek lelkendező stílusa ráragad a darabra. Anikó fejlődő stílusát a 19. századi magyar nemzeti megújulás szerzői, valamint a cionizmus, a kommunizmus és az osztályharc utópikus érzelempolitikája inspirálta. Anikó szellemi érésével és politikai radikalizálódásával nem tud mit kezdeni a darab, hanem a kislányos kritikátlan lelkesedést mutatja be, ahelyett, hogy rendkívüli körülmények, a sokszínű és sokrétegű inspiráció hatására kialakult, bonyolult személyiséget látnánk.

Anikó édesanyjától, aki személyes ügyének tekintette, hogy mi és hogyan jelenjen meg lányáról a nyilvánosságban, keveset idéz a darab, pedig ő mindig a lánya ártatlanságát és kérlelhetetlen elkötelezettségét hangsúlyozta. Ezért is maradtak ki Anikó szerelmi történetei a kanonizált történetből, illetve korábbi partnereinek visszaemlékezéseiből kicenzúrázták az Anikóra vonatkozó részeket. Ezzel, az Anikó édesanyja által épített narratívával szemben a darabban elhangzik, hogy Szenest a kínzások során a Margit körúti börtönben megerőszakolták. Ez az egyetlen hely a szövegben, mikor a női törékenységét hangsúlyozzák, noha erről a kihallgatás során elkövetett nemi erőszakról nincsen forrásunk: akik jelen voltak óvakodtak erről beszélni és az utólagos visszaemlékezések gyakran tértek el a valóságtól a saját fontosság vagy az elképzel elvárásoknak megfelelni akarástól vezérelve. A színpadra vitt szöveg nem értelmezi a kanonizált szövegeket, mint Szenes legfontosabb versei és ezzel nagy lehetőséget hagy ki arra vonatkozóan, hogy megkíséreljen egy, a nemi sztereotípiákat megkérdőjelező nő élettörténetét nem női nemi sztereotípiákkal bemutatni.

A színpadkép, ahol csomagolópapírba helyezik a kellékeket, melyeket aztán kicsomagolnak és a papírt felhasználják a cselekmény tovább gördítéséhez, jól jelzi, hogy Szenes Anikó történetében még van bőven kicsomagolni való. Szenes Anikó, ha szerencsésebb, és ha társai nem árulják el, vagy ha kevésbé elhivatott, akár még ma is élhetne. Ahhoz, hogy Szenes Anikó hazataláljon a százéves születésnapi ünneplés után, érdemben kell állitásokat megfogalmazni, melyek 2022 Magyarországán érvényesek. Ehhez fájdalmas és fontos kérdéseket kell feltenni, hogy ez eddig miért nem következett be; sajnos az előadás elmulasztja ezt.

Mi? Hanna – Szabadesés több szólamban (Szenes Hanna naplójából, verseiből, valamint édesanyja és bajtársai visszaemlékezéseiből összeállította: Tóth Réka Ágnes, Widder Kristóf)
Hol? Szentendrei Teátrum – Jurányi Közösségi Ház
Kik? Rendező: Widder Kristóf. Szereplők: Bíró Eszter, Widder Kristóf. Zene: Födő Sándor. Versek: Szenes Hanna Dramaturg: Tóth Réka Ágnes Konzulens: Dénes Gábor, Ungváry Krisztián Grafika: Seres Flóra.
A Füge Produkció, a Szentendrei Teátrum és a Miss Biro Publishing közös produkciója.