A sci-fi nem egy gyakori műfaj a magyar színpadokon. Ha mégis megjelenik, általában színházi nevelés előadásokban, hogy a jelenünktől eltávolodva indítson beszélgetést olyan témákról, mint a klímakatasztrófa, menekültválság vagy háborús helyzetek.

Nyári Arnold Pillantás a jövőbe Zoomra adaptált dráma játékában például mindenki egy hotelben él, ahol mindent megkaphatunk, amit kívánunk, viszont nem hagyhatjuk el a hotelszobánkat. A sci-fikben gyakran azért kreálnak disztópikus világokat, hogy ezen keresztül a jelen társadalmi problémáiról beszéljenek. Nyári Arnold említett műve a karantén élményét dolgozta fel.

Fotók: Vass László

Függetlenül attól, hogy egy sci-fi a jövő technológiájára vagy a technológia metafizikájára helyezi a hangsúlyt, mindig a mi lenne, ha kérdésből indul ki. A Mars messze van, de a Föld sincs közel előadásban az alkotók ezt a kérdést úgy tették fel, hogy mi lenne, ha lenne egy magyar Mars-program? Ezt egy előadás témájának megtenni önmagában nem nehéz, de megvalósításában igen. A társadalmi problémákat kommentáló sci-fi, mint például a Black Mirror, azért olyan kísérteties és sikeres, mert egy távoli, de elképzelhető jövőben történik, és nem mellesleg a részletesen kidolgozott mitológia szabályait betartja a dramaturgia. Ezek a szabályok pedig kérlelhetetlenek, a legapróbb inkonzisztencia is kibillenti a nézőt. A sci-fi prózában és a képernyőkön sem könnyű, nemhogy színházban. Amit az ötletgazdák, Antal Bálint és Bíró Bence még azzal is megfejeltek, hogy a színészek improvizáció alapján alkották meg a végleges szövegkönyvet. A produkció felemásra sikerült, de örömmel tölt el, hogy kiléptek a magyar színház komfortzónájából és a lélektani folyamatok mellett egy kortárs tudományos-társadalmi kérdés körül barangoltak.

De miért nevezem sci-fi társadalmi kommentárnak A Mars messze van, de a Föld sincs közel előadást? Mert ez van a beharangozóban: Húszezer magyar ember érzi úgy, hogy szívesebben élne egy mérgező, gyilkos bolygón egy három négyzetméteres fémdobozba zárva, mint mondjuk Tápiószelén. Mit árul ez el az országunkról? Ha kicseréljük a Mars desztinációt mondjuk Németországra, Angliára vagy valamelyik Skandináv országra, akkor a kérdésfelvetés már nem is tűnik fikciónak. A KSH adatai szerint 2021-ben 21 730 magyar vándorolt ki Ausztriába, az Egyesült Királyságba és egyéb országokba. Az igazán izgalmas kérdés az az, hogy mi lesz, ha már elment ez a húszezer ember a Marsra. Miért megy el minden évben húszezer ember a Marsra?

Az előadás egy történelmi pillanattal indul: az amerikai Holdra szállást közvetítik a tvben, ezt Mihály (Spilák Lajos) fehér atlétában érdeklődve figyeli. A varázslatból felesége riasztja föl, hogy siessen, mert kihűl a vacsorája. Hirtelen nyilvánvalóvá lesz, hogy a fennkölt pillanat valahol máshol, messze történik és mi itt, a csúfosan csak kis magyar valóságnak nevezett közegben élünk, ahol nem lehet nagyokat álmodni.

Az előadás mozaikos szerkezete diktálja a ritmust, a lassabb jeleneteket pörgősebbek követnek és három-négy történetszál eseményeit látjuk. Ezek a történetszálak nem egyformán hangsúlyosok és nem is egyformán szükségesek. Az említett apatikus jelenetet Egon (Kovács Lehel, akinek ez az első Stúdió K-s szerepe) egy TedTalk-os beszédben (annak összes kliséjével) prezentálja nekünk: eszerint a jövő társadalma csak a Marson elképzelhető, a Marsot kolonizálni kell és lehet! Egon és a Marsra utazás az előadás fő szála, ide torkollik majd az összes többi szereplő élete. Egon egy igazi showman, megkapóan, a világmindenséget összefoglalva beszél; visszamegy a tűz felfedezéséig, patetikus és idealisztikus szavakat használ, mint például az inspiráció, a tudomány, hogy ez nem a pénzről szól. Kovács Lehel sikeresen megtalálja ezt a tenyérbemászó, de mégis szimpatikus figurát és nagy beleéléssel mesél Tesla 1881-es Városligeti látogatásáról, hogy itt találta fel a váltóáramot, ami megváltoztatta az egész XX. századot. Egon ezekkel a történelmi eseményekkel támasztja alá, hogy az, amiről beszélni akar, legalább olyan fontos, hogy itt Magyarországon is történhetnek fontos dolgok. A háttérben egy nagy piros M betű dominál (látvány: Erős Hanna, Zatykó Bori), a videókban kortárs popkulturális referenciákat használnak, az alkotók megtalálják azt a stílust, amivel szórakoztatóvá tudják tenni ezeket. A piros M betű az előadás első felében borzasztóan emlékeztet a Margó fesztivál logójára, majd az előadás második felében kiderül, hogy ez az M betű a magyar Mars program, vagyis a MAGOR M betűje. A MAGOR program célja, hogy ugyanúgy éljenek az emberek a Marson, mint itt, és lesz színház is.

Itt jön be az előadás második szála: a metaszínházi Sirály próba. Trepljov előadását látjuk, majd kiderül, hogy ez nem egy Sirály előadás, hanem egy Sirály előadás próbája. A színészek, akik saját nevükön szerepelnek a próbát és a művészieskedést parodizálják. Ezek jól sikerült jelenetek, viccesek, nevetünk rajta és várjuk, hogy megtaláljuk az összefüggést az előadás többi részével. Lehel (Kovács Lehel), a rendező nagyon „szarozza” az előadást, sértegeti a színészeket, Adrián (Samudovszky Adrian), aki Trepljovot játssza, nem bírja tovább és kimegy a próbáról. Ezen a ponton kicsit többről kezd szólni az előadás, mint az üres művészieskedés paródiája. Úgy tűnik, hogy ezt a szálat ismerik a legjobban az alkotók, ez áll a legbiztosabb lábakon. A következő próbajelenetben Adrián visszatér és arról beszél, hogy nem fenntartható, hogy gyomorgörccsel járjon be próbára, és megfogalmazza azt a kérdést, ami szerintem az egész magyar színházi struktúrát érinti, hogy legyen valami vagy legyen valami jó. Trepljov új formák kellenek monológja szerint új alkotási és működési struktúrák kellenek. Mintha a színházcsinálás politikája jobban érdekelné az alkotókat, mint az előadás születésének apropója, Nikola Tesla.^[1] A színházcsinálásban is jelentős változásoknak kell történniük, mert a színész Adrián is elkeseredésében, kilátástalanságában csatlakozik a MAGOR programba.

Az általában klisékkel, pejoratívan ábrázolt influenszer, Youtuber figurája ebben az előadásban valid kérdéseket tett fel és valid álláspontokat fogalmazott meg a MAGOR program kapcsán. A Pallagi Melitta alakította fiatal botanikus Youtube csatornáján egy olyan környezetvédő, ökotechnikát népszerűsít, amivel a panelban is lehet növényeket termeszteni. De végül ő is csatlakozik a MAGOR programhoz, amitől az előadásnak egy végletekig kiábrándult hangulata, olvasata lesz. Innen tényleg el kell menni.

Mi? Antal Bálint, Bíró Bence, Mikó Csaba: A Mars messze van, de a Föld sincs közel
Hol? Stúdió K Színház
Kik? Rendező: Antal Bálint. Dramaturg: Bíró Bence. Szereplők: Kovács Lehel m.v., Lovas Dániel, Pallagi Melitta, Samudovszky Adrian,  Spilák Lajos. Látvány: Erős Hanna, Zatykó Bori. Zene: Vranik Krisztián. Videó: Bartha Máté. Fény: Berta Ninett. Asszisztens: Mátyás Viktória.

^[1] Az előadás egy Nikolai Teslaról szóló előadása pályázatra készült.