Nagy nyereménye az előadásnak, hogy a főszerepeket ezúttal igazán fiatal színészek játsszák: László Lili és Rohonyi Barnabás. Eleve hiteles az ifjonti hevük és kedélyük.

Fotók: Takács Attila

Ha megnézzük ma a Mezítláb a parkban című, 1967-es amerikai filmet, valószínűleg úgy érezzük, hogy nagyon-nagyon sok idő telt el Neil Simon vígjátékának vászonra vitele óta. Nemcsak azért juthatunk erre, mert néhány évtizede már nem lehet napi 30 dollárért kivenni szobát a New York-i Plaza Hotelben, vagy mert nem létezik olyan kis lakás Manhattanben a Washington Square környékén (ott van a mezítlábazó park), amelyet havi 125 dollárért adnának ki. De a színészi játékon is látszik – legfőképpen az emeletmászó epizodistákén –, hogy némiképp eljárt az idő az ilyen, az arcra mindent feltűnően és sokszorosan kitevő színészet fölött. Ám maga a történet – amelyben egy fiatal házaspár hatnapos szállodai nászút után egy ötödik emeleti (lift nincs), nem kimondottan főnyeremény bérlakásban folytatja a mézes heteit – örökifjúnak hat.

A háromfelvonásos vígjáték épp hatvan éve mutatkozott be a Broadway-n, helyből Robert Redforddal a főszerepben, Mike Nichols rendezésében. Több mint 1500 előadás ment le belőle, mire kijött 1967-ben a filmváltozat. A darab természetesen a mozikban is betöltötte feladatát. Bár a különböző jelölések ellenére díjakat nem nyert, ám 30 millió dollárt hozott be, miközben ennek az összegnek a tizedébe sem került az elkészítése. Azt soha nem lehet tudni, hogy egy mű közönsége kikből áll, pláne hatvan év távolából, mégis úgy vélem az aktuális film- és színháznézői élményem alapján, hogy a Mezítláb a parkban fiatalokról szól – de nem nekik, hanem az időseknek. Azoknak, akik már nagyobb rálátással tekintenek a házasságok vagy a párkapcsolatok ezen szakaszaira, a lángoló szerelmi kezdetre és az első konfliktusok időszakára. Neil Simon vígjátéka ugyanis ezt mutatja meg szeretettel, derűvel, humorral: a friss házasok kezdeti hullámvasutazását, a fentet és a lentet. Ezt érzékelteti bájjal és jókedvvel az Orlai Produkció Mezítláb a parkban-bemutatója is. Az előadás legideálisabb nézője alighanem az olyan anya, akit elkísér a színházba a felnőtt, fiatal házas lánya vagy fia. És aztán a látottak nyomán a mama megörvendeztetheti a gyerekét egy-két okvetlenül rövid, tapasztalati szentenciával.

A Belvárosi Színházban bemutatott Neil Simon-vígjáték Zöldi Gergely fordításában és Kocsis Gergely rendezésében két, nem hosszú részből áll. Így szépen ellentételezi egymást főhőseink bejáratós házasságában a bugyborékoló boldogság a szünet előtt, majd utána az átmeneti válsághelyzet. (Romokban hever a házasságunk – mondja egyhetes asszonyként főhősnőnk az első veszekedésnél, amitől az ember hajlamos felnevetni a zsöllyében. Tudván, milyen szép, bonyolult és tartalmas feladat megtanulni elkerülni a házastársi veszekedéseket, vagy ha az nem megy, akkor legalább kifejleszteni a minél kisebb bántással, sérelemmel és veszteséggel járó módszereket.)

Nagy nyereménye az előadásnak, hogy a főszerepeket ezúttal igazán fiatal színészek játsszák: László Lili és Rohonyi Barnabás. Eleve hiteles az ifjonti hevük és kedélyük. Ahogy összenevetgélnek – gyakorlatilag bármin, még szép, hogy a szerző által a szájukba adott poénokon is –, attól a néző rögtön jóérzéssel visszaemlékszik, amire visszaemlékezhet a maga előéletéből. László Lili nem azonnal vesz meg bennünket, amikor lógó-lengő szárú piros nadrágban, csillogó „ékkövekkel” díszített rózsaszín pulóverben és világos bundácskában belép ebbe az erősen kompromisszumos lakásba. Ahol a tetőablakon lyuk tátong, a radiátor a maga szabályai szerint működik vagy nem, és a hálóban vagy aludni lehet, vagy közlekedni, de a kettő együtt esélytelen. Még nem értjük őt, amikor boldogan megszámolja a helyiség megszámlálhatatlan sarkait. De idővel elfogadjuk, hogy ez a vicces, szeles lány mindenben megtalálja a maga kis vonzó kalandját, s amint azt az édesanyja enyhe irigységgel megállapítja: hihetetlenül tudja élvezni az életet. Ezt, az újdonsült Mrs. Corie Brattert feszítő, izgető-mozgató életörömöt László Lili tökéletesen visszaadja.

Rohonyi Barnabás pályakezdő ügyvédje talán nem olyan kifogástalan eleganciájú, mint a Robert Redfordé volt. Pető Kata jelmeztervező a kockás kabáttal meg a homokszín öltönyhöz adott kockás mellénnyel kölcsönöz neki is némi szabálytalanságot vagy vagányságot. Rohonyi Barnabás alakításában a figura pikírt humorán gyengédség és simulékonyság üt át. Ha ez a házaspár együtt marad majd – az én drukkolásomra ez ügyben feltétlenül számíthatnak –, akkor abban biztosan Rohonyi Barnabás lágyabb, alkalmazkodóbbnak tetsző Pauljának lesz több érdeme. De természetesen szükségesnek látszik hozzá Corie, e bátor naiva okosodása is.

Neil Simon darabja behozza a képbe és a történetbe a szülők nemzedékét Corie anyja, valamint a ház padlásán lakó, artisztikus külsejű, misztikus bohém, Mr. Velasco személyében. Mondani sem kell talán, hogy egy kortársi előadásban az ő ötvenes személyük minden szempontból fiatalabbnak hat, mint amilyenek a hősök eredetileg voltak. Az ötven az új negyven – ezt nyugodtan kijelenthetjük –, sőt lehet, hogy már a hatvan is. A világos farmernadrágot és kék bundát viselő Kerekes Éva mindenesetre izgalmas, vonzó asszonynak látszik, aki bizonyos öniróniával viszonyul a saját, anyai érzéseihez. Modern szülőként gondosan ügyel arra, hogy felnőtt gyermekét ne túlságosan terhelje a rá irányuló aggodalmaival, és még a játékosan túlzó sóhajaira is bármikor ráfoghatja, hogy csak vicc. Valószínűsíthető, hogy az a két, csillámló, aranyszín ragadozómadár-szobor, amit nászajándék gyanánt hozott, az is egy bohókás, szeszélyes kedvű nő ötletes tréfája.

Epres Attila Mr. Velascója a legszebb férfikorban lévő pasasnak tetszik, akit egy kevésbé fiatal, tapasztaltabb Paul Bratter nyugodtan tarthatna akár veszélyesnek is a feleségére nézve. Rohonyi Barnabás rokonszenvesen kétség nélküli ifjú férje azonban nem fog a féltékenység csapdájába esni. Ő biztosítja a mesei végkifejletet, Epres barátian jószándékú Velascója mellett.

Ahogy több más Orlai-darabban segélyszemélyzet, konkrét vagy átvitt értelmű szerelő, szolgáltató Ficzere Béla, úgy itt is felbukkan mint a telefontársaság alkalmazottja. Elsőként az ő lihegő beesése képezi meg számunkra a bizarr bérház ötödik vagy öt és feledik emeletét. Ficzere Béla a két jelenetében hibátlanul működik, ellentétben az általa hozott telefonnal. Igen szeretetreméltó szereplő, aki akár alkalmi visszhangnak vagy párterapeutának is beáll a haragban lévő házastársak mellé.

Kocsis Gergely rendezése a gördülékeny lebonyolításon túl avval is eredményesnek bizonyult, hogy a színdarabot kiemelte az 1960-as évek New Yorkjából. Nem állapítható meg pontosan, hogy hová tette le, melyik évbe, milyen városba, de egy alkalmas színházi mostot mindenképpen talált számára egy kellemesnek mondható este erejéig.

Már nem emlékszem pontosan, hogy kinek és mi okból, de Epres Attila a darab során valamikor azt mondta az ő bűnügyi filmeken edzett szinkronhangján: kinyírlak. Nem tudnám pontosan kifejteni a miértjét, de valahogy ez volt a csúcs. Jobban mondva: ez volt a legjobban mondva az egész előadásban.

Mi? Neil Simon: Mezítláb a parkban (Zöldi Gergely fordítása)
Hol? Orlai Produkció – Belvárosi Színház
Kik? Rendező: Kocsis Gergely. Szereplők: László Lili (Corie Bratter), Rohonyi Barnabás (Paul Bratter), Kerekes Éva (Mrs Bank), Epres Attila (Victor Velasco), Ficzere Béla (Villanyszerelő, Telefonszerelő). Díszlettervező: Zöldy Z. Gergely. Jelmeztervező. Pető Kata. Zene: Mátyássy Szabolcs. Rendezőasszisztens: Kis-Kádi Judit.