A szatirikus karakterek banális problémákkal küzdenek, végtelen vitákba bonyolódnak művészetről, humanizmusról, erkölcsről. Fiatalok, naívak és szenvedélyesek, hisznek önmagukban és a kultúrában. Az egésznek mégis van egyfajta apokalipszis előtti, feszült atmoszférája. Eltúlzott mozdulatokkal, indokolatlan gesztusokkal szórakoztatnak minket, a groteszk játék szinte elfeledteti velünk a mindezek alatt megbúvó hideg valóságot. Ők annak a nemzedéknek az ifjúsága, akiknek felnőtt életük kapujában, erejük teljében kellett találkozniuk a háború borzalmaival, a halállal.

Vígszínház – Dömölky Dániel

Hubay Miklós, Ránki György és Vas István 1961-es zenés tragédiáját ifj. Vidnyánszky Attila rendezte meg a Pesti Színházban. Az első magyar musicalként számontartott darab az akkori közönségnek még fájóan közeli, személyesen megélt időszaknak állított emléket. Egyszerű cselekményét Radnóti Miklós sorsa ihlette, illetve a naplójában talált Apollinaire ötsoros, melyet Vas István fordított le. A történet könnyen összefoglalható: egy fiatal házaspár új lakásba költözik, barátaik, ismerőseik együttes erővel próbálják megakadályozni, hogy a férfinak be kelljen vonulnia, ám háborús időkben senki nem kerülheti el sorsát.

1961-ben az újonnan megnyitott (rövid életű) Petőfi Színház első előadása Brecht –Weill Koldusoperája volt. Szinetár Miklós – a színház igazgatója – hasonló felépítésű, songokkal tűzdelt darab megírására kérte fel Hubay Miklóst, aki Vas Istvánnal közösen a költő Elveszett otthonok című elbeszéléséből kiindulva írta meg a drámát és a dalbetéteket.

Ránki György zenéjével kiegészülve izgalmas műfaji egyveleg született. Líra, próza és dráma különleges szimbiózisa, ami kifejezetten jól áll a színpadnak. A Pesti Színházban bemutatott feldolgozás azért tudja ezt a szerkezetet sikeresen működtetni, mert a rendező talán még az eredetinél is radikálisabban mozdul a szürrealitás irányába. Így elfér egymás mellett a mellékszereplők jellemkomikumából adódó könnyedség és a dalok költői, mély fájdalma.

Amikor belépünk a színházterembe, már bent ülnek a zenészek, a két költő kottáik között keresgélve, dünnyögve énekli a Balladát (és ellenballadát) az ifjúságról. Hátuk mögött archív felvételekből készült montázs megy végtelenítve, a vászonról a fiatal Kern András, Hegedűs D. Géza és Lukács Sándor, vagyis Gáspár, Menyhért és Boldizsár köszönt minket, ezzel megalapozva az előadás romantikus-nosztalgikus hangulatát. Azonban miután mindenki elfoglalta a helyét, rögtön ki is zökkentenek minket. Ziláltan sétál fel a színpadra Hegedűs D. Géza Menyhértje, mentegetőzik hosszú szakálláért, pár utcával arrébb ugyanis Lear királyt játssza, amiből idéz is az öniróniáért hálás közönség legnagyobb örömére. A Boldizsárként utolsó pillanatban beugró Rudolf Péter is magyarázkodni kényszerül, hiszen a nézők a „három nagy öreget akarták látni, én meg kisöreg vagyok”.

A három király bohóckodó epilógusa után megnyílik a díszlet (ifj. Vidnyánszky Attila), egyszerű budai polgári lakásbelsőt látunk. Kopottas tapéta, kevés bútor, radiátorra helyezett kagylós telefon, a frissen beköltöző fiatal házaspár, Bálint (Ertl Zsombor) és Júlia (Varga-Járó Sára e.h.) is csak könyvekkel töltik meg új lakóterüket.

A jelmezek és a díszlet eredeti történelmi közegébe, vagyis az 1940-es évekbe helyezi az előadást, egypár oda nem illő elemen kívül (földből kinővő rézkannák, géppisztolyok), melyek jelzik a realitástól való elrugaszkodást. A díszlet egyébként nyitható; két oldalán a lakás lépcsőházába is beláthatunk, bár ilyenkor kicsit szűknek tűnik a színészeknek a játéktér. Bálint és Júlia többször újrajátszott megérkezése a lakásba egyre intenzívebb, újabb és újabb koreográfiával, nyelven örülnek egymásnak. A fiatalok csak kapkodják a fejüket, sorba köszönnek be a furcsábbnál furcsább alakok.

Egy szál törölközőben megjelenik Viktor szerepében Orosz Ákos (persze illedelmesen köszön a közönségnek, sőt még az aznapi VB döntőre utaló viccet is elereszt). Bálinttal szemben Viktor a racionalitás embere. Gyakorlatias férfi, aki mindent meg tud szerezni, el tud intézni. A szerelmi háromszög viszonzást alig remélhető tagja, aki szerelme szerelméért is hajlandó áldozatot hozni. Orosz Ákos alakítása kiemelkedik az egyébként is magas színvonalú mellékszereplői gárdából. Komplex egyéniséggé teszi Viktort, ügyeskedő életművész és egyúttal romantikus hős. Jelenléte végig energikus, egyik pillanatban ellenszenves, a másikban már szimpatizálunk vele.

Nagy-Kálózy Eszter Melittája szinte akrobatikus mutatványokkal, tűsarkúban egyensúlyozva énekel a radiátoron. Férjét, Szegilongi bírót Hirtling István alakítja, elegáns és karótnyelt, tipikus bürokrata. Gyöngyösi Zoltán és Horváth Szabolcs duója dinamikus, a szelíd és a szigorú költő kiegészítik egymást, láthatólag élvezik a játékot. A virágáruslány szerepében megható Kútvölgyi Erzsébet, ő idézi fel az idős Júlia szellemét is.

A két főszereplő alakja a legsematikusabb, legstilizáltabb, elhalványulnak a mellékszereplők mellett. Ertl Zsombor és Varga-Járó Sára ügyesen helyt állnak szerepükben, ha nem is teszik többsíkúvá Bálint és Júlia karakterét. Felveszik társaik ritmusát, remekelnek a nehéz énektechnikát igénylő részekben is. Ahogyan az eredeti műnél, úgy itt is a csapatmunkában rejlik az előadás igazi ereje.

A Pesti Színházas feldolgozásában a darab két felvonásos, három helyett, keretes szerkezettel. A két felvonás erős ellenpontja egymásnak. Míg az elsőn abszolút a komikum uralkodik, a második sokkal sötétebb tónusú. Ugyanazok a motívumok, amik az elsőben viccesnek hatottak, a másodikban tragikusan köszönnek vissza.

Nem tűnik célravezető vállalkozásnak, hogy összegyűjtsük, milyen konkrét párhuzamokat lehet találni a 20. század borzalmai és jelenünk között, az előadás nem is akar analógiává válni. A fiatalok nézőpontjából reflektál a nehéz időkre, miközben zajlik a háború, nem szorulnak háttérbe az olyan általános dilemmák, mint a sikertelenségtől való félelem, a művészléttel járó nehézségek, korrumpálódás. A bizonytalanság, identitáskeresés, a jövőtől való szorongás mindannyiunk számára ismert tapasztalatok.

Ifj. Vidnyánszky Attila feldolgozása bátran, de érezhető tisztelettel nyúl az eredetihez. Megidézi a világháború légkörét, eseményeit, nem akar erőszakosan aktualizálni, mégis friss, rólunk szóló adaptáció.

Mi? Hubay Miklós–Ránki György–Vas István: Egy szerelem három éjszakája
Hol? Pesti Színház
Kik? Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila. Szereplők: Kern András/Rudolf Péter (Gáspár), Hegedűs D. Géza (Menyhért), Lukács Sándor (Boldizsár), Hirtling István (dr. Szegilongi Lajos), Nagy-Kálózy Eszter (Melitta), Kútvölgyi Erzsébet (A virágáruslány), Dengyel Iván (A katona), Ertl Zsombor (Bálint), Varga-Járó Sára e.h. (Júlia), Orosz Ákos (Viktor), Gyöngyösi Zoltán (Sándor, költő), Horváth Szabolcs (Károly, költő), Zoltán Áron (Légiós), Csapó Attila (Henker Frigyes, százados). Zene: Mester Dávid, Standovár Mátyás, Kiss-Varga Roberta/Zsótér Zita, Hosszú Kristóf/Ónodi László, Balli Gabriella/Bettermann Rebeka/Tiborcz Balázs, Kalocsai Eszter/Görbicz Fülöp, Bartek Zsolt/Kurucz Levente. Látvány: ifj. Vidnyánszky Attila. Szcenikus: Juhász Zoltán. Installációk: Csapó Attila. Irodalmi munkatárs: Kovács Krisztina. Zenei vezető: Mester Dávid. Világítástervező: Hlinka Móni. Ügyelő: Eperjesi Anikó. Súgó: Ádám Dorottya. Rendezőasszisztens: Patkós Gergő.