Archive of posts published in the tag: ifj. Vidnyánszky Attila

Kedves Kriszta: Alámerülni a fonóba | Mentorprogram

Ifjú barbárok – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Gyulai Várszínház

Pozitív visszhangoktól kíváncsian érkeztem a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermébe, a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójára, az Ifjú barbárokra ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást a július eleji bemutató óta telt házzal játsszák, idejében kell jegyet foglaljon az ember, ha meg akarja tudni, mire ez a nagy érdeklődés, az előtérben…

Hermann Zoltán: Guitar hero

Jacques Prévert – Kovács Adrián – Vecsei H. Miklós – ifj. Vidnyánszky Attila: Szerelmek városa – Vígszínház

Dohoghat magában a kritikus, hogy miért kerül színpadra annyi film-remake a magyar színházakban, de nem tehet mást, mint konstatálja, hogy – különösképpen a Vígszínházban – már ennek is hagyománya van. Kicsit olyasmi talán ez, mint a 18. század végi barokk és gáláns operák világa, amikor a milánói vagy bécsi néző úgy ment be a színházba,…

Fazakas Réka – Kedves Kriszta: Mit csinál egy klasszikus a medencében?

Shakespeare: Rómeó és Júlia – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Majdnem másfél év lezárás után a tavalyi évad végén újra jelenléti előadást játszhatott a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Évadzáró bemutatóként a Rómeó és Júliát tűzték műsorra, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Gabnai Katalin – Herczog Noémi: Áthallások?

Négykezes a diktátorreprezentációról néhány októberi bemutatóban

Izgalmas gondolat, hogy „a kettős beszéd a váddal nyer formát”: rossz az, aki rosszra gondol. Lehet, hogy a kritikus az, aki rosszra gondol, és diktatúrája válogatja, hogy értelmezését mekkora szabadságfokkal írhatja meg. A kérdés tényleg az, hogy gondolunk-e kimondva-kimondatlanul mi mindannyian, mégpedig konszenzuálisan, a minket körülvevő, mindannyiunk számára nyomasztó valóságra és zsarnokokra a Nero, a…

Rekorder direktor

Tompa Gábor rendezőt Nánay István kérdezte

Nem sok emberről mondható el, hogy harminc éve áll egy társulat élén, de TOMPA GÁBORról igen, akit 1990. november 1-én nevezett ki Andrei Pleșu kulturális miniszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának. Pár nappal az Európai Színházak Uniójának kolozsvári fesztiválja után, a Pesti Színház II. Richárdjának főpróbahetén erről a három évtizedről faggatta őt NÁNAY ISTVÁN.

Pethő Tibor: Felemás amerikai álom

A nagy Gatsby – Vígszínház

A pótlásként nagy vonalakban felskiccelt közeg karakter nélküli, pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz, már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar.

Fritz Gergely: Gegszínház

Vízkereszt, de amúgy mindegy – Sztalker Csoport – Szentendrei Teátrum

A társulat nyári szabadtéri színházi idényre készült, legújabb előadása, a Vízkereszt, de amúgy mindegy művészi köntösbe bújtatott bulvárszínházi felfogást tükröz.

Nánay István: Egy művész-csirkefogó élete és halála

Molnár Ferenc: Liliom – Vígszínház

Meglátásom szerint ifj. Vidnyánszky rendezéseikor először dekonstruál, majd egy új konstrukciót épít fel. Szétszedi a darabokat, és az általa hasznosnak ítélt részeket új struktúrába illesztve hozza létre előadásait. Természetesen az eredeti műből indul ki, és többé-kevésbé hű is marad annak szelleméhez, felépítéséhez, mondataihoz, de az újonnan születő produktum mégis részleteiben vagy egészében más, és mindenképpen…

Színházi pofon

Körkérdés az erőszakról a próbafolyamatban

Egy mára már szerencsére elhalványult Facebook-vita, amelyben az „ordibálásról” mint legitim, majd próba után nyomban elfelejtett/megbocsátott instruálási formáról szólt, indította a lap szerkesztőit arra, hogy alkotókat kérdezzen meg az erőszak jelenlétéről a próbafolyamatban. Az alábbi kérdéseket tettük fel: Hogyan kezeli a stresszt a próbafolyamatban rendezőként? Mennyire engedhető meg ennek során az indulat szabadjára engedése a…

Mészáros Tamás: Bűn és bűnhődés

Avagy politikai dráma-e a III. Richárd

Nemcsak azt az emberi pszichét nem értjük, amely megteremti a totális embertelenséget, de igazán – noha tényszerűen sok részletét ismerjük – az általa működtetett mechanizmust sem. Ezért lehet a III. Richárd lényegét tekintve (ne féljünk a szótól) afféle tandráma.