Napról napra

Az első jelentősebb havazásokkal egy időben érkezünk az Interetnikai Fesztiválra. Az úton az elvárásainkról beszélgetünk: arról, hogy miben tudunk mi mást, újat mondani, hiszen több olyan előadást is látni fogunk (Az igazság gyertyái, Ifjú barbárok), amelyeket már a budapesti közönség is ismerhet. És persze még többet, amit nem.

„Kedves Liliomfi úr, én ellenállhatatlan szenvedélyt érzek a színészethez” – olvashatjuk Szigligeti Ede művében a teátristába habarodott Kamilla kisasszony dagályos vallomását, akitől viszont Liliomfi azonnal a kisasszony bájos növendékéhez, Mariskához fordul a kérdéssel: „És Mari kisasszony?” A lelkes válasz pedig: „Ó, én is.” Ez az egyetlen mondat, amely vegytiszta pátosszal szól a Vígszínház előadásának legvégén.

Nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés határon túli magyar színházi előadást láthattunk a Színházi Olimpia alkalmából. Ha az országos programot vizsgáljuk, akkor mindenképpen örülhetünk annak, hogy olyan vidéki színházakban, ahol eddig legfeljebb alkalmi, regionális együttműködés eredményeképpen (vagy még úgy sem) láthattak a helyi nézők határon túli előadásokat, most megtekinthető volt az elmúlt évek néhány jelentős […]

A szatirikus karakterek banális problémákkal küzdenek, végtelen vitákba bonyolódnak művészetről, humanizmusról, erkölcsről. Fiatalok, naívak és szenvedélyesek, hisznek önmagukban és a kultúrában. Az egésznek mégis van egyfajta apokalipszis előtti, feszült atmoszférája. Eltúlzott mozdulatokkal, indokolatlan gesztusokkal szórakoztatnak minket, a groteszk játék szinte elfeledteti velünk a mindezek alatt megbúvó hideg valóságot. Ők annak a nemzedéknek az ifjúsága, akiknek […]

Pozitív visszhangoktól kíváncsian érkeztem a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermébe, a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójára, az Ifjú barbárokra ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást a július eleji bemutató óta telt házzal játsszák, idejében kell jegyet foglaljon az ember, ha meg akarja tudni, mire ez a nagy érdeklődés, az előtérben […]

Dohoghat magában a kritikus, hogy miért kerül színpadra annyi film-remake a magyar színházakban, de nem tehet mást, mint konstatálja, hogy – különösképpen a Vígszínházban – már ennek is hagyománya van. Kicsit olyasmi talán ez, mint a 18. század végi barokk és gáláns operák világa, amikor a milánói vagy bécsi néző úgy ment be a színházba, […]

Majdnem másfél év lezárás után a tavalyi évad végén újra jelenléti előadást játszhatott a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Évadzáró bemutatóként a Rómeó és Júliát tűzték műsorra, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

A pótlásként nagy vonalakban felskiccelt közeg karakter nélküli, pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz, már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar.

A társulat nyári szabadtéri színházi idényre készült, legújabb előadása, a Vízkereszt, de amúgy mindegy művészi köntösbe bújtatott bulvárszínházi felfogást tükröz.

A 11. Ördögkatlan Fesztiválon mutatta be a már alakulása pillanatában híres, erős hátszéllel rendelkező Sztalker Csoport az első független előadását William Faulkner regénye alapján, és velük párhuzamosan tartotta a fesztiválfalvak lakossági történeteit feldolgozó sorozatának ötödik bemutatóját a villányi borvidéken is már méltán legendává vált K2 társulat. Előbbi a velejéig színházi hátterű fiatalok csoportos, zenés-akrobatikus elgondolkodása […]

A megérintődés esélyének megadása, a találkozás létrejötte a lényeg, nem a megfelelési kényszerből űzött műelemzés kalapáló kopogása. Hogy a közös birtoklással járó öröm során majd egy fényes pillanatban rá lehessen mutatni egy alkotói megoldásra: ezt nézd! S az majd megmarad, s hívja a többi rácsodálkozást.

Az előadás legszebb részletei a harsány, repetitív részletek közé ékelődő csendes, jelentőségteljes pillanatok.