Artner Szilvia Sisso: Gyöngyöt a diszkók elé
A SUB.LAB.PRO The Ensemble Program Ruby (Rubin) cím alatt futó decemberi dupla estjén Molnár Csaba és a finn Annamari Keskinen koreográfiái érdekes kontrasztban álltak egymással, de egyaránt új, izgalmas utakat tártak fel. Alig győztük befogadni.
A SUB.LAB.PRO kreatív táncplatformot, mely tulajdonképpen egy laboratórium, amelyben társulati működést modelleznek, a finn származású, de több mint 10 éve Magyarországon élő és alkotó Jenna Jalonen és Juhász Péter koreográfusok alapították. A profi casting során kiválasztott nemzetközi előadógárda (jelen esetben csupa nő) egy féléves, tréningekkel, workshopokkal, szakmai előadásokkal feldúsított képzésen vesz részt, és egyéni mentorálást kap. Az így összekovácsolódott csapat aztán nemzetközileg is elismert koreográfusokkal dolgozik együtt – nem mester és tanítvány, hanem partneri, szinte alkotótársi viszonyban –, a közös munka eredményeként pedig kész produkciókat mutatnak be.
A Ruby című est névadója – és egyben metaforája – az a drágakő, melynek tiszta, áttetsző alapanyaga a csak bizonyos szennyeződések és oxigén hatására színessé váló korund. Vagyis igazi drágakő csak valamiféle romboló beavatkozás után lesz belőle, ami akár közös szinopszisa is lehetne a most bemutatott két koreográfiának. Az „alapanyag” a tíz táncos, a „destruáló” hatás a két koreográfus, a végeredmény pedig két érzelmekből gyúrt és szenvedélyektől feszes tánckonstrukció, mely különleges karaktereket vonultat fel, posztapokaliptikus képekkel vagy éppen iróniával operál.
A Hattyúdal című első rész koreográfusa Annamari Keskinen, a Thar Be Dragons tánctársulat egyik alapítója és művészeti vezetője Helsinkiből. Igazi finn felfedező és lelki sarkkutató. Előadása azt vizsgálja, hogyan lehet mély és többértelmű lelki-érzelmi állapotokat érvényesen láthatóvá tenni a táncszínpadon. Figurái érzelmek példázatai, amely „szerepekben” a tíz táncosnő kicsit sem tánckarként, hanem saját arccal, egyéni kisugárzással van jelen. Folyamatosan szemmel kell tartanunk őket, együtt és egyenként is, hogy mi, a közönség is rájuk kapcsolódva feszegessük képzeletünk határait. Annyit papoltunk már nyitottságról, befogadói bátorságról, hát itt az ideje, hogy teszteljük magunkat a kísérletben mi is. Eleinte nincs könnyű dolgunk, ahogy a táncosoknak sem, akik vegetatív mozdulatokból, artikulálatlan hangokból építik fel, teremtik újra magukat, akárha egy törzsi szertartás során játszanák el a halált és az újjászületést. Csak éppen nem fűszoknyában, festett maszkban és mezítláb, de nem is tütüben, hanem miniszoknyában, topban, tréningnadrágban, vagyis városiasan. A zavaró, ám ismerős emberi hangok, a zajok, mozdulatok, a kreált zene, a test és a psziché rezdülései szépen összeállnak egy varázslatos térré. Az atmoszférát harapni lehet. Eszembe jut A nők városa, a Mindent anyámról, fontos filmjeim és olvasmányaim női karakterei, de a saját nem kevésbé fontos történeteim is. Emlékek, referenciák, traumák, kalandok, élmények, hangulatok, szagok, amelyekbe megkapaszkodhatok, és amelyek segítségével itt és most meghallhatom a néma hattyú dalát.
Molnár Csaba ugyanazokkal a táncosokkal egy teljesen más hangulatú, komplex, komikus-ironikus, színházias hatásokkal is bátran dolgozó előadást állított színpadra. Már a felütés is csavaros: a Hattyúdal terápiás, melankolikus víziójából egy fejre állított világba kerülünk. A táncot itt nem csinálják, hanem beszélnek róla és ebből érdekesmód mégis mozdulatszínház lesz (mint Molnár egy korábbi, másokkal közös munkájában, a game changerben). Egy képzeletbeli televízió stúdiójában két felkészületlen riporter szörnyű amatőr kérdéseket tesz fel a kortárs táncról a meghívott koreográfusnak, aki pedig ahelyett, hogy lazán kisétálna a stúdióból, próbálja megértetni magát és normálisan válaszolni, holott az senkit nem érdekel. Mégis mindenki úgy tesz mintha minden a legnagyobb rendben volna. Az előadók nem csillogtatnak meg különösebb verbális képességeket, nincs is rá szükség, mondandójuk ennek ellenére a mozdulataik alá adja a ritmust és a dallamot. Aztán valóban táncolnak, s megmutatják mindazt, amiről a hathetes alkotói folyamat során Molnár Csabával (és segítőjével, Vavra Júlia koreográfussal) a játékosság, a szabad önkifejezés, az ítéletmentesség és a hierarchia lebontásának témakörei mentén közös nevezőre jutottak. Olyan fizikai és lelki állapotokat generálnak, amelyben a testük könnyedén és képességesen (át)változik.
A Showcase – címéhez hűen – egyfajta kínálatot mutat fel, amelyben az előadók igyekeznek korunk marketing szabályainak megfelelően eladni magukat nekünk. Kicsit fókuszálhatunk, amikor felfedezzük az előttünk zajló kaotikus metálbalettben az aktuális társadalomkritikai élt, vagy meglátjuk magunkat valamelyik táncos magányos jelenetének tükrében. A színpadra kerülő pisztoly látványára például egy emberként dől előre a nézőtér, és miközben azon drukkolunk, hogy legyünk már túl a dörrenésen, a kellék kézről kézre vándorol és szépen megmutatkozik, hogyan változtatja meg a mozgást, a viselkedést egy kicsi hatalom. Az elnyújtott zárójelenet, a finálé, mintha a korábbi casting volna maga. Utólagos mustra, ahol alaposan végigmérhetjük a szereplőket, és végképp tótágast áll a világ. Nagyszerű volna mindegyikükről portrét írni, ahányan vannak, izraeli, belga, olasz, francia, magyar. Hiába az egyforma mozdulatok, pózok, mint egy béna szépségversenyen, itt mindenki kilóg, a maga belső szabályai, jelleme, személyisége, karaktere szerint. És ez azért igazi truváj, mert nem csak klasszikus képzettségű táncosok vannak köztük, hanem sportolók, akrobaták és különböző urbandance-stílusok felől érkező előadók is. Egyvalami közös bennük: a tánc iránti szenvedély és a szabadság iránti elkötelezettség. Ez így pont elég jó nekünk.
Mi? SUB.LAB.PRO The Ensemble Program: Ruby (Annamari Keskinen: Hattyúdal és Molnár Csaba: Showcase)
Hol? Trafó
Kik? Koreográfia: Annamari Keskinen, Molnár Csaba. Előadók: Aggeliki Michalaki, Anna Fauro, Cecilia Weidacher, Coline Hemery, Eleonora Cirelli, Fanny Mansot, Inés Lopez, Manon Campion, Opal Gelman, Shaked Tadmor. A SUB.LAB.PRO The Ensemble Program alapítói, műészeti vezetői, mentorai: Jenna Jalonen, Juhász Péter.