A Titkos terembe érkezem. Láthatóan körvonalazott nézőtér nincs, csupán a tér felosztottságára utaló gesztusok. Elfoglalom a helyemet egy félreeső ládán. A földön párnák, a falaknál kanapéágyak, az ablak két oldalán hokedlik. Ülőalkalmatosság szinte bármi lehet. Néhány megvilágítatlan sarok, kifeszített, színes égősor, limlomok. Láthatóan hosszú évek alatt felhalmozott tárgyak ezek, amelyek iránt furcsa nosztalgiát is érzünk. A Freeszfe színházcsináló osztályának vizsgaelőadását a Jurányi Ház fogadta be. A darabot a színészek improvizációi alapján Kárpáti Péter írta és rendezte.

A játszók ebben a manzárdlakásra emlékeztető szobában fogadnak. Olasz Renátó, Udvari-Kardos Tímea és Szekeres Blanka már a beengedés alatt egy kanapén félig fekvő helyzetben részleteket néznek a Shrekből. A szituáció szokatlanul személyes, az érzelmek konzerválódnak ezekben a szűk terekben. Egy tíz-húsz fővel nagyobb befogadóhelyen meglehet, az előadás elveszítené a nézőkkel való már-már intim kapcsolatát. Ezt az otthonosságot készül elhagyni Sára (Udvari-Kardos Tímea) és Róza (Szekeres Blanka). Egy meg nem nevezett ok miatt hosszabb időre külföldre utaznak, és erre az időszakra keresnek maguk helyett két lányt, akik vigyáznak Gazsira (Olasz Renátó). Gazsi érzékeny, antropomorf teremtmény, egy macskafiú-cicasrác, akinek állandó emberi jelenlétre van szüksége. Egy percre sem lehet őt magára hagyni, mert amint ez megtörténne, önpusztító ösztönei az ablakhoz vezetnék, és Gazsi habozás nélkül kiugrana. Olasz Renátó megrázó hitelességgel formálja meg Gazsi lényét, ha helyesebben akarok fogalmazni: lényegét.

Gazdáihoz, Rózához és Sárához két fiatal, egyetemista lány érkezik. Ráhel (Zilahy Anna) és Flóra (Juhász Maja) lennének azok a jelöltek, akik Gazsi gondját viselnék. Cserébe használhatják a lakást, a bútorokat, a berendezést. Élvezhetnék Gazsi „macskaragaszkodását”, aki isteni kajákat is főzne nekik. „Érezzétek magatokat otthon!” – hangzik el a felkínálás, és a beszoktatás és gazdacsere észrevétlenül történik meg a szemünk előtt. A pontos és fegyelmezett, improvizáció alapján rögzített dramaturgiának, a szövegnek meg persze a színészek természetes játékmódjának köszönhetően az előadás az utolsó percekben sem veszti el közvetlenségét. Mintha megszakítás nélküli beszédfolyamot hallanánk, amelyből kilépni és amelybe visszacsatlakozni a világ legtermészetesebb dolga lenne. A szereplők hétköznapi témákról beszélgetnek, és meglepően indiszkrét kérdéseket tesznek fel egymásnak. A nemi identitás, a vonzódás azonnali beszédtéma lesz – hogy generációs kíváncsiságot leplez-e le, arra az előadás után sem jövök rá –, noha a beszélgetőtársak valójában idegenek, és ismeretségük az előadás kezdete óta tart csupán.

Az az érzésünk, hogy határátlépés történik: a két új lány – noha felhívásra érkeznek – megtöri a házigazdák kommunavilágának zártságát, illetve Róza és Sára tudatosan provokálja őket. Ez utóbbit azért teszik, mert meg akarnak bizonyosodni arról, hogy a lehető legjobb emberekre bízzák Gazsit. Juhász Maja talpraesett bozótharcosként vágja maga előtt a keresztkérdések indáit, amelyek már-már a nyaka köré fonódnak, és mi együtt örülünk ezekkel a fiatal lányokkal, akikről egyetemista éveink jutnak eszünkbe: a meggondolatlan kísérletezések, a játék öröme, az ismeretlen vonzása. Udvari-Kardos Tímea vagány, szemérmetlen Sárája még Szekeres Blanka boldogan belevaló Rózájánál is magabiztosabban képes idomítani a ragaszkodó Gazsit. A két nő ellenpontként mutat rá az újonnan érkezők naivitására, szemérmességére. Róza és Flóra haribós békacukorért indulnak, Sára kimegy pisilni. Ezek a ki-be járkálások teremtik meg azokat a kétszemélyes helyzeteket, amelyekben az egyes szereplők nagyító alatt mutatkoznak meg. Ráhel a szobában marad Gazsival, aki szinte zökkenőmentesen hálózza be a lányt. Zilahy Anna törékeny megjelenéséhez plasztikusan idomul játéka: megszeppent fruskaként téblábol a szexuálisan túlfűtött helyzetben, és az előadás végére nővé válik. Gazsi komolytalan közeledéseinek egyik alanya ő is. Gazsit nem is a vágy, inkább a kíváncsiság hajtja a lány felé, majd hűsége váratlanul visszairányítja őt kedves gazdáihoz. Gazsi kifogástalanul megalkotott lény, macska-fiú kettős, aki hízeleg, dorombol, simogatásért koldul, mégis számomra az emberi oldala válik elsődlegesen fontossá. Van foglalkozása: Gazsi író, és egy éve nem látta a külvilágot. Nem bánja, mert szeret bent lenni, miközben retteg a magánytól.

Az animalizmus ábrázolási és befogadási lehetőségeinek kiaknázása, vagyis az ember–állat átváltozásokkal való kísérletezés Kárpáti Péter dramaturgiájában nem ismeretlen. Gazsi macskaformája a kapcsolatfüggő, önmagát egy másik személy identitásában megteremtő ember képét jelöli. Az átváltozás konkrét pontjának elmosásával kísérletező szöveg természetességétől békére lelő néző elfelejti, hogy az átváltozás mögött valós ok lehet. A játszók magától értetődően viselkednek a Gazsiban rejlő macskával vagy a macskában rejlő Gazsival. Az átváltozásnak az eseménytelensége, a katartikus élménytől való megfosztottsága válik lényegessé. Gazsiból a macska eltűnik, majd újra feltűnik benne, az ösztönei „belekapaszkodnak” a legnagyobb emberi félelmeibe, például a kapcsolódás lehetőségének elveszthetőségébe, és Gazsi beletébolyulva ebbe a rögeszmébe, az átváltozás határán konkrét kiugrási kísérletet tesz. A szöveg szintjén megjelenő átváltozás hozzánk hasonlóvá teszi Gazsit, tulajdonképpen ő is mi vagyunk, rövid emlékezettel megáldott, bújós rettegők.

Visszatérve a mélységhez való vonzódáshoz érdemes hangsúlyozni a következő – sokszor talán épp a dialógusok folyamszerűsége miatt elsikkadó – párhuzamot. Gazsi magányos időszakaiban veszedelmesen vonzódik az ablakokhoz, egy adott pillanatban majdnem ki is ugrik az egyiken. Megnyugtató tény, hogy a macskáknak kilenc életük van, és általában talpra esnek, az azonban már kevésbé, hogy Gazsi tulajdonképpen ember is. Szép megoldás, ahogyan az előadás játszik az elmagányosodás iszonytató félelmének és az élni akarásnak a témáival.

Sára szülinapja van. Ez csak később derül ki, amikor a szöveg meglepő váltásaival, az asszociatív dialógusvezetéssel már felkészültünk arra, hogy ebben a titkos teremben tulajdonképpen bármi megtörténhet. Udvari-Kardos Tímea óriási energiákkal lép be a térbe, ahol a többiek éljenezve várják. A színészek játéka nagyon köznapi, de ezt a köznapiságot minduntalan kisiklatják. A játszók érzékenyen reagálnak egymásra. Ez az érzékenység sokszor pontosabb helyzeteket teremt, és tisztább játékmódot hoz magával. Az előadás végéhez átmenet nélkül érkezünk el: az ünneplés és a koccintások közepette kinyitják a hűtőt, alkoholmentes sörrel kínálnak, kinéznek a közönségre – vagy már nem is a közönségre, hanem ránk, akik szintén befogadást nyertünk közéjük. Végül senki sem távozik. A földre terített matracra kucorodnak mind az öten: a házigazdák, az átmeneti bérlőnek jelentkezők és Gazsi, és észre sem veszem, hogy az előadásnak vége van. Nem állunk fel hirtelen. Jólesik szemlélni ezt a furcsa univerzumot. Kifelé menet becsületkasszába dobunk be egy saccolt jegyárnyit. Ahogy telik az idő, az előadás végeztével hozzásimulok a gondolathoz, hogy több ilyen titkos teremre lenne szükségünk.

Mi? Égi Testek – a játszók improvizációi alapján írta és rendezte: Kárpáti Péter
Hol? Jurányi Ház, Titkos terem
Kik? Szereplők: Juhász Maja, Olasz Renátó, Szekeres Blanka, Udvari-Kardos Tímea, Zilahy Anna