A Független Színház Magyarország évek óta végez szervezői és összekötői munkát magyar és nemzetközi roma és nem roma alkotók között, amelynek szemléje mindig az adott évben megvalósuló, világszerte egyedülálló Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál. Érdeklődésemből fakadóan mesterszakos hallgatóként most először önkénteskedtem is a fesztiválon, amelyen a visszatérő társulatok mellett idén több új névvel is találkozhatott a magyar közönség.

Lindy Larsson és Bon Bon Band: Tschandala/Svédország sötét arca. Fotók: Vincze Alina

A 2023-as fesztivál hívószava a Generációk volt, így az előadások többek között a családokon átívelő elnyomás traumájáról és a továbblépés lehetőségeiről szóltak. Idén minden egy helyen, az Eötvös10 Művelődési Házban valósult meg. A magyar nyelvű előadások mellett, melyek többségéről a Színházban már olvashattak – Független Színház Magyarország: Országépítők (rend.: Balogh Rodrigó, Illés Márton) és Rothadó madarak (rend.: Balogh Rodrigó), valamint Szívhangok Társulat: Megeshetne másképp… (rend.: Romankovics Edit) – több nemzetközi társulat is képviselte magát. Ezek közül most kettőről szeretnék beszámolni, annál is inkább, mert a két, Magyarországon először bemutatkozó csapat közül az egyiknél álló taps volt az Eötvös10-ben, tehát különösen fontos, hogy kritikai lenyomata maradjon.

A svéd Lindy Larsson és a Bon Bon Band Tschandala/Svédország sötét arca című előadása a roma férfiak irodalmi és politikai reprezentációjára összpontosít, a performer saját történetét nemzeti, illetve nemzetközi keretbe foglalva. A megszokott magyar színházi esztétikától merőben eltérő előadás, amely egyszerre használja fel és ki a performansz, a koncert, a kabaré és a klasszikus színházi előadás elemeit. 2022-ben az előadás elnyerte a svéd Színházi Kritikusok Díját.

Az olaszországi Rampa Prenestina Társulat: Romnia/Romanya című előadása ezzel szemben a roma és nem roma nők közösségben elfoglalt szerepét veszi górcső alá, a történet középpontjában Szent Sára szobra áll (más néven Kali Sara, nem hivatalos, de a Vatikán által elismert szentként a romák védőszentje). Ez az előadás esztétikájában klasszikusabb vonalat követ, de sikeresen alkalmazza a pantomim egyes elemeit. A produkciónak vannak erősebb jelenetei, de alapvetően érződik rajta, hogy a társulat még keresi a színházi nyelvet, amelyen megszólalhat.

Lindy Larsson és Bon Bon Band: Tschandala/Svédország sötét arca

A Svédország sötét arca című előadás különböző műfajai mellett alapvetően énelbeszélés, amely műfaj a storytelling műfajához is köthető, lásd Kricsfalusi Beatrix kritikáját az V. Roma Hősök fesztiválról. A performer a saját maga által narrált és játszott történetben folyamatosan megtöri az általa javasolt narratívákat. Brecht jut eszembe, de a Tschandalában sokkal tovább mennek. A roma identitás és kulturális hagyomány dekonstrukciójára tesznek kísérletet, így amikor Lindy nem a saját élményeiről beszél, akkor August Strindberg, Tschandala című regényének rasszista romaábrázolását beszéli, játssza, tematizálja. Az irodalmi alapanyag mellett az előadás gerincét a performer családjának és tágabb közegének elfojtott múltja, az elnyomás tapasztalata szervezi. Az előadás számomra kissé esetlennek ható részlete az irodalmi anyag feldolgozása. A regény két karakterének elemzése az előadás dramaturgiai végpontja felé tart, a regénybeli rasszizmus természetesen összecseng Svédország az 1970-es évekre datálható társadalompolitikájával, az 1888-ban megjelent kötet ennek előképeként is értelmezhető.

Jót tesz, hogy az Eötvös10 színpadán felerősödik a mi (nézők) és ők (performerek) közötti elválasztás, mert a párnázott székbe süppedve sem tudok az előadásba belefeledkezni, ugyanis Lindy folyton emlékeztet megfigyelői pozíciómra. Az előadás egyik legönkritikusabb pontja, amikor Lindy megkéri az egyik zenészt, hogy szomorú zenét játsszon addig, amíg ő szomorú dolgokról beszél. Előfordul, hogy az érzékeny témáról beszélő előadások önmaga paródiájáva válva nem tudnak, nem is akarnak témájuktól eltávolodni. Itt azonban nem válik nyomorpornóvá a Svédország sötét arca, mert nem azt várja el a nézőtől, hogy mérgelődjön (már megint ezek a rasszisták) és azt sem, hogy szomorkodjon (nekem milyen jó, de jaj, nekik milyen rossz), hanem (és ez valójában alkotói és befogadói részről is nehezebb), azt várja a nézőtől, hogy gondolkodjon. A gondolkodásra késztetést pedig a műfaji elemek korábban már említett sokrétű alkalmazása mellett a provokatív témafelvetés is erősíti. Ugyanis a többség és kisebbség szembenállása nem csak a kulturális, hanem a nemi identitás síkján is megjelenik az előadásban. Az eltűnő majd többször újra felbukkanó Lindy férfi és női ruhák esztétikus kavalkádjában jelenik meg a színpadon (látvány: Delaine Le Bas és Stefan Forss), saját queer identitására irányítva a figyelmet. Kár, hogy az előadást követő beszélgetésen ez a szempont – szemben a svéd és magyar állam abszolút oda nem illő összehasonlításával – nem került elő.

Rampa Prenestina: Romnia/Romanya

A Romanya vásári kikiáltója kiáll a színpadra, elmondja, hogy egy férfiról fogunk hallani. Eddig stimmel. Megtanultuk már, ha máshol nem, az állami iskolában, hogy a nagy történetek a férfiaké. A nőknek pedig marad a reproduktív munka. A kikiáltó azonban nem tudja elkezdeni a mesternarratívát, és elkezdődik egy másik, női történet. A játszók, megszakítva a (női) munkát, Szent Sára ünnepségére kezdenek készülni, erre épül a dramaturgiai ív. Én pedig ott ülök a nézőtéren és azt gondolom, hogy valami hiányzik. A szinte üres színpadon a játszók magabiztossága és profizmusa ellenére valami elvész. Hogy mi, arra majd az előadás utolsó jelenete közben jövök rá. De előbb elkezdődik egy némajáték, amit néha egy-egy gitárpengetés állít meg (zene: Sebastian Spinella), majd előáll három nő, hogy a szertartásra készülődve saját életükről beszéljenek. A három nő három (női) életutat is megjelenít, a gondoskodó anyát, akinek célja a gyereknevelésben való kiteljesedés, a lázadó nőt, aki nem hajlandó elfogadni a patriarchális társadalom által felkínált női szerepeket, valamint az idegent, aki nem romaként próbál egy roma közösség teljes értékű tagjává válni. Az előadást követő beszélgetésen megtudom, hogy többen kifejezetten erre a produkcióra csatlakoztak a társulathoz, így megértem, hogy miért tűntek sokszor bátortalannak egyes előadók (főleg Lindy Larssonhoz képest). A monológokat rendre különböző közjátékok és pantomimes elemek szakítják meg, illetve kísérik; aztán a körmenet Szent Sára szobrával egy ponton elindul, a résztvevők felsétálnak a nézőtérre, majd a sorok közepén átvágva elindulnak újra a színpad felé. Közben a performerek széles gesztusokkal akarják tudtunkra adni: szeretnénk, ha velünk jönnétek. Amikor végül már a színpadon álltam, jöttem rá, hogy mit hiányoltam. A közelséget, a játékosságot, azt, hogy nézőként feladatom van az előadásban. A színpad és nézőtér elrendezés, ami a Svédország sötét arca című előadásban felerősítette, a Romanya című előadásban letompította az alkotók szándékait.

Rampa Prenestina: Romnia/Romanya

Két olyan előadást láthattam tehát, amelyek egyaránt kutatómunkán alapulnak, és olyan témákkal foglalkoznak, amelyek a mainstream színház témáin kívül esnek. Ugyan Vinnai András jelenleg a Jurányiban futó rendezései (A férfiak szexuális világa és a Roletti) szintén a férfiak társadalomban betöltött szerepét (is) vizsgálja, fontos különbség, hogy Vinnai megmarad a szórakoztató műfajon belül, és nem végez igazi mélyfúrást, ami viszont a női szerepek elemzésében és kritikájában szerencsére már régóta jellemző a független szféra magyar alkotóira. Így, bár a Romanya előadásnak számos magyar elő- és utóképe van (elég csak a Szívhangok Társulatra vagy az RS9 színházban 2023. december 6 és 10 között megrendezett Női sorsok, női rendezők fesztivál előadásaira gondolni), fontos kiemelni, hogy a mindkét előadásban érvényesülő interszekcionális alárendeltség a magyar színházban nagyon ritkán jelenik meg.

Mi? Lindy Larsson és Bon Bon Band: Tschandala/Svédország sötét arca
Hol? Eötvös10 Művelődési Ház – VI. Roma Hősök Fesztivál
Kik? Zenekar: Sara Edin, Mats Lekander, Miriam Oldenburg, Michael Vinsa. Látvány: Delaine Le Bas és Stefan Forss. Írta: Lindy Larsson, Stefan Forss, és August Strindberg. Rendezte és előadja: Lindi Larsson.
Mi? Rampa Prenestina: Romnia/Romanya
Hol? Eötvös10 Művelődési Ház – VI. Roma Hősök Fesztivál
Kik? Játsszák: Demila Durmis, Roxana Ene, Catherine Di Carlo Campaz, Erik Nikolic, Sebastian Spinella. Zene: Sebastian Spinella. Adaptálta és rendezte: Nino Racco.