Számos skandináv alkotás leskeli-kutatja az emberi együttélés vacogtató problémáit, hol ijedten, hol kínos röhögéssel rögzítve filmre s feszítve színpadra a munkahelyi és a családi élet mindennapjait és kivételes pillanatait. Az Orlai Produkciós Iroda ebben az évadban két sikeres északi film színpadi változatát is játssza a Belvárosi Színházban.

Még egy kört mindenkinek! Fotó: Takács Attila/Orlai Produkció

Thomas Vinterberg 2020-ban bemutatott – s eredetileg színpadra szánt – Még egy kört mindenkinek című filmje sok fesztiváldíj elnyerése után eljött hozzánk is. Magát a filmet – sokak számára egyáltalán nem vicces témája miatt – mindvégig kicsit hitetlenkedve néztem. Aki volt már érintésnyi közelben alkoholistákkal, az bizony bármikor bekövetkezhető, nagy bajokra számít, s e szörnyű készenlétben élve zavarba jön az érintetlenek nevetgélését hallva. Amikor 2023 őszén, a Városmajori Szabadtéri Színpadon zajló, nyári előbemutató után beérkezett ez a produkció a Belvárosi Színházba, az akkori kissé hűvös premierközönséggel együtt láttam az előadást. Utána sokáig szelíd irigységgel gondoltam az alkotókra. Milyen szerencsések, hogy csak így megcsippentik a bajt, s bár van a történetben egy tragikus mozzanat, tulajdonképpen tréfálkoznak egyet sokak rémületével. Később olvastam, hogy Vinterberg a film felvételei idején vesztette el autóbalesetben elhunyt lányát, aki maga is dolgozott a forgatáson, kortársi információkat adva az alkoholizáló diákok szokásairól. Ez megrendített. A leállt forgatás folytatására a főszereplő, Mads Mikkelsen tudta rábeszélni az összetört rendezőt. Azt mondják, közös akarattal próbáltak valami lazább, szárnyalni tudó művet létrehozni, mint Vinterberg előző, gyomrot és lelket igénybe vevő mozijai (pl. Születésnap, Vadászat) voltak, innét talán ez a szorgalmazott könnyedség is.

Mivel a szerkesztőség idén kért fel beszámoló írására, emlékeimet fölfrissítendő, január utolsó napján újra megnéztem az előadást, ez esetben már hálás, együtt élő, éneklő közönséggel együtt. Olyan telt ház volt, hogy alig fértem be a terembe. Nem állítom, hogy most megszerettem a darabot. De őszinte elragadtatással néztem a ragyogó formában lévő négy kiváló színészt, Király Attilát, Schruff Milánt, Epres Attilát és Debreczeny Csabát, hallgattam Furák Péter tökéletesen „passzoló” zenei betétjeit, s élvezettel néztem Zöldy Z. Gergely praktikus, mozgó és áttetsző paravánokból épített, irodákat és szobabelsőket jelző díszletét. Az immár féléve futó, virágjában lévő produkció rendezője a filmes Paczolay Béla, akit negyedszerre fedezek fel magamnak, most már végérvényesen méltányolva tempó- és arányérzékét, könnyed színészvezetését. Azoknak, akik esetleg csak mint reklámfilmrendezőt ismerik őt, hadd említsem meg pár kiváló munkáját: a Pesti Színházban tíz évvel ezelőtt született, egyszemélyes Toldi-játékát, Csőre Gábor szereplésével, a Péterfy-Novák Éva művéből Tasnádi István által írott, Egyasszony című, Tenki Réka által játszott monodráma nagy sikerét Orlaiéknál, végül pedig a Pesti Magyar színház utóbbi éveinek egyik legszebb,  általa rendezett produkcióját, Kosztolányi Pacsirtájának erős drámaiságú előadását. (Vajon miért nem rendez máshol is? )

Összegezve, második alkalommal az alapműnél erőteljesebbnek tetsző, feszes, pontos, komikus elemekben és emberi riadalmakban gazdag játékot láttam, mely minden pillanatában együtt lélegzett a közönséggel. Pető Kata finoman lezser, a skandináv jómódot jelző, de hol férfiúi paslasággal, hol túlmozgásos kényszerességgel viselt jelmezei segítőkészen szolgálják a jeleneteket. Az egyszerű téblábolástól a dekoratív, táncos emelésekig ívelő koreográfia – Bodor Johanna munkája – fontos eleme a játéknak.

Mivel az alaphelyzetet mindenki ismeri, épp csak érintem azt. Egy svéd középiskola életközépi elfáradással sújtott férfitanárai – Martin, a történelem szakos (Király Attila), Nikolaj, a filozófiatanár (Schruff Milán), Tommy, a tornatanár (Epres Attila), és Peter, az ének-zene szakos (Debreczeny Csaba) – olvasták valahol, hogy egy Finn Skårderud nevű norvég pszichiáter eleve ködös, majd félre is értett elmélete szerint az emberek fél ezrelékkel kisebb alkoholtartalommal rendelkeznek, mint amennyi optimális működésükhöz ideális lenne. Mind a négyüknek van valamifajta elakadása, megbicsaklása, lelassulása. Ezért, hogy magukat kissé „fölspannolják”, elkezdenek módszeresen inni. Munkaidőben, majd privát óráikban is.

Még egy kört mindenkinek! Fotó: Takács Attila/Orlai Produkció

A színmű szövegi érdekessége, hogy óravezetés, tehát tanítás közben is – sajnos, elég közhelyesen – megpróbálja bemutatni az alkohol lazító, majd lázító hatását, egészen a mű dán eredeti címét jelentő totális lerészegedés („Druk”) gyomorszorítóan pontos rajzáig. (Meg kell jegyeznem, hogy mikor ehhez a megrázó jelenethez érkezett az este, valahol az ötödik sor környékéről rosszulléttel küzdve vonult ki egy asszony meg a párja. Fent, a színpadon, hősiesen ment tovább a történet.)

A színészek a nem létező italokat stilizált formában, táncmozdulatokkal emelik ajkaikhoz, s az aktuális alkoholfokokat különböző légzésekkel, hörgésekkel, zenei csuklásokkal, majd böfögő gyönyörűséggel hozzák a nézők tudomására. Ezen a második estén, „civil” közönséggel, jól működik a közönség megszólítása. Ez elsősorban Shruff Milán és Debreczeny Csaba dolga, segíti ezt, hogy mindkettőjük figurája hamarabb gyógyuló bajokkal küzd, mint a történet másik két, drámaibb alakja. Király Attila egészen mélyről induló, családjába fáradt, depressziós történelemtanára táncol is a végén egy nagyszerűt, most már igazi, habzó söröskancsót emelgetve, s mintha talán megmenekülne a játék végére. S persze, Epres Attila eleve alkohollal élő, szakaszosan széteső, magányos Tommyjának sorsa is beteljesedik.

Vinterberg és a DOGMA csoportosulás műveit nézve elgondolkozhatunk a hétvégi képeslapok népszerű statisztikáin: tényleg a dánok lennének Európa legboldogabb emberei? Ha ez így is van, nagyon azért nem kell irigyelnünk őket. (A darab alapötletét adó, s ezzel a fél ezrelékes ál-elmélettel híressé lett Skårderud nevű norvégot egyébként 2023-ban – egy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos vizsgálat után – törölte az orvosi nyilvántartásból a Norvég Egészségügyi Felügyeleti Tanács.)

Lavina. Fotó: Éder Vera/Orlai Produkció

De nézzünk most svédeket! Tulajdonképpen elég kegyetlen színház ez a hideg, kék napfényben fürdő, síparadicsomi történet, ami a világhírű svéd, Ruben Östlund 2014-es Lavina című filmje nyomán, Tim Price által színpadra írva, Zöldi Gergely fordításában és Pelsőczy Réka biztos kezű rendezésében, kiváló szereplőgárdával látható a Belvárosi Színházban.

A most 54 éves Östlund 2001 óta írója, rendezője és vágója saját filmjeinek, így a tíz évvel ezelőtt már nagy feltűnést keltő Lavinának, majd az Oscar jelöléseket, Arany Pálmát és egyéb jelentős európai díjakat elnyerő 2017-es Négyzet-nek és a 2022-es A szomorúság háromszögé-nek is. Mint többször nyilatkozta, legutóbbi három filmje trilógiának is tekinthető, melynek fő tárgya egyetlen kellemetlen kérdés: Milyen manapság férfinak lenni? Milyen társadalmi elvárásnak kell megfeleljen egy hibátlan családapa, egy férj, egy férjjelölt, s milyen helyzetekben következik be az a hányingert keltő megszégyenülés, amitől – szerinte – a skandinávok különösképp rettegnek. Márpedig ilyen helyzetek mindenhol adódnak, Östlund pedig ádáz figyelemmel, s kedvtelve vájkál a megoldhatatlannak tűnő szituációk mélyén.

Tihanyi Ildi magashegyi szállodát és annak „hütté”-jét jelző, szellemes díszlete pár óriás méretű, lazán odavetett, hófehér „babzsák” fotelből és egy időnként átlátható és eltolható falú, szobát, szaunát sikerrel ábrázoló, méretes, kocka formájú fülkéből áll. Juristovszky Sosa szabályos, fehér síruhákat, csattogó síléceket, északi mintás kötött pulóvereket és meleg zoknikat adott a szereplőkre. A mutatós csoportképek illúziókeltő, dinamikus „megmozdítása” Duda Éva mozgástervei alapján, Hunyadi Máté kísérőzenéjének segítségével történik.

A munkájától és telefonjától elszakadni alig bíró, jó negyvenes Tomas (Mészáros Béla) és az őt láthatóan lekezelő, sőt, harmadik gyerekének tartó Ebba (Járó Zsuzsa) két gyerekükkel (az általam látott estén: Sándor Rebeka Sofie és Mester Máté) síelni mennek. Lehet, hogy csak egy mélyről jövő jajkiáltást kell elnyomnia, de meglehet, a szíve is belereszket a nyitó pillanatokba annak a nézőnek, aki ment már valaha fáradt élete párjával és nyűgös kiskamasz gyerekeivel egy nehezen összehozott családi kirándulásra, olyannyira élethű a főhősök rumlis megérkezése a hótól szikrázó hegy tetejére. Hogy pontosan hol vagyunk, milyen környezetben, s mi vár ránk időjárásilag, azt a földrajzi felkészültsége ellenére is bájosan üres, nyomulós utazási influenszert játszó Tóth Zsófia bejelentkezései alapján tudjuk meg. Az erőszakos fényképésztől kezdve, a takarítókon és pincéreken át az éppen átmenő olasz vendégig minden szükséges epizódfigurát Rohonyi Barnabás játszik el szakszerűen. Voltaképp csak egy-két jelenetben tűnik fel, de az egész szálló vendégseregének „illatát” hozza magával a családját kipihenni vágyó, szabados kapcsolatokra kész „külföldi” nő alakjában Ullmann Mónika.

Lavina. Fotó: Éder Vera/Orlai Produkció

A történet lényege, hogy egy biztonsági okokból mesterségesen indított lavina és hóförgetege a központilag tervezettnél kissé közelebb ér a déli sültkrumplijukat eddegélő családhoz, s erre kitör a pánik a vendégek között. Az ijedtség elmultával veszik számba egymást, szerencsére mindenki sértetlen, de ekkor derül ki, hogy Tomas rémületében úgy lépett meg a zúduló hó elől, hogy gyerekei helyett a telefonját markolta meg és vitte magával, tehát – Ebba megítélése szerint – szégyenletesen viselkedett. A Tomas „botlása” fölött érzett dühöt és elégedetlenséget Ebba hosszan érlelgeti magában, majd amikor estére megérkezik Tomas elvált barátja Mats (Száraz Dénes), a maga vagy húsz évvel fiatalabb, jelenlegi barátnőjével, Jennyvel (László Lili), kissé már bortól fűtötten, tőlük elbírálást, afféle ítélőszéket kérve a gyermekeit látványosan cserben hagyóra, beárulja, följelenti a maga mulyának, tehetetlennek és hosszú ideje használhatatlannak érzett élete párját.

Csodálatos és elviselhetetlen jelenetek következnek. Tomas egy ideig nem érti, mi a vétke. Később azt gyanítja, mindenki megkergült körülötte. Aztán összeomlik. Arra jön rá, hogy nem tudott, s nem tud megfelelni annak az apaképnek, amit a világ elvár tőle. Lenyűgöző Mészáros Béla minden pillanata. Ártatlan, vibráló kutyatekintete, rekedt üvöltése, szemérmetlen zokogása, kínos mosolygása, mind-mind egy nagy alakítás felejthetetlen kelléktárának részei. De a néző csodálkozhat Járó Zsuzsa irgalmat nem ismerő, s tulajdonképpen szűkagyú Ebbáján is, hogy vajon miért nem hagyta rég el ezt az embert, ha ennyire semmibe veszi, vagy miért nem ismeri fel részvéttel, hogy gyermekei apjától ennyi, és csak ennyi telik. Érdekes utat jár be László Lili először butácskának látszó, majd egész normálisnak tűnő Jenny figurája, s – be kell valljam – számomra meglepetés Száraz Dénes ingatag Mats-e. Annyira találó volt minden esendő megmozdulása, hogy a nézőtéri homályban elő kellett vennem a színlapot, hogy megbizonyosodjam, tényleg Száraz Dénes-e az a kiváló színész odafent. És tényleg! Pelsőczy Réka nem mindennapi színészvezetési képessége egyébként a két remek gyerekszereplő felkészítésén is észrevehető. Már a budaörsi Vadászat előadásában is megmutatkozott: lehet őnéki valami különleges tulajdonsága, amivel nehéz ügyekben is szót ért a fiatalabbakkal.

Akik látták a filmet, azoknak mondom: nem minden lesz egészen úgy, ahogy a filmben látható. Örömmel olvastam a HVG Kovács Bálint által készített interjújában Östlundnak a nyilatkozatát, amiben az esetleges változtatásokkal kapcsolatosan azt mondja: „Csakis hálát érzek, hogy valaki beleviszi a saját véleményét is a műbe, és úgy foglalkozik a sztorival, ahogy az neki megfelel. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy csakis úgy lehetne hozzányúlni a történethez, ahogy én tettem; örülök, ha valaki máshogy értelmezi, sőt magam is érdeklődve nézem, mások hogyan értelmezik.” Érzésem szerint Östlund nagyon meg lenne elégedve ezzel az előadással.

Mi? Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm – Claus Flygare: Még egy kört mindenkinek! – Zöldi Gergely fordításában
Hol? Belvárosi Színház – Orlai Produkciós Iroda
Kik? Schruff Milán, Epres Attila, Király Attila, Debreczeni Csaba. Díszlettervező: Zöldy Z Gergely. Jelmeztervező: Pető Kata. Zene: Furák Péter. Mozgás: Bodor Johanna. Rendező: Paczolay Béla.
Mi? Ruben Östlund – Tim Price: Lavina – Zöldi Gergely fordításában
Hol? A Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös bemutatója a Belvárosi Színházban
Kik? Járó Zsuzsa, Mészáros Béla, László Lili, Száraz Dénes, Ullmann Mónika, Tóth Zsófia, Rohonyi Barnabás, Sándor Rebeka Sofie, Vas Hanna Regina, Tereczi Tamás, Mester Máté. Díszlettervező: Tihanyi Ildi. Jelmeztervező: Juristovszky Sosa. Zeneszerző: Hunyadi Máté. Mozgás: Duda Éva. Rendező: Pelsőczy Réka.