Csaknem tíz évvel a Bűn és bűnhődés után nyúlt újra Dosztojevszkijhez a Forte Társulat és Horváth Csaba. Noha a két produkció között nyilvánvalóan találhatnánk alapvető hasonlóságokat, szembetűnőbbek a különbségek.

Fotók: Éder Vera

Nem gondolom azt, hogy ezekből az alkotói pálya ívére vonatkozóan súlyos következtetéseket kellene levonni: Horváth Csaba nevétől ugyan elválaszthatatlan a „fizikai színház” címkéje, de munkái szerencsére soha nem egyneműek, mindig is jellemző volt rájuk az, hogy az adott stíluson belül új és új fókuszt, ábrázolási módszereket, a tartalmat is meghatározó stiláris-formai ötleteket keresnek. Vagyis a különbségek inkább az adott pályaszakaszról árulkodnak, s nem feltétlenül jelentenek éles váltást vagy fordulatot a rendező, illetve a társulat pályáján. Mindenesetre A félkegyelmű nem kevés újdonságot hoz a munkamódszer és a színházi nyelv tekintetében egyaránt.

A Bűn és bűnhődéssel – és a közelmúlt regényadaptáción alapuló bemutatóival – szemben ezúttal Horváth Csaba és munkatársai nem készítettek friss adaptációt a regényből; A félkegyelmű alapját Szakonyi Károly csaknem húsz évvel ezelőtt született szövegkönyve jelenti. Ez a szövegkönyv alapvetően drámai csomópontokat ragad ki az alapműből, azokra fűzi fel a legfontosabb szálakat. Igyekszik a regény minél több szereplőjét felléptetni, de azokat értelemszerűen nem ábrázolhatja dosztojevszkiji összetettségükben. Ugyanakkor Szakonyi Károly érzékelhetően törekedett az érthetőségre, vagyis arra, hogy az adaptáció konfliktusai, kérdései a regényt nem ismerők számára is követhetőek legyenek – vagyis a csomópontok kiragadása nem jelent homályt, töredékességet. Ez az adaptációs forma élesen eltér attól, amit Horváth Csaba az utóbbi időben nem egyszer alkalmazott (például a Szombathelyen és Székesfehérvárott készített Móricz-adaptációknál). Azokban meghagyta az alapanyag erősen epikus jellegét, és a narrátor(oka)t is fontos szereplőként léptette fel. Itt és most azonban rögtön az események közepébe csöppenünk; az előadás a két férfi főszereplő, Miskin és Rogozsin találkozásával indul. És igazán szemléletes, ahogyan a színpadi világ is ebből a találkozásból születik meg: mindketten szétnyitják utazótáskájukat és asztalt fabrikálnak belőle. Ez a két asztal lesz aztán a díszlet (csupán néhány szék egészíti ki). Nemcsak a látványvilág puritán, klasszikus értelemben vett kellékből sincs sok. Ami viszont van, az igazán hangsúlyos, és a legtöbbször fenyegető erejű (kés, revolver, csirkelábak).

Amennyire egyszerűen megkonstruált a díszlet, annyira hangsúlyosak Benedek Mari jelmezei – és nem csupán maguk a jelmezek, hiszen a ruhákból, a kiegészítőkből maszkokat, bábokat kreálnak a játszók, és ezek stiláris értelemben alapvetően határozzák meg az előadást. Merthogy A félkegyelműt hét színész játssza, s mivel ennél nemcsak a regénynek, hanem a Szakonyi-féle adaptációnak is jóval több szereplője van, nyilvánvalóan fregolizni kell. És e szükségből lesz stílus. A jelmezek úgy segítenek markánsan elkülöníteni az egyazon színész által játszott karaktereket, hogy eközben egészen sajátos világot alakítanak ki. Domináns elemük ugyanis a prém, a szőrme. A színészek legalább egyik alakváltozatukban szőrmebundát, sapkát, kucsmát, prémgallért, illetve szőrméből készített rémes kiegészítőket viselnek. Van köztük olyan, ami látványos divatdarabként is felfogható, de többségükben komikus hatást keltenek, mint a kucsmás Ivolgin állati láb szőrméjéből fabrikált bajusza. Ezzel a szőrmevilággal erős kontrasztot képeznek Miskin herceg egyszerű, szürke, köznapi ruhái (és némiképp Gánya – talán az alak szürkeségét kiemelő – öltözete). Másképpen emelik ki Nasztaszja Filipovnát látványos, nőiességét hangsúlyozó viseletei. Ami érzékletesen jelzi a két figura összetartozását és különbözését is: mindketten tántoríthatatlanul haladnak a maguk útján, de míg a Herceg ezt csendben, magától értetődő természetességgel teszi – ami persze elég ahhoz, hogy bolondnak nézzék –, addig Nasztaszja Filippovna kihívóan, provokatívan fordul szembe az őt körülvevő világgal. És a világ elítéli, de ugyanakkor követi őt, ami látható a többi fiatal női szereplő hasonlóképpen csinos, nőies, sokat felfedő ruházatán is (nemcsak a Miskinért vele versengő Aglajáén, hanem az erkölcsbajnok Veráén is). A ruhákból és a kiegészítőkből állnak össze a színészek második-harmadik alakváltozataként megjelenő bábok is. Van köztük egyszerű ruhadarab, de olyan is, ahol a komplett felsőruházat a báb (csak éppen az emberi test hiányzik belőle), és olyan is, ahol a kiegészítőként használt szőrme válik azzá. Bár a bábnak egyes esetekben lehet jelképes értelmet tulajdonítani (Vera és férje kapcsolatáról például sokat elárulhat az, hogy a férfi csak a nő bábjaként jelenik meg), de általában lényegesebb ennél a báb mozgatásának aktusa.

A félkegyelmű ugyanis nem a klasszikus értelemben vett fizikai színház. Nemigen vannak benne hosszabb, látványosabb mozgássorok, érzelmi állapotokat visszaadó fizikai attrakciók, és végképp nem táncolnak a szereplők. Ugyanakkor a statikus, realisztikus szövegmondástól mégis a mozgás emeli el a játékot. Ám a mozgás ezúttal elsősorban a gesztusokban, a testtartásban, a kifacsart mozdulatokban, megnyúló nyakakban, pozícióváltásokban, no meg a bábok mozgatásában nyilvánul meg. Ami mind olyan elem, amely a színészi alakításokat a komikum, a túlzás felé tolja. A színészek pedig nagy kedvvel karikíroznak, játszanak el a komikum különböző árnyalataival, helyenként fergetegesen mulatságos pillanatokat teremtve. A Jepancsinát és két lányát is megszemélyesítő Kondákor Ajsa Panka például helyenként gyakorlatilag önmagával folytat virtuóz módon háromszemélyes dialógusokat, Widder Kristóf eléri, hogy Ivolginnak ne csak a megjelenése legyen mulatságos, de ez a megjelenés a jellem groteszk kivetülése is legyen, Pallag Márton pedig mind Lebegyev, mind Ferdiscsenko torz karakterét lehengerlő erővel, a szó legjobb értelmében vett színpadi gátlástalansággal prezentálja. Valószínűleg törvényszerű, hogy ezekhez a látványosan elrajzolt, komikus figurákhoz képest a „szőrmehiányos”, komolyan vett, korrektül megvalósított mellékszerepek általában szürkébbek maradnak. Kivételt ez alól talán csak Gánya jelent, akinek összetettebb karakterét Horkay Barnabás aprólékosan, sok apró gesztusból építi fel, és Aglaja, akinek szeszélyességét, Nasztaszja Filippovnával való szenvedélyes vetélkedését Tarjányi Liza szuggesztíven ábrázolja. De a játék alaptónusa így is erősen és túlzottan komikus. Ráadásul Pallag Márton Rogozsinja is áldozatául esik a másik két, nagyszerűen karikírozott figurának; az ő alakja is átbillen helyenként a komikus tónus felé, csak a másik kettőnél halványabban, így a karakter rétegzettsége kevéssé érvényesül, s nemigen képez ellenpontot, igazi választási lehetőséget a Herceggel szemben. Akit Bari István szinte eszköztelenül, jórészt a színpadi jelenlétére támaszkodva formál meg. E játékmód koncentrált megvalósítása kiemeli Miskin alakját, de a jelenlét intenzitása még váltakozó erősségű, így a főszereplő is el-eltűnik néha az események forgatagában. Az előadás központi alakja ebből adódóan Nasztaszja Filippovna lesz, akit Földeáki Nóra energikusan, szuggesztíven jelenít meg. Az alakítás hangsúlyai némiképp eltolódnak a nőnek az őt kisajátító, megvető környezetével való tudatos szembenállása felé. E szembenállás fázisait és fokozatait részben a közeg viselkedése, részben saját kedélyének hullámzásai határozzák meg; ami sokban megszabja Miskinhez való közeledését és távolodását is. Földeáki Nóra játéka éreztet meg legtöbbet a szituáció tragikumából – de az előadás alaptónusát mégis inkább a mellékszereplők által megtestesített világ karikírozott megjelenítése határozza meg. A színes, gazdagon kidolgozott produkcióból jobbára hiányzik az igazi feszültség, valamint a fájdalom, a veszteség rémülete, és egyáltalán: a zaklatott, expresszív dosztojevszkiji világ atmoszférájának és erejének színpadi megteremtése.

Mi? Dosztojevszkij – Szakonyi Károly: A félkegyelmű
Hol? Forte Társulat – Szkéné Színház
Kik? Szereplők: Bari István, Földeáki Nóra, Pallag Márton, Widder Kristóf, Kondákor Ajsa Panka, Tarjányi Liza, Horkay Barnabás Jelmez: Benedek Mari. Fény: Payer Ferenc. Rendező: Horváth Csaba