Category Archives

Archive of posts published in the category: Folyóirat

Kettős beszéd ma?

Novemberi fókuszunkban eggyel szélesebb perspektívából néztünk rá színházaink repertoárjára. A múlt hónap bemutatóit a klasszikus dráma- és regényirodalomból kiinduló diktátorábrázolások és disztópiák dominálták. Egy hosszabb ideje létező jelenséget véltünk ebben felismerni, ezért döntöttünk úgy, hogy megvizsgáljuk: milyen műsorpolitikai-rendezői döntések, elvárások tükröződnek, egyszóval milyen színházszemlélet rajzolódik ki ezekben a bemutatókban? Utalnak-e ezek a diktátorfigurák és klasszikusokon…

Nánay István: Még több áthallást!

A rendszerváltás előtti magyar színház kettős beszédéről

A színházi képes beszéd mindig akkor alakul ki, amikor a társadalomban nem lehet nyíltan kommunikálni. Ez azonban csak egyik oka annak, hogy a hatvanas–nyolcvanas éveket nemcsak Magyarországon, hanem az egész keleti blokkban a kódolt fogalmazásmód előtérbe kerülése jellemezte. A másik ok, amely nem független az előbbitől, túlmutat egy szűk geográfiai-történelmi régión: Európában és Amerikában megjelenik…

Gabnai Katalin – Herczog Noémi: Áthallások?

Négykezes a diktátorreprezentációról néhány októberi bemutatóban

Izgalmas gondolat, hogy „a kettős beszéd a váddal nyer formát”: rossz az, aki rosszra gondol. Lehet, hogy a kritikus az, aki rosszra gondol, és diktatúrája válogatja, hogy értelmezését mekkora szabadságfokkal írhatja meg. A kérdés tényleg az, hogy gondolunk-e kimondva-kimondatlanul mi mindannyian, mégpedig konszenzuálisan, a minket körülvevő, mindannyiunk számára nyomasztó valóságra és zsarnokokra a Nero, a…

Jászay Tamás: Ez egy üzenet nektek

A disztópiák szezonja

Amikor e sorokat írom, még csak bő fél éve élünk a koronavírus-járvány valóságában, de színpadjainkon máris hangsúlyosan szerepelnek az antiutópiák. Ennyire gyors reagálású lenne a magyar színház? Igen is, meg nem is: mindhárom, alább tárgyalt premiert az előző évad második harmadára, illetve végére tervezték – filológiai csemege volna tudni, hol mi változott, mi lett kevésbé…

Nagyvárad 120

A város első állandó színházának 120. évfordulóját ünnepelte idén októberben a nagyváradi Szigligeti Színház. A prózai, báb- és tánctagozatot egybefogó intézményt 2011 óta Czvikker Katalin főigazgató vezeti, akinek hívására 2015-ben csatlakozott a társulathoz Novák Eszter mint művészeti vezető. Kettejük nevéhez kapcsolódik a korábban évtizedeken át irányvesztetten működő Szigligeti Társulat egyre erőteljesebben érzékelhető új lendülete. Czvikker…

E számunk szerzői

Bogya Tímea Éva (1997) a PanoDráma asszisztense, Budapesten él Boros Kinga (1982) teatrológus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, Csíkszeredában él Darvay Botond (1997) a KRE Színháztudomány szakos hallgatója, Budapesten él Dömötör Adrienne nyelvész, színikritikus, Budapesten él Gabnai Katalin (1948) drámatanár, színikritikus, Budapesten él Herczog Noémi (1986) kritikus, a Színház folyóirat szerkesztője, Budapesten él István Zsuzsanna…

Dömötör Adrienne: A kritika hely(zet)e

Tallózó vizsgálódás a színházi honlapokon

„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha…

Králl Csaba: Elengedésben?

Szórványos gondolatok a tánckritikáról

Amíg korábban a tánckritikának az előadásélményen túl ágazati és műfaji kritériumokat is szem előtt kellett tartania, sőt számon kérnie, ha csorba esett rajtuk, könnyebb dolga volt. Volt ugyanis mihez igazodnia. Voltak mérőzsinórok. A kortárs táncban azonban nincsenek műfajok, így műfaji kritériumok sincsenek, tehát számon kérni sem lehet rajtuk semmit. (Helyesbítek: sok mindent számon lehet kérni,…

Magunknak csináljuk?

Külföldi színikritikusok a kortárs színikritikáról

Összességében elmondható, hogy a színházkritikának van befolyása mind a színházcsinálókra, mind a közönségre, noha a művészek és producerek gyakran tagadják a jelentőségét. Ha a kritika nem számítana, nem beszélnének róla. Ha a kritikusok jelentéktelenek volnának, nem támadnák őket. A kritika befolyására és szükségességére nem is kell ennél jobb bizonyíték.

Boros Kinga: A megbízhatatlan színháztörténeti dokumentum

A közelmúlt erdélyi magyar színháztörténetének kutatása igen változatos körülmények közt történik. Egyes színházak évtizedeken keresztül a pusztulásnak átengedett, hiányos és penészedő levéltáraihoz képest a bővülő digitális tárak az átlátható, kereshető teljesség ígéretével kecsegtetnek.