Bár az előadás közepén itt is megkapjuk a vendég szerepét, azonban nem válunk az előadás részesévé: nem érnek minket igazi kérdések, nem kapunk lehetőséget a közös játékra…
Gerold László: Szenvedély és szenvedés
Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Szabadkai Népszínház - KRITIKA
…az előadás szövegkönyve a regény céltudatosan karcsúsított változata, számos részlet mellőzésével készült.
Pintér az igazgató, azaz a hatalom metaforájának a fácánt választja: egy olyan madarat, mely társaival csak addig képes békességében élni, míg úrrá nem lesz rajta a féltékenység.
Eszenyi nem elégszik meg az előzmények szóbeli felidézésével. Változatos videotechnikai módozatokat alkalmazva benépesíti figurákkal a színteret, játékteret.
Az ötnapos program tíz előadásából négy nem volt rossz, négy jó volt, kettő meg olyan, amely után éjszaka nem tudtam aludni. Ez jó fesztiválmérleg.
Az Oszlopos Simeon a maga korában tartalmával számított forradalminak; ma sem csillogtat avantgárd vonásokat. A hagyományos dráma ma is rugalmasnak tetsző, tágítható-megújítható potenciáljával válik ki…
Az „egy festmény – egy színész” felállásból következően monológokat hallhattunk, és a szövegek többsége a festményen szereplő figurát szólaltatta meg – mintha az kilépett volna a kép keretei közül.
Kolozsi László: Homárszuflé a cigányoknak
Kovács Márton – Mohácsi testvérek – Parti Nagy Lajos: Köd utánam – Örkény Színház - KRITIKA
A humoros epizódok némelyike túlburjánzik, felesleges hajtásai még nincsenek lenyírva, és ez a beköpés-, beszólás- és tréfaáradat annyira ellepi a darabot, hogy a fő történetszálat olykor nem is látni a dzsungelében.
Miklós Melánia: Mindennapi félelmeink
Oleg Presznyakov–Vlagyimir Presznyakov: Terrorizmus – Székesfehérvári Vörösmarty Színház - KRITIKA
Az előadás vándorlós koncepciója, azaz a két játéktér közötti váltogatás és a nézők sétáltatása ezzel szemben rendezői bizonytalanságról tanúskodik. Mintha Bagó nem hinné el, hogy az anyag e nélkül is elég érdekes.
