Napról napra

Röhöghetünk hát az alkalmatlan alkalmazotton, de közben jusson eszünkbe a mondás: fejétől bűzlik a hal.

„Én tudom, hogy annak a gyereknek egy életre megváltozott a szemlélete ettől” – mondja Feuer Yvette a Hangosító 10. adásában, amelyben a színházról mint társadalmi beavatkozásról beszélgetnek a vendégek. A Láthatáron Csoport alapítóján kívül Boross Martint, a Stereo Akt alkotócsoport művészeti vezetőjét és Proics Lilla színikritikust hallhatják a podcastban. A beszélgetést Gócza Anita vezeti. Hallgassátok […]

Ha a Body.Radical fesztivál lényegét akarjuk megragadni, leginkább a hagyomány és a kortárs kapcsolata felől érdemes közelítenünk. Ahogy Rosner Krisztina nemrég, a Színház júniusi számában megjelent esszéjében rámutat: „A hagyomány vonatkozási pontot ad, távlatokba helyez, gondolkodni segít.”

Tiszteletreméltó az egyenesség, ahogy az alkotók musical helyett „zenés gegparádé”-nak nevezik a produkciót, merthogy ez maradéktalanul igaz is: a semmilyen mértéket nem ismerő popkult-utalások és vegyes kaliberű poénok közül még a József Attilában minimum ziccer Vágási Feri-tisztelgés se marad ki. Ennek fényében kimondottan tragikus, hogy pont a humor az, amiben leginkább alulteljesít Szente Vajk nagyszabású […]

Viszonylag kevesen képesek sorozatgyártásban is mesterműveket alkotni, és úgy tűnik, hogy a szinte követhetetlenül felszaporodott felkérések nem váltak Cherkaoui javára.

…a zsákutcába jutott férfiszerepek érdekelték Hajdu Szabolcsot: az Egy százalék indián alakjai hagyományos férfiszerepeket kaptak örökségül, ám az erre adott válaszaik nagyban eltérnek. Vagy nincs is semmilyen válaszuk, pontosabban rá se látnak saját magukra.

Úgy tűnik, hiába korszakos jelentőségű bázis és műhely a Jurányi. Nem számít, micsoda sikereket ért el az Átrium. Ahogy az sem mérvadó, mennyi fizető nézőt csalogat nézőterére a Nemzeti Színház, vagy miféle műsorpolitikát folytat az Újszínház. A tao megszüntetése, mint kulturális reform igazságtalan és átláthatatlan anyagi helyzeteket generált, viszont komoly politikai függést hozott létre. Kis […]

Az angol ‘discipline’ egyszerre jelent ’tudományágat’ és ’fegyelmet’: ezért forgathatta ki a semmilyen létező műfajban el nem helyezhető Phia Ménard francia művész a kategóriát, amelyben a 2018-as avignoni fesztivál műsorfüzetében megjelölték. Nevezetesen azt, hogy nincs kategóriája: ‘indiscipline’. Vagy, ahogy Ménard fogalmazott: ‘undisciplined’ –, azaz szófogadatlan.

Állj be, Béla a sorba! – mondták az akkor pályakezdő fiatal színésznek. Van-e a sorban kijelölt hely? Örömökről, színházhoz való elkötelezettségről, kérdőjelekről, lehetőségekről is beszélgettünk Fesztbaum Bélával.

Hajós Zsuzsa színdarabja, ha festmény lenne, egy alaposan kidolgozott, jól részletezett életképet (vagy inkább életkép-sorozatot) látnánk masszív, de nem túl kacifántos klasszikus keretben. A szereplők arcai nagyon beszédesek, a megjelenített események mögül cifra élettörténetek sejlenek ki.

Túltermelési válság van a témába vágó előadásokból, azokból pedig különösen, amelyek egy másik nemzet traumájának felhasználásával próbálnak szólni a lokális, magyar múltfeldolgozás adósságairól, mintegy törlesztendő azt. Önmagában már ez a szándék sem problémamentes, hiszen amikor a magyar színház egy másik nemzet traumáit allegóriaként igyekszik felhasználni, szükségszerűen elkerüli a konkrét fogalmazásmódot, és ebben lehet némi bátortalanság […]

Azt hiszem, a dráma tétje az, hogy hogyan lehet ezeket a kegyetlen, elvetemült embereket árnyaltan bemutatni, a valós rémtetteik mellé valamilyen emberi arcot rajzolni nekik. De miért van erre szükség? Mert mindenki képes a szeretetre és szerethető valamiért? Mert mindenki megváltozhat, megbánhatja bűneit?