Napról napra

Arról beszél, hogy egyszerre rettenetesek a férfiak, és vagyunk rettenetesek mi, nők. Hogy milyen egyediek ezek a történetek, és milyen tipikusak. Mennyire szívszorító az egész, és olykor mennyire nevetséges.

Bakk Ágnes Karolina a MOME Innovációs Központjának kutatója, az interaktív digitális eszközök történetmesélési gyakorlataival foglalkozó Zip-Scene Konferencia alapítója. Egyik fő kutatási területe az immerzív színház és a virtuális valóság(ok) kapcsolata. Gócza Anita interjúja.

Az online tér sajátos, az élőtől eltérő kommunikációs formája kihívásként nehezedik a Kávásokra is. De pont ez a másfajta jelenlét teszi lehetővé, hogy az online részvételi előadások, a Káva online-ra adaptált előadásai a legszínházszerűbb és potenciális műfajteremtő kísérletek legyenek.

A kényszerhelyzet szülte megoldások gyors fejlődésen esnek át. Az online premierek, fesztiválok a körülményekhez képest gyakran egészen jó minőségben kerülnek a néző elé. Manapság, úgy tűnik, ez jelenti a legnagyobb kihívást: az online adás, illetve a videófelvétel minősége. A Badora Társulat Footmarks című estje, valamint a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely és Szűcs Dóra Ida táncos […]

Tízezer jegy fogyott el a 25. születésnapját ünneplő előadásra, A dzsungel könyvére a Pesti Színházban. Körülbelül ezerháromszázszor játszották – eddig. Színházi mércével mérve impozáns számok ezek: tíz teltház a Vígben (az előadás a Pestiben megy), ami pedig az utóbbi számot illeti: az ötvenedik előadást már ünnepelni szokták…

Három férfiszínész Csehov Három nővérének címszerepében – a Haumann–Márkus–Körmendi-trojka négy évtizeddel ezelőtt már lelőtte ezt a poént. A Kosztolányi Dezső Színház színészei, a Mészáros–Kucsov–Búbos-trió azonban nem öltözött női ruhába, nem torzította nőiesre a hangját, nem használt parodisztikus stíluselemeket. A klasszikus paródia-értelmezésre maga a végtelenül minimalista színpadkép sem csábít, a nyugtalanító zenés felütés (Erős Ervin és […]

Milyen tartós hatásai lesznek ennek az új rendellenes rendnek arra, ahogy élünk és dolgozunk – ezen belül is különösen az előadóművészet területén? Hogyan alakulnak át az intézményeink? Milyen etikai, biopolitikai vagy esztétikai kérdések kerülnek felszínre, ha a lélegzés egyéni és kollektív folyamatára gondolunk?

Mindkét darabot láthattam élőben (mindkettőt két éve), bizonyos pillanatokat őrzök az élő színházból. A film azonban olyasmit is tud, amit a színház nem: egészen közelivé válni. (…)  Hozzám beszélnek, és csak nekem.

Minthogy ezúttal, a járványügyi korlátozások miatt, a közönség online jóindulata váratik el, az Operaház Szöktetés a szerájból bemutatója mindenféle vizuális gyönyörökkel kecsegteti a nézőt, igyekezve elterelni a figyelmét Hildesheimernek a mozarti daljáték-műfaj színházi kódját érintő megjegyzéséről.

A mélyben élők világába vezet, s a megszokott súlyokat riasztó természetességgel viselő embertársaink testi-lelki otthontalanságához visz közel bennünket a Trafó két egymástól eltérő témájú, de megvalósításában egyaránt figyelemre méltó, rangos távszínházi produkciója.

A retromadár különös állat, legközelebbi rokona alighanem a fehér holló. Merthogy ez utóbbi repkedésével nagyjából megegyező gyakorisággal születik meg egy nem irodalmi alapú, ízig-vérig szerzői színházi előadásnak a folytatása. Ám a retromadárral Marosvásárhelyen most ez is megtörtént…

A mi nagy népi színházunk (a társadalom) tapasztalatom szerint a szembe nem nézést tűzi műsorra folyamatosan. Az emberek lapítanak és hárítanak. „Vagyis hogy élni akarnak.” (© Petri)