Napról napra

Egy ilyen produkció nem csupán alkalmi vendégként, hanem repertoáron is közelebb vinné az ultrakonzervatív magyar közönséget a kortárs operához.

…ritkán vagyok annyira zavarban, mint amikor az előadáson azt próbáltam megfejteni, miért kacag a publikum hangosan és önfeledten olyan poénokon, melyeket jómagam igen kevéssé találok humorosnak.

… a magyar megosztottság a kelet és nyugat közötti, hol csatlakozni, hol harmadik utat keresni vágyó, magányos és harcra kényszerített (avagy a harcot magára kényszerítő) létezés átka, úgy tűnik, része az örök körforgásnak.

Olyan ez a délután, mint egy kakaós csiga: a legtocsogósabb a közepe.

Az előadás tétje végső soron nem más, mint hogy a színház helyzetéről, jövőjéről és instabilitásáról fogalmazzon meg valamit: őszinte aggodalmat.

…a társulat által közösen írt darab ötletekkel, sorsmorzsákkal, gegekkel és fikciós síkok sokaságával zsúfolt dramaturgiájában elveszik a személyesség illúziója.

Az összművészeti matériában a hétköznapi gesztusok is szimbolikussá nőnek, nagy ívű különlegesség születik meg a színpadon, olyan, ami leginkább csak jól sikerült operarendezések sajátja.

Akármilyen pusztító-rohanó a világunk, amelyben élünk, a színházban talán mégis érdemes használni a lassítás és ellenpontozás jól bevált eszközeit, legalábbis elhagyásuk önmagában még biztosan nem avatja korszerűvé az előadást.

…bár az alkotók szemmel láthatóan próbálkoztak a korszerűsítéssel, azok a módszerek, amelyek ezt a célt szolgálták, mind külsőségekre irányulnak csupán.

…ez egy fantasztikusan szépen megcsinált előadás, ennek részévé válni nagyon jó dolog.

Mit tudunk kezdeni azzal, ha valaki jön, és megszokott sarkaiból kimozdítja, felkavarja az életünket? Meddig tolerálható egy efféle Sturm und Drang, és mikor kell bekapcsolni a vészfékeket?

Az íróilag igen hatásos jelenetek a tömeggyilkosságokba torkolló utak stációit mutatják be…