Napról napra

Az idei év két szempontból is fontos a berlini Német Állami Balett történetében, mert nemcsak egy viszontagságokkal teli periódus után működik végre új és ígéretes vezetővel a társulat, hanem éppen most ünnepli húszesztendős fennállását is.

A kuflikkal tíz éve találkoztam először, amikor kedves kolléganőm büszkén mutatta a kislányának készített farsangi jelmezét és izgatottan kérdezte, hogy felismerem-e. „Kukac?”, kérdeztem vissza bátortalanul a piros múmiajelmez láttán, mire fejcsóválva rám mosolygott és vállon veregetett, hogy „majd megtudod”. Hogy átoknak szánta-e vagy sem, ki tudja, annyi biztos, ma már a napjaim részei ezek a […]

„Az igazság odaát van”, hirdette az idei dráMA mottója. Kézenfekvő ugyan arra gondolni, hogy a (kissé) magabiztosan hangzó jelszót a népszerű amerikai sci-fi sorozat, az X-akták szlogenje sugallta, de én szeretném azért hinni, hogy mégiscsak Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabja az inspirációs forrás. Nem csak azért, mert a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által […]

Az 54. Hangosító fénytervező vendégei több generációt képviselnek. Van, aki kizárólag táncelőadásokat „fényez”, van, aki egy ismert kortárs tánctársulat munkáin kívül szinte csak prózai darabokban dolgozik, és van, aki a fénytervezésen kívül koreográfusként alkot. Mindazonáltal négyőjük közül csak egyvalaki nem a tánc világából érkezve kötött ki a világosító pultnál. A beszélgetőtársak: Dézsi Kata, Mervel Miklós, […]

Számos kiváló Staféta-produkciót láttam az elmúlt évek során. Az évente meghirdetésre kerülő Staféta Pályázat Budapest Főváros Önkormányzatának tehetséggondozó projektje, melynek a fővárosban bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása a célja. A támogatás lényege, hogy a pályájuk, s legfőképp az önálló munkásságuk elején járó előadóművészek és az induló művészeti csoportok vezetői számára […]

A depresszív realizmus elmélete szerint nem a kedélybetegek látják negatív torzításban a világot, hanem ellenkezőleg, az ő valóságérzékelésük pontosabb az úgynevezett egészségesekénél, akik feljavítják maguknak elfogadhatóra ugyanazon realitást. Valahogy így van ezzel Kiss-Végh Emőkétől a Romantika is az Örkény Stúdióban. Mintha ennek az utómunkák nélküli, szájszagú, nyomorúságos, élet- és emberundortól sűrű valóságnak a felmutatása történne […]

A Budapest Bábszínház idei első két bemutatója nem is különbözhetne jobban egymástól: az Ország Lili Stúdióra szabott, kortárs meséből készült A szomjas trollban csak egyetlen bábszínész van a színpadon, számtalan bábtechnika társaságában; ezzel szemben a hatalmas apparátust mozgató klasszikus mese, a Hamupipőke alkotói egyedül árnyjátékot alkalmaztak. Az egyikben az északi mitológia marcona alakjai, trollok, manók, […]

Jobban vagytok, ugye? – teszi fel az kérdést Wojtek (Kövesi Zsombor) Mayának, a sógornőjének (Petrik Andrea), és Larsnak, a sógorának (Telekes Péter), akik három hónappal korábban vesztették el a kisbabájukat egy otthonszülés során. Nyilván nincsenek jól, viszont mindenki beleszól abba, hogyan kellene jobban lenniük.

„Az egésznek semmi értelme nem volt, de legalább egy jót röhögtünk rajta. Pont, mint az életen.”

A Loupe Színházi Társulás és a Rózsavölgyi Szalon is független, nem állami fenntartású színházak. A csupán egy éves Loupe hangosan hirdeti is függetlenségét, még az előadás végén is elmondja Molnár Áron, hogy a társulat állami pénzeket nem fogad el (bár ez független színházként nem lenne követelmény), de tény, hogy a Loupe bevételi forrását tekintve a […]

A kritikusok szeretnek kötözködni, ezért is színházi kritikus és nem színházi simogató a szakma neve, de van úgy, hogy az ember bármennyire próbálkozik, nem tud belekötni egy előadásba – ilyen a Katona legújabb sufnis bemutatója, a Sárszeg is.

„Kedves Liliomfi úr, én ellenállhatatlan szenvedélyt érzek a színészethez” – olvashatjuk Szigligeti Ede művében a teátristába habarodott Kamilla kisasszony dagályos vallomását, akitől viszont Liliomfi azonnal a kisasszony bájos növendékéhez, Mariskához fordul a kérdéssel: „És Mari kisasszony?” A lelkes válasz pedig: „Ó, én is.” Ez az egyetlen mondat, amely vegytiszta pátosszal szól a Vígszínház előadásának legvégén.