Az idei, 25. Budapest Táncfesztivál koncepciója szerint a szervező Nemzeti Táncszínház azzal ünnepelte a programsorozat emberöltőnyi történetét, hogy színpadra léptette a táncművészet minden generációját. Szép – még ha nem is túlzottan eredeti vagy izgalmas – gondolat, ám nem árt egy kicsit a marketingszöveg mögé nézni.
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma idén úgy döntött, hogy 2025. évi különdíját egész, a kortárs tánc ügyének szentelt életművéért Szabó György, az egykori Petőfi Csarnok, a Fiatal Művészek Klubja és a Trafó Kortárs Művészetek Háza volt igazgatója kapja.
A 2024-es év halmozottan nehéz éve volt a hazai kortárs táncnak, amit az állami támogatások drasztikus lejtmenete miatt épp az az újításokra nyitott, kísérletező(bb) alkotói közeg sínylett meg leginkább, melyre a kuratórium is fokozottan figyel.
20 éves a Lábán Rudolf-díj, két éve nagykorú. A kérdés persze az, mikor lesz végre a kortárs tánc nagykorú idehaza a politika, a kulturális döntéshozók szemében, és a nagytiszteletű táncszakma egésze előtt? Az a kissé mindig is elhanyagolt, lesajnált és másodrendűként kezelt művészeti ág, amely a nyolcvanas évek alternatív előzményeivel együtt már több mint negyven […]
Hívők, hitek és hiedelmek közösségi felvonultatása zajlik egy szertartásszínházi elemeket is használó, magát misztikus rituálénak megélő előadásban, a Nagymező utcában. A közönség egyik része könnyben úszik, a másik – kételkedőbb – része pedig az alkotók által előidézett tehetetlenségét is megélve próbálja mentegetni vagy hárítani a színpadról áradó, zavarba ejtő védtelenséget. A zokogó nézők, ha félszemmel […]
Két előadás, közel térben és időben. Mi köti össze őket azon túl, hogy az elválás, az elszakadás és a gyász nehéz és könnyen didakszisba futó, vagy terheltsége miatt tartózkodást kiváltó témáival foglalkoznak? Egy lehetséges válasz erre: a humor, az emberi ügyetlenkedések, a banalitás szépsége, és meglepő módon színházi formanyelvük ragaszkodása valamiféle kerekded realitáshoz.
A barátság témája egyike azoknak a kisgyerekekhez szóló színházi tartalmaknak, amelyek önmagukban is kijelölik megcélzott közönségük alsó életkorát – nem véletlen tehát, hogy mindkét bemutatót négyéves kortól ajánlják az alkotóik. Az előadások különböző nézőpontból mesélnek arról, milyen fontos dolog az életben a barátság. Az egyik arra vezeti rá a nézőit, mennyire sokat kell tenni érte, […]
A florentin széles karimájú szalmakalap, amelyet szalagokkal és virágdíszekkel ékítettek. Nevét Firenzéről kapta, ugyanis alapanyagául az ottani, jó minőségű szalmát használták. Nem csoda, hogy a finom falatnak a lovak sem bírtak ellenállni, ha alkalmuk adódott, szívesen fogyasztották. Innen indul a 19. századi francia drámaíró, Eugène Labiche máig gyakran játszott komédiája, a Mark Michellel közösen írt […]
Leckét kaptunk, súlyos házi feladatot. Meglátjuk, ki miként oldja meg, illetve ki adja be üresen (netán obszcén ábrákkal összefirkálva) a maga feldolgozat-füzetét.
A Dante Közösségi Alkotótérben bemutatott Védőháló és a Pinceszínház Kirakatban az égbolt című produkciója közt látszólag nincs sok hasonlóság, hiszen – bár mindkettő kortárs magyar dráma – formanyelvük és témájuk is nagyban eltér. Céljukban azonban van valami közös: fontos, aktuális és releváns témákra irányítják rá a figyelmet, a néző számára teljesen hétköznapinak tűnő szereplőkkel.
A Hangosító 58. adásában a történelmi drámák meglehetősen tágan értelmezett fogalma kapcsán arról beszélgetünk, mire lehet jó egy ilyen színpadi feldolgozás, mennyiben jelentenek inspirációs forrást a történelmi dokumentumok, valamint szó esik fikció és tények viszonyáról is. A vendégek: Kelemen Kristóf rendező, Székely Csaba drámaíró és Tompa Andrea író, kritikus.
A darab egyik szereplője egy helyütt a „színek harmóniájáról” lelkendezik a darab másik szereplőjének – az ő pompás ruhája láttán. De hogy komolyan vehető-e az ő lelkesedése… Hogy tényleg komolyan veszi-e ő maga azt, amit látszólag lelkesen mond… Vagy hogy komolyan veszi-e az, akinek mondja… És hogy a néző mennyire veheti komolyan mindazt, ami elhangzik, […]
