Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Prikazovics Júlia: Egy bözödi nap

Székely Csaba: Az igazság gyertyái – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat / Városmajori Szemle

kritika

A Székely Csaba–Sebestyén Aba–Cári Tibor alkotóhármas nem ismeretlen a magyarországi közönség előtt: a Radnóti Színház joggal nagy sikerű 10 című produkcióját is ők jegyzik. 2018-ban magasra tették a lécet – és ezt a marosvásárhelyi Az igazság gyertyáival nem sikerült megugrani.

Jenei Péter: Kihűlés ellen

August Strindberg: A pelikán – Radnóti Színház

kritika

A pelikán a keresztény szimbolikában az önfeláldozás allegóriájaként jelenik meg. A magyar protestáns felekezetek ikonográfiájába beépült madár a legenda szerint előbb halálra csipkedi követelőző fiókáit, majd e fölötti bánatában a harmadik napon felsebezve mellkasát, saját vérével támasztja fel őket. A kereszténységgel csak élete vége felé megbékélő Strindberg gúnyosan kiforgatja a címben szereplő szimbólumot, ez a […]

Gabnai Katalin: Enyém, tied, övé, mienk

Thurzó Gábor – Zsótér Sándor: Hal és háló - Trafó

kritika

Amit Keresztury hiányolt a regényben, „a vallomás őszinteségét, bűntudatát vagy dacát, sorsszerűségét vagy lázadását, egyértelműségét és véglegességét”, azt az átdolgozó és rendező Zsótér Sándor és a dramaturg, Ungár Júlia – négy ragyogó színész segítségével – meg tudta adni a nézőknek a Trafó nagytermében.

Fehér Anna Magda: Ciao!

2in1 kritika: Miután felmondtam / Miután maradtam  –  STEREO AKT; Köd előttem  – Paralel Alkotócsoport, MU Színház, Bartók-negyed

kritika

Két közösségi színházi előadás: az egyik a pályaelhagyó, pontosabban a státusztörvény után (vagy ellenére) is pályán maradó pedagógusok helyzetét világítja meg, a másik a kivándorlásról, a külföldön való boldogulásról szól. Az alkotók között van átfedés, segítették egymás munkáját. A résztvevők pedig a műfajnak megfelelően kívülről érkeznek a színházba, hogy ott sorsukról, traumáikról, érzelmeikről beszéljenek a […]

Boronkay Soma: A Rimini jelene a színház jövője?

A Rimini Protokoll legújabb munkáiról

háttér

A Rimini Protokoll évtizedek óta a színház határait kereső-feszegető előadásairól, projektjeiről, formátumairól ismert. A nézőkben gyakran felmerül a kérdés munkáikat látva: színház ez? A jelen és közelmúlt riminis projektjeinek elemzésén keresztül azt szeretném bemutatni, merre is tart manapság az egyik legkísérletezőbb német dokumentumszínházi társulat, és rajta keresztül: merre is tart(hat) majd a színház.

Schuller Gabriella: Egy elmaradt eszmecseréről

Európa házhoz megy – Rimini Protokoll

kritika

Az Európa házhoz megy számomra egy kirándulással kezdődött. Kellemes felvezetésnek bizonyult felkutatni a második kerületi családi ház címét, ahol ezt az estéről estére más otthonban helyet kapó előadást láthattam (ha egyáltalán a „látás” megfelelő kifejezés ebben az esetben). Egy filctollal rajzolt, sematikus Európa-térképpel borított asztal fogadott minket, ezt ültük körbe a játék során. Az már […]

Czabala Zsófia: Ki a fene ez?

2in1 kritika: Susan Sontag: Alice az ágyban és Margaret Atwood: Pénelopeia

kritika

Mellékszereplőket főhőssé előléptetni kedvelt eljárás az irodalom- és filmtörténetben. Rosencrantz és Guildenstern halott, Médea gyermekei, Lady Macbeth, Demóna… Margaret Atwood, kanadai írónő, feminista aktivista A szolgálólány meséje népszerű regény szerzője szintén beállt e sorba, amikor górcső alá vette az Odüsszeiából ismert Pénelopeia alakját. Susan Sontag amerikai írónő és emberi jogi aktivista pedig egy amerikai naplóíró, […]

Urbán Balázs: A legenda életre kel

Én így látom – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

kritika

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a következő szezonban ünnepli 80. évadját, ennek részeként, vagy ha úgy tetszik, előjátékaként született a társulat névadójának szellemét megidéző előadás. Tompa Miklós a köztudatban leginkább a Székely Színház alapítójaként él, de nemcsak színházszervezőként, hanem rendezőként és teoretikusként is a magyar színházművészet jelentős személyisége volt. Amiről szerencsére nemcsak színháztörténeti munkák tanúskodnak, de […]

Szabó Réka Dorottya: Egyszer volt…

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó Kortárs Művészetek Háza / MASZK Egyesület / FÜGE Produkció

kritika

Kárpáti Péter, az író-rendező-színész valahol a játék- és a nézőtér ingoványos határán, padok és székek rengetege között áll, és szépen tagolt, költői igényű mondatokba foglalva elmeséli az előadás létrejöttének előzményeit.

Nánay István: Túl az alapozáson

Zentai miniévad

háttér

Harminc éve ismerem Mezei Kingát és kísérem figyelemmel pályafutását. Érthető hát, hogy hívásának nem tudtam ellenállni, és elmentem Zentára, ahol az ottani kis társulat négy nap alatt eljátszotta az évad hat, műsoron lévő előadását. Mezei alig másfél éve vette át a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetését. Az első átmeneti évadban az előző direkció és az […]

Hangosító 52. – Wiener Festwochen 2024

Erdődi Katalint és Kricsfalusi Beatrixet Gócza Anita kérdezte

hangosító

Az 52. Hangosító témája az idei Wiener Festwochen, mely az egyik legnagyobb európai színházi fesztivál. A 2024-es programsorozatot kiemelt figyelem övezte, már csak azért is, mert idén mutatkozott be a fesztivál új művészeti vezetője, Milo Rau, aki már nevében is radikális változásokat ígért. És valóban, megjelent néhány teljesen új programelem, a Wiener Festwochent átnevezték szabad […]

Fancsali Kinga – Király Anna: Tudathasadás a tóparton

Négykezes kritika a Bánkitó Fesztivál 2024 színházi programjáról

négykezes kritika

Meglehetősen sűrű volt az idei Bánkitó színházi és performansz programja. Benne rengeteg koncerttel, workshoppal, kerekasztallal és közös alkotási lehetőséggel. Az egyre szűkösebb anyagi feltételek mellett (amelyek elsősorban a színházra használható tereken és idősávokon érződhettek) a kínálat – az azt immár negyedik éve válogató Zsigó Anna elmondása szerint – ebben az évben először két komponensű volt: […]

  • 1
  • …
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • …
  • 210
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató