…a színház számára fontos, hogy folyamatosan reagáljon a jelenre, a kortárs világra, és ne csak szórakoztatóipari intézmény legyen, hanem komoly, társadalomkritikus, intellektuális műhely is. Nehezebben tudnék azonban megragadni egy iránymutató, erős koncepciót.
Azaz bár a mű beszél konkrét eseményekről (házasság, halál, disznóvágás, egy motor felgyújtása stb.), mégis elsősorban nyelvi, szövegként megjelenő nézőpontok bonyolult játékaként látjuk zajlani a folyamatokat: kevés a konkrét akcióra való utalás, több az elvi önértelmezés.
Felemelő olyan színházat nézni, ami látszólag a hagyományos dramatikus és városi színházi kultúrát követi, de amiben az alkotók érintettsége mégis kézzel fogható.
A Kortárs Drámafesztiválon a Theater Regensburg előadásában, Michael Lippold rendezésében (német nyelven, magyar feliratozással) lesz látható a Mikó Csaba Apátlanok című drámájából készült előadás. Színhely és időpont: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 2014. november 28., péntek, 20 óra. Ez alkalommal drámamellékletünkben megjelentetjük a darabot.