Napról napra

Az meg a magyar színházak közelmúltbéli kommunikációs baklövéseinek kontextusában egyenesen ámulatba ejtő, hogy a Csokonai Színház nem gondolta némán kibekkelni, míg a házat ért támadás lecseng. Bátor és szakszerű ismeretterjesztő kampányba fogtak, melyben a darab és a készülő előadás esztétikájáról tájékoztatták az érdeklődő közönséget.

Beparáztat a részvételi színház? Akkor tolj be pár ellenpirulát, és cserébe parádés drámatanárhad palléroz, hogy élethűen oldd a pirulást. Egy slamóra pedig abban segíthet, hogy szellemesebben és szemtelenebbül érvelj, mintha slamtelen drámázásban lett volna részed.

A budapesti bemutató hozadéka azonban ehhez képest az elmozdulásban, a vándorlós lakásszínházi koncepcióban érhető tetten, ami azon túl, hogy jól működik hívó szóként (létezik egy, a színházi különlegességekre illetve közösségi színházi eseményekre fogékony közönségrétegünk), a térhasználatnak és a nézők helyzetbe hozásának köszönhetően kimozdítja a szöveget a laboratóriumi körülményekből.