Napról napra

A jelenetátforgatások, figurakettőzések, montírozások, bőséges betoldások, a választékos nyelvezet vulgáris rothasztása, az esszenciális „forgatókönyv” a mai mindennapokra vetítve élezi ki az élet éléséhez való torz, hazug, halogató, önkábító, teszetosza, haszonleső, antihumánus viszonylatok csehovi képleteit.

A vissza-visszatérő és az újonnan a társulathoz érkező rendezők többségéről elmondható, hogy különböző módon és különböző színvonalon ugyan, de a színház alapkarakteréhez igazodva színesítették valamelyest a repertoárt.

Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja.

A Ványa bá’ mint új cím pedig kifejezetten modern megközelítést, kortárs valóságba ágyazottságot, az értelmezési konvencióktól való radikális eltérést sugallhat. Kinek csalódást, kinek megkönnyebbülést jelenthet az, hogy mindez végül is nem történik meg.

Bagossy László rendezésében a felismerhetőség fontos jegy: minden, amit látunk, egyértelműen három nővéres, ezért könnyedén tájékozódom ebben a világban, nincsenek meglepetések, radikális átértelmezések, meghökkentő megoldások.

A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.

A fesztivál programjában látható három orosz klasszikus (…) radikálisan különböző színházelméleti és „játéktechnológiai” kereteit vagy meglepő hasonlóságait a néző aligha fogja bármiféle tendenciát nélkülöző jelenségnek látni, és nem fogja a rendezői koncepciók kiszámíthatatlan egyediségének vagy a véletlennek felróni.

…a láthatóan eredményes művészi teljesítmény nyilvánvalóvá teszi, következetesen építkező társulatról van szó.

A sivár, gyötrelmes jelenből idilli, bukolikus emlékként dereng elő a régi élet. Igen, ide jutottunk.

…nem (…) az egyes ars poeticák felsőbbrendűségről szól, hanem az életre, a boldogságra való képességről vagy képtelenségről…

Ascher a sokszereplős Csehov-drámák polifóniáját rezignált érzékenységgel, egyszerre búsítón és nevettetőn ábrázolja. A reménytelenségünkkel mulattat.

Csapzott, űzött rongy. Alig tud beszélni. Hörög. Burrog. Bugyborékol. Kibeszélte, kiordította a lelkét. Beleadott apait-anyait, kimerült a nagy csatározásban, s még nem is tudja vagy nem fogta föl, mi történik vele.