Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is.

Fancsali Kinga: Bár a bozóttűz miatt az első napról lecsúsztunk, a fesztivál sűrű programja feledtette ezt. Érdekes volt számomra, hogy az ott töltött napok alatt hogyan kezdtek viszonyulni egymáshoz az újonnan megnézett előadások. Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is. Erénynek mondanám, hogy szinte csak független társulatok darabjai szerepeltek a fesztivál műsorában, de mint megtudtuk, a válogatásban finanszírozási nehézségek is közrejátszottak. Viszont így is többnyire érdekes, kísérletező, új formákkal operáló előadásokat láthattunk a fesztivál első öt napjában. Előfordult azonban néhány kevésbé sikerült alkotás is.

Átrium – Mentőcsónak Egység: A bogyósgyümölcskertész fia. Fotók: thealterphoto2022

György Evelin: Engem nagyon zavart, hogy nem tudtunk eljutni Szegedre pénteken. Ennek ellenére az első előadást követően átkapcsoltam. Elsőnek a Bogyósgyümölcskertész fiát láthattuk, az Átrium és a Mentőcsónak koprodukciójában, Kocsis Gergely rendezésében. Ez eredetileg egy Háy János regény, ami alapvetően pörgős, viccesebb hangvételű, illetve egy nagyobb időintervallumot ölel fel, viszont úgy éreztem, hogy mindezt maga az előadás nem minden pontján tudta visszaadni. Ezt többek között abban is éreztem, hogy szinte érezhető volt a szövegbéli tagoltság, ami akadályozta a játék gördülékenységét is. Ezt igazolta, hogy az előttem ülő körülbelül 12-13 éves fiú egy adott ponton meg is jegyezte az édesapjának, hogy „de az előbb még nem kisgyerek volt a fiú?”, utalva a hirtelennek tűnő időbeli ugrásra, de ezt megelőzően is tett fel kérdéseket, az előadás bizonyos részei nem voltak számára érthetők, pontosak. Ez pedig bennem azt a kérdést is felvetette, hogy vajon kinek szól az előadás – hiszen ez egy kamaszregény.

Yorick Stúdió: Lázadni veletek akartam

F. K.: Engem megszólított az előadás, tudtam úgy érezni magam közben, hogy nekem szól, ami a színpadon történik. Az említett eldönthetetlenséget én leginkább a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadásánál éreztem. Ez szintén egy regény színpadi adaptációja, de teljesen elbeszélt mellettem az előadás, és itt most elsősorban nem csak a témát vagy az adaptáció sikerültségét tekintve értem ezt, hanem az előadás eszköztára, a színészi játék, a színpadi megoldások nem tudtak megfelelően működni az érdeklődés folyamatos fenntartásához. A bogyósgyümölcskertész fiában minden más elem mellett a történet nem kapott akkora hangsúlyt, hogy problémaként lehetett volna regisztrálni, hogy valaki mondjuk nem élte meg még ezeket az élethelyzeteket, amelyek a cselekmény alapját képzik. Kovács Máté játéka teljesen kitöltötte a színpadot, mindig érdekes, tartalmas tudott maradni, számomra követhetően alakította a kor- és időbéli váltásokat is. Sok szereplőt játszott saját karakterén kívül, ezek következetesen le voltak választva egymásról. A színpad tere is izgalmas volt, három részre volt tagolva, mindig következetesen érteni lehetett, hogy éppen miért abban a térben játszódik. A Lázadni veletek akartamban mindezt nem éreztem. Ehhez hozzá tartozik a rendezés statikussága is, hiszen a két színész végig nem mozdul el a számukra kijelölt helyről, így rövid idő után vontatottá válik az előadás, hiszen minden elem közül a történet kerül a középpontba, azon van nagy hangsúly. Így nem igazán szólítja meg az előadás azt, akinek mindössze szülei, nagyszülei történetei révén van bármiféle kapcsolata a Ceaușescu diktatúrával. Az előadást néha a vidámabb zenei betéteknek sikerült felrázniuk. Bár korántsem volt tisztázott ezek viszonya a komor prózai részekhez. Ez a furcsa párosítás nem eredményezett abszurd hatást, ami talán célja lett volna az előadásnak. Talán egyedül a színészi játékban volt bravúr, László Csaba és Sebestyén Aba remekül formálta meg a történet főszereplőit és a többi karaktert is.

Gy. E.: Hozzád hasonlóan én is problémásnak éreztem kissé a Yorick Stúdió előadását, elsősorban talán amiatt, mert bizonyos vizuális megoldásait erőltetettnek éreztem. A darab alapvetően a romániai rendszerváltás előtti diktatúrának egy szeletét hivatott bemutatni két negyvenes éveiben járó férfi retrospektív, önreflexív szemszögéből, akik éppen osztálytalálkozóra készülnek egy fel nem dolgozott, 30 éves tragédia árnyékában. A szöveg szerintem önmagában is elég erős, emiatt vetődhetett fel talán egyesekben az a kérdés, hogy ez nem lett volna-e jobb rádiójátékban/ felolvasószínházban hallgatni. Ellenben akárcsak A bogyósgyümölcskertész fiával kapcsolatban, úgy a Lázadni veletek akartamnál is az merült fel bennem, hogy a szövegek igényeltek volna még némi dramaturgi munkát, húzást. Ezt támasztotta alá az is, hogy mindkét előadásnak legalább kétszer, ha nem háromszor volt vége. A színészi játék tekintetében egyetértek veled, Kovács Máté ügyesen egyensúlyozott a különféle korú fiú-fiatal felnőtt karakterek között, amiben perszer segítségére voltak a különféle bőröndből előhúzott ruhadarabok, tárgyak, bár számomra a végére lelt önazonosságra játék tekintetében a karakter. László Csaba és Sebestyén Aba színészi teljesítményét nem vitatom el, egyedül az volt számomra visszás, amikor a végén László Csaba karaktere eljátszotta, hogy elzokogja magát a színpadon – és ezt sajnos én végtelenül erőltetettnek éreztem, ami az egyébként el is vesz a téma önmagáért való komolyságától. Ezt amiatt is kiemelném, mivel azelőtt láthattuk, milyen könnyedén és bámulatosan ábrázol eltérő nemű és személyiségű karaktereket, a pillanat tört része alatt váltva köztük. Bár ezt már tőle megszokhattuk. A zenével kapcsolatban pedig az vetődött fel bennem, hogy a visszatérő – egyébként szerintem egyszerre abszurd és vicces – „Van pénz fagyira”, ha úgy tetszik, forradalmi induló, mennyire oldozza fel valóban a nézőt. Hiszen úgy tűnik, ez volt a cél. Visszatérve a vizualitásra: az előadás egy kamerával és három tévével próbálta megidézni a múltat, ami szerintem alapvetően egy jó ötlet, hiszen egyes kimerevített képnél lehetett Ceaușescura, illetve beszédeire asszociálni (vagy akár más diktátort projektálni a látottakba). Másrészt azonban a háttérben futó különféle animációkat feleslegesnek éreztem, többször éreztem azt, hogy semmilyen módon nem kapcsolódnak az előadás egészéhez. A mikrofonok indokoltsága is kérdéses számomra.

ESZME – Szentendrei Teátrum – Szkéné Színház: Csend-etűdök

F. K.: A képernyőkön futó animációkat én is esetlegesnek éreztem, nem álltak kapcsolatban az előadással, csak mint (még igényesnek sem mondható) dekoráció tudtam őket értelmezni. A kamerával való játékot azonban én is egy sikerült elemnek gondolom, ott valóban meg tudott történni a mediáltságnak olyan fokú reflexiója, amely által többletjelentések keletkeztek. Médiumok összjátékát más produkciók is felhasználták, ezek közül a leginkább mediatizált az ESZME, Szkéné Színház és Szentendrei Teátrum közös produkciója, a Csend-etűdök volt, amely a karantén időszakot felidézve az elszigeteltséget, bezártságottematizálta. Ehhez a díszletre rávetített vlogot, videóhívást és egy kisebb tévére bekötött videokamerát használtak. Ezek a videórészletek felnagyították a színészek játékát, más nézőpontot adtak, egy olyan látószöget, mely a nézőtérről nem nyílhatott volna meg, ezen kívül pedig ez a mediáltság még inkább strukturálta a „szobákra” osztott teret. A Terék Anna által írt és Horváth G. Nóra által rendezett Csönd című darabban ezek a kivetített videók, képek főként a traumafeldolgozással álltak kapcsolatban, amelyre az előadás is nagyban épített. Történetmesélés szempontjából is gyakran támaszkodott az előadás ezekre a médiumokra, segített az eseményeket továbblendíteni, valamint rendszerszintű kontextusba helyezte a jugoszláv háborút, melyet az előadás elsősorban a szereplők mikrovilágán keresztül mutatott meg. A Csönd szerintem egy kifejezetten sikerült előadás, érdekes volt, ahogy a fesztiválon működött a régi zsinagóga terében, hiszen ezt a darabot a Trafóklub szűkös terében játsszák Budapesten. Ennek megfelelően a díszlet is minimalista, valamint funkcionális, könnyen mozgatható, így változik többször a színpadkép az előadás alatt. Az előadás vizuális elemeit szépen egészítik ki a színészek fizikai színházat idéző mozdulatsorai, melyek a szöveg különösen lírai részeivel szoros kapcsolatban álltak. Vizuálisan persze voltak sikerült és kevésbé sikerült előadások is.

Gólem Színház: Az utolsó velencei kalmár

Gy. E.: Számomra például a Gólem Színház produkciója, a Borgula András rendezte Az utolsó velencei kalmár kissé csalódás volt, és azt éreztem, hogy bizonyos szempontból mellékvágányra sodródott. Témáját tekintve az előadás azt járja körül, ahogy egy csapat zsidó fiatal a második világháború idején elkezdi megrendezni magának A velencei kalmárt, majd a jövőbe ugorva kiderül, hogy mindezt újra és újra megteszik egészen 1989-ig. Jelen és múlt így folyamatosan váltja egymást a darabban, ellenben ezen váltások képi megoldásai eléggé didaktikusra sikeredtek. Az időbeli ugrást kivétel nélkül fehér-vörös fénysávok egymásutánisága jelezte. Ezenkívül úgy tűnt, hogy eszköztárában is inkább a jól megszokott megoldásokat választotta, mind a díszlet, mind a kellékek szempontjából. Előbbi javarészét például egy alakítható, mozgatható rácsszerkezet adta, amit a „jelenben” zajló események függvényében nem is tudtam értelmezni. Ezenkívül a díszlethez tartozott egy deszkaépítmény is a háttérben, amit aztán a végén ledöntöttek, hogy láthatóvá válhassanak a vörös ponyvára aggatott festmények, amiket addig takart. Sajnos azonban a katarzis, amit vélhetően el szeretettek volna ezzel érni, elmaradt. Az újonnan kialakult hátteret befogadni sem volt időnk, hiszen már kezdődött is a taps. Nehezítette továbbá a megértést és az abszolút élményből is elvett, hogy sokszor nem volt érthető, mit mondanak a színészek. Előfordult, hogy elnyelték a szavakat. Ezzel szemben a Csönd, a maga egyszerű, letisztult díszletvilágával, illetve azzal, hogy mértékkel vont be az előadásba audiovizuális eszközöket, számomra is egy hatalmas élményt nyújtott. Ehhez persze óhatatlanul az is hozzájárult, hogy teljesen más háborút tematizáló előadásokat nézni ma, miközben a szomszédban mindez a valóság. A valósághatást erősítették továbbá a videóbejátszások, többek között a nagy vezetőről, Titóról, illetve a jugoszláv dalok, dalátiratok is, melyek az előadás dokumentarista jellegét domborították ki. Így elegyedhetett a személyesség és az objektív valóság. Ugyanakkor szerintem nemcsak az ilyen jellegű előadások gyakoroltak nagy hatást ránk, nézőkre. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Weöres Sándor Színház által színpadra állított Szólít a szörny című traumajáték nekem egyértelműen az egyik legmeghatározóbb előadás a Thealter általam látott műsorkínálatából. Egyrészt amiatt, mert merészen, de érthetően és tabuk nélkül beszél a halálról, másrészt amiatt, mert mindez egy olyan látványvilágban valósul meg, mely már-már pimaszul elvarázsolt – és mindezt bábjáték formájában.

Harlekin Kortárs Bábművész Stúdió: Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe

F. K.: A Szólít a szörny számomra is meglepő volt, a szó pozitív értelmében. Ritkán nyílik lehetőségem bábelőadást nézni, főként olyat, amely ennyire izgalmas és a konvencióktól eltérő. Látványában is mozgalmas volt, a doboz alakú díszlet, melyet folyton mozgattak, rengeteg szimbolikus jelentést hordozott. Témájában sem volt megszokott az előadás, hiszen, amint már említetted, a gyászfeldolgozásáról szólt. Erről a témáról nem megszokott gyerekelőadást létrehozni, így külön figyelemre méltó a bátorság, amellyel a produkció a trauma fogalmát közelítette. A bábok sokfélesége és az ábrázolás metaforikussága mellett a legizgalmasabb az volt, ahogyan Major Erik, a főszereplőt mozgató színész végig játszott az arcával, nem takarásból játszott, az előadás egy pontján pedig letette a bábot, és ő maga vált Conorrá. Ez számomra végképp nem várt fordulat volt, hogy ennyire könnyen és magától értetődően hagyja maga mögött az előadás a bábművészet konvencióit. Ehhez képest a Harlekin Kortárs Bábművész Stúdió Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe című bábelőadása hagyományos bábművészeti eszközökkel dolgozott, a bábművészek szinte végig fedésben voltak, hiszen a bábok félig a színészek testével olvadtak egybe, deréktól felfelé volt csak bábjáték. Ami magukat a szépen kidolgozott bábtárgyakat illeti, viseletük korhű volt, ám a szöveg archaizálása és rímes alakja nem szolgált az előadás javára, statikus lett, néhol vontatott. Ráadásul az előadás nem újított, nem kezdett semmit a Casanova történettel, nem változtatott rajta érdemben, nem reflektált arra, mit képviselhet egy ilyen szereplő napjainkban, így nem tudott számunkra aktuális lenni, emiatt is éreztem gyakran unalmasnak.

Gy. E.: A Szólít a szörnyben feltűnő bábtípusok sokszínűsége (bunraku, maszk, tárgyjáték, marionett) illetve a kreatív, olykor filmes eszközöket is túlszárnyaló díszletmegoldások nem engedték lankadni a nézői figyelmet. Utóbbi amiatt is lényeges, hogy létezik a szövegnek filmadaptációja is. Különösen figyelemfelkeltő volt a Kolozsi Angéla által mozgatott Nagymama, aki szinte végig egy képkeretben mozgott. A történet egy adott pontján azonban a Nagymama is kitört a keretei közül – szerintem ez egy lenyűgöző pillanata volt az előadásnak. Érdemes volt még apróbb, finom részletekre is figyelni, mint a vér folyásának a legördülő piros szalaggal való illusztrálása, vagy akár a damilra kifeszített analóg óra, de döbbenetes hatást ért el a finom anyag a csapóajtón keresztül való eltűnése az álomjelenet végén. Így minden elismerésem Mátravölgyi Ákosnak, ami a díszletet, jelmezt és bábokat illeti. A mesés, olykor komor, máskor félelmetes hatást erősítette a Monori András által szerzett zene, ami keretezte is az előadást. Ezzel szemben a Casanovát sajnos hiába próbáltam élvezni, nem tudtam. Annak ellenére, hogy bábkomédiára készültem, számomra inkább melodramatikus volt, és körülöttem sem rázkódott a nevetéstől a közönség. Persze, egy-két helyzetkomikum a történetet ismerve adott volt, valamint eleinte a szexuális töltetű el- és kiszólásokon is mosolyogtunk, ellenben a végére ezek is elhaltak, és már-már számolni lehetett, hány nagy ívű lábemelgetést látunk a történet női szereplőitől. Pedig a kezdőkép nekem különösen tetszett. Aranyszegélyű képkeretek mögül felbukkanó mozdulatlan szereplők, barokkos bájjal, nagystílű öltözetben, miközben a háttérben felzendül az opera. Kár, hogy a monumentalitás megidézésének ellenére az előadás egyhelyben toporgott a továbbiakban is. A végén pedig annak nem láttam relevanciáját, hogy Casanova halála után fény derüljön az őt játszó bábszínész kilétére még az előadás vége előtt. Hiszen ez az előadás minden más pontján ellenszegült az elidegenítés effektusának.

Pro Progressione: Banquet for Bees // Méhek

F. K.: Egyetértek veled, komédia helyett valóban egy komor, kiszámítható fordulatokkal és humorral operáló előadást láttunk. Így lehet, hogy a játékosság a fesztivál ideje alatt pont akkor talált ránk, mikor a legkevésbé sem számítottunk rá. Itt most a Pro Progressione Méhek című előadására gondolok, amely számomra egy érdekes, szimpatikus kíséret volt. Ennek egyik oka a darab már említett játékossága, valamint az a problémafelvetés, melyet megfogalmaz: a méhek fontossága az ökoszisztéma szempontjából, a veszélyeztetettségük, valamint az a mérhetetlen kizsákmányolás, melyet az emberektől szenvednek el. Ez a probléma azonban nem demagóg vagy nyomasztó módon szervesült az előadásba, végig jelen volt ugyan, de a produkció egésze inkább a méhek életét, az irántuk érzett hálát és csodálatot próbálta megragadni. Egyedülálló az a játékosság, amellyel közelítettek a téma és a befogadó felé, mindenkit egy ünnepélyre invitáltak, egy beavatáson vezettek végig, Makra Viktória és Lukács Gergő rávett minden résztvevőt (még minket is), hogy velük együtt játsszuk el néhány órára, mi is a méhközösség tagjai vagyunk. Mindezt egy közös lakoma és beszélgetés zárta. Interakcióval operáló előadások egészen nagy számban kerültek be a fesztivál műsorába, persze az interakció minősége és jellege is változó volt. A Csend-etűdök című előadásban bár volt kísérlet a negyedik fal megnyitására, ez végül csak látszólagos, álinterakció maradt, nem adott valódi lehetőséget a passzív nézőszerepből való kilépésére. A Nálatok is esik? című darabban azonban már valóban megtörtént a bevonódás, mivel a KB35 Színházi Nevelési Társulat és a Trainingspot Társulat szobaszínházi előadása facilitált beszélgetéssel tette aktívvá a nézőket. Itt az egyetlen probléma csupán az volt, hogy az előadás története túl egyszerű volt, zavarba ejtően ismerős, valamint szerintem nem jó helyre lett beillesztve az előadás beszélgetés formájában történő kinyitása. Ugyanis a néző számára passzív helyzetből kezdődött a darab, csak egyórás játék után következett az első beszélgetés, így a befogadót meglepte ez a hirtelen helyzetváltás, a beszélgetés is nehezen indult be. Az interakciók szempontjából Tózsa Mikolt Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn című performansza volt a legizgalmasabb, már az előadás elején sikerült a nézőket kimozdítania a hagyományos befogadói pozícióból, ezt pedig egészen az előadás végéig érezni lehetett. A performansz kezdetén Tózsa Mikolt kisorsolta a nézők között volt barátja nála maradt tárgyait, minden nyertes boldogan szalad fel a színpadra. A produkció többi része is ehhez hasonlóan meglepő volt számomra.

Freeszfe Egyesület: Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn

 Gy. E.: A Nálatok is esiknek nagyon örültem, mikor megláttam a műsornaptárban, hiszen a részvételi előadásokban mindig nagy potenciált látok, pláne, ha merész és aktuális témát boncolgatnak. Itt a családalapítás, a női és férfi lét megélése, a meleg párok gyermekvállalása szolgált az előadás kiinduló pontjául, azonban ezekhez a mély lélegzetvételű kérdéskörökhöz kissé kevésnek bizonyult az előadás interaktív oldala. Hiába Boda Tibor és Barna Lilla természetes és önazonos játéka, a moderált beszélgetés a felszínen maradt. Az említett problémahalmazhoz nem elegendő csupán két irányított beszélgetés, főleg, hogy az első beszélgetés alkalmával még egy napló is előkerül, ami azonban csak kezdetlegesen volt játékba hozva. Érezhető volt, hogy a közönség is igényelné még a folytatást. Ilyen értelemben azonban számomra kerek egészet nyújtott a már kiemelt Méhek című előadás. Mind az interakciók (méhtánc tanulás, lárva gyűjtés, a világnak viaszos méh-szemmel való felfedezése), mind a lezárás (a közös lakoma) kapcsán azt éreztem, hogy érdemes még hasonlókkal kísérletezni. Akár dán mintára is, hisz a Banquet for Bees is dán mintára készült, dán rendezővel (Christine Fentz) az élen. A Freeszfe performansz osztályában frissen végzett Tózsa Mikolt előadása is tele volt számomra meglepetésekkel. Bár ő is inkább biztonságos szimbólumrendszerrel dolgozott, ami a kellékhasználatot illeti, a megtestesítés mikéntje és hogyanja meglepően bátor, meghökkentő és szórakoztató volt. Ami talán a legfontosabb, hogy egyáltalán nem éreztem rajta a megcsináltságot, annak ellenére, hogy az előadás többek között olyan gyakran felvetődő kérdéseket tematizált, mint a nő helye a társadalomban, vagy az anyaság és a karrier közötti folyamatos egyensúlyozás. Izgultam érte, hogy ne essen le különböző vastag lexikonokon egyensúlyozva magassarkúban, izgultam, hogy ne csússzon el a tojásos-boros-vizes padlón futás közben, izgultam, hogy ne fulladjon meg az általa lenyelt törvénycikkelyek tömkelegétől. Mindeközben a performansz különböző érzékeimre egyszerre hatott: Orbán Viktor beszédrészletek, altatózene, Mikolt önéletrajzi történetei, demográfiai adatai között próbáltam eligazodni, miközben a boros-tojásfehérjés-ételszínezékes, földre kiborított italtól elfogott a hányinger. Talán a performansz végén lévő vízzel teli tálba való ordítást és kulcsdobálást találtam enyhén erőltetettnek, ám utóbbi kétségkívül látványos volt.

KB35 Színházi Nevelési Társulat – Trainingspot Társulat: Nálatok is esik?

Mi? Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
Hol? Átrium – Mentőcsónak Egység, Budapest, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Rendező: Kocsis Gergely. Játssza: Kovács Máté
Mi? Németh Virág: Az utolsó velencei kalmár
Hol? Gólem Színház, Budapest, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Rendező: Borgula András. Játsszák: Nagy Mari, Zsurzs Kati, Kaszás Gergő, Kardos Róbert, Bíró Panna Dominika e.h., Horgas Ráhel e.h., Hencz András e.h., Kerekes Márton, Rákos Olivér e.h.
Mi? Banquet for Bees // Méhek
Hol? Pro Progressione, Budapest, Magyarország – Secret Hotel, Dánia – Triage Live Art Collective, Ausztria/Thealter 2022
Kik? Rendező: Christine Fentz. Alkotók: Makra Viktória, Lukács Gergő, Charlotta Grimfjord Cederblad, Katerina Kokkinos-Kennedy/Triage Live Art Collective
Mi? Szokol Judit – Fabacsovics Lili: Csend-etűdök
Hol? ESZME – Szentendrei Teátrum – Szkéné Színház, Budapest, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Rendező: Szokol Judit, Szereplők: Nyakó Júlia, Jeney Luca Viktória e.h., Dékány Barnabás, Hajduk Károly, Lelkes Botond e.h., Milovits Hanna
Mi? Terék Anna – Molnár G. Nóra: Csönd
Hol? Budapest, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Rendező: Molnár G. Nóra. Szereplők: Nyakó Júlia, Felhőfi-Kiss László, Berta Csongor, Antóci Dorottya
Mi? Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny – traumajáték
Hol? Mesebolt Bábszínház – Weöres Sándor Színház, Szombathely, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Rendező: Vidovszky György. Szereplők: Major Erik, Lukács Gábor, Varga Bori, Kolozsi Angéla, Kovács Bálint, Gyurkovics Zsófia
Mi? Nálatok is esik? – felnőtt szobaszínházi előadás moderált beszélgetéssel egybekötve
Hol? KB35 Színházi Nevelési Társulat (Inárcs) – Trainingspot Társulat/Thealter 2022
Kik? Rendezte: Barna Lilla és Boda Tibor. Játsszák: Barna Lilla és Boda Tibor. Moderátor: Kovács Zoltán
Mi? Tózsa Mikolt: Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn
Hol? Freeszfe Egyesület, Budapest, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Alkotó, előadó: Tózsa Mikolt
Mi? Éry-Kovács András: Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe – bábkomédia egy részben
Hol? Harlekin Kortárs Bábművész Stúdió, Eger, Magyarország/Thealter 2022
Kik? Rendező: Éry-Kovács András. Szereplők: Mészáros Pancsa, Bábinszki Ágnes, Tóth Levente m.v., Sóvári Csaba, Szilner Olivér, Zádori Szilárd, Soó Gyöngyvér
Mi? Bódi Attila: Lázadni veletek akartam
Hol? Yorick Stúdió, Marosvásárhely, Románia/Thealter 2022
Kik? Rendező: Sebestyén Aba. Szereplők: László Csaba, Sebestyén Aba, Szász Csaba