Napról napra

Tény, hogy a Today is today négyszerzős, illetve a Hullámok egyszerzős koreográfiája egymástól messze jár és keresgél, de mindkettő mélyén izzik a vágy, hogy így vagy úgy, de felülkerekedjen önmagán.

Szemben a MA•ZE előadásával, amelyben nem dekódolhatók a mozgássorok magvas gondolatokká, nem eltáncolt történeteket látunk, a Hat táncban hosszasan ecsetelhető lenne, ki, mit, miért csinált, milyen szimbólumként használt tárgyak, milyen motívumok, mikor, hogy bukkannak fel, kivel, mi történik. Ezek sorra vétele azonban maximum arról győz meg, hogy a produkció mögött sok „agyalás”, sok munka lehet.

Gyakran ér az a tudathasadásos élmény, hogy olyan kortárs, ráadásul fiatal alkotókat látok, akik nem a ma táncnyelvén, s nem is eredeti, saját hangjukon szólnak, ennek tetejébe lejárt szavatosságú üzeneteket közvetítenek.

Arra gondoltam, hogy a hetvenes években, egy avantgardistákat – mondjuk Kassákot – megfejtő gimnasztika-esten vagyok, és így érdekesnek tűnt a történet, ám a mába visszazuhanva már inkább groteszknek hatott a maga idejét múlt szertartásaival.

… mi lesz azokkal, akik nem látták a filmet, nem olvasták a regényt?