Napról napra

Kész csoda, hogy 1984-ben, mellesleg éppen 40 éve, a romániai államszocialista-nacionalista személyi diktatúra csúcsidejében, amikor inkább elvettek, mint adtak, inkább romboltak, mint építettek, és a lakosság életébe színt csak a húsvéti tojások különböző színeiben pompázó Dacia személygépkocsik hoztak (ha épp volt hozzájuk benzin), létrejöhetett Gyergyószentmiklóson egy kísérleti színház, akkor még „Figura Kísérleti Színház” néven, Bocsárdi […]

Minden évben előfordul, hogy fontos teljesítmények egyike-másika nem kap elég figyelmet. Most, a háború és járvány kirajzolta helyzetben ez talán fokozottan igaz. Évzárásként két villámkérdést tettünk fel kritikusainknak: 1. Mi volt az az előadás/projekt/esemény/vita 2022-ben, amire leginkább fel szeretnéd hívni a figyelmet, és miért? 2. Kit/mit tartasz az év felfedezettjének/felfedezésének, és miért? Akik válaszolnak: BOROS […]

A 13. székelyudvarhelyi dráMA fesztiválon egyebek mellett két olyan előadást láttam, amelyek kérdésfelvetései, alkotói ambíciói egybecsengenek – ennek az oka nem egy véletlen mintázat, hanem Hatházi András, és kollégái, akikkel létrehozta ezeket.

A szentgyörgyiek kirakatszínházát a bevásárlóutca járdájára felépített kisebb tribünről nézzük, fülhallgatóval a fejünkön, pokrócokba burkolózva. Hideg az este, de az élmény melegít.

ALBU ISTVÁN, KÁNYÁDI SZILÁRD és ZAKARIÁS ZALÁN az elmúlt egy-másfél év során vállalták el a három Hargita megyei színház igazgatói, illetve művészeti vezetői megbízatását. Mindhárman rendezők, mindhárman harmincas éveik közepén járnak, egyikük sem igazgatónak készült. Színházaik egy-egy óra autóútra vannak egymástól, a helyzetük mégis nagyon más. BOROS KINGA beszélgetett velük.

Sehol máshol nem fog tudni így megszólalni az előadás, ilyen hitelesen, mint Gyergyóban. Ami itt igazság, az egy vendégjátékon póz lesz. És mégis oly rokonszenves nekem a bátorság, amellyel az alkotók elfordulnak az (erdélyi, budapesti, bukaresti, európai stb.) szakma feltételezett elvárásaitól, és csinálnak egy minden értelemben gyergyói előadást. Ez a Három nővér nem attól „helyspecifikus”, […]

Pakolódnak egymásra az ötletek, teszi bele mindenki a magáét, a sokféleség ellenére (vagy tán épp azért) hullámzó, de nem pulzáló az előadás, alaphangulata az anyegini burnout.

Mit kellett feltétlenül látni az elmúlt évad(ok)ban a határon túli magyar színházban? Mi látható Budapestről, és kell-e foglalkoznunk azzal, ami nem? Merre tartanak ezek a társulatok, min múlik, hogy egyesek felívelni, mások stagnálni látszanak? KÖLLŐ KATA kolozsvári kritikussal, a Szabadság című napilap szerkesztőjével, KOVÁCS DEZSŐ kritikussal, az art7.hu művészeti portál főszerkesztőjével, a 2017-es POSZT egyik […]

Egy fesztiváltól szokás elvárni, hogy valamit reprezentáljon, valamit kifejezzen, legyen valamiféle vezéreszméje. Túl azon a határon túliak szemléjével szembeni elemi elváráson, hogy valamiféle képet nyújtson az anyaországon kívül létező magyar színjátszás állapotáról.

A dráMA fesztiválnak, amely 2008-ban a kortárs magyar és román drámák találkoztatásának céljával született meg a román NKA (AFCN) pályázati támogatásából, ugyanazzal a jelenséggel kell szembenéznie, mint a legtöbb székelyföldi román kulturális rendezvénynek: a román anyanyelvű közönség távolmaradásával.

Lehet, hogy már korszerűtlen ezt gondolni, hiszen a színház valóban performatívabb lett. Ugyanakkor mostanában többször hallom, hogy egyesek mindinkább térnek vissza a klasszikusokhoz: szerzőkhöz, játékmódokhoz. Színészként persze azt is meg kell oldani, hogy itt is és ott is legyek.

Nem muszáj valamennyi gesztust megfejteni, mindenben értelmet keresni. A jelenetek expresszionista módon támadnak: fények, füstök, zenék, a színészcsapat dinamikus mozgása.