A 13. székelyudvarhelyi dráMA fesztiválon egyebek mellett két olyan előadást láttam, amelyek kérdésfelvetései, alkotói ambíciói egybecsengenek – ennek az oka nem egy véletlen mintázat, hanem Hatházi András, és kollégái, akikkel létrehozta ezeket.
A témaválasztása is egyetemesen átélhető, a halál, az elmúlás árnyékában mutatja föl hőseit: egy fiatalembert, aki az apja halála után évekkel még mindig viaskodik veszteség érzésével.
Nevének megfelelőn a Romániában élő nemzeti kisebbségek színházi rendezvénye a Gyergyószentmiklóson kétévente jelentkező Kollokvium. A szervezését 2001 óta felvállaló legkisebb erdélyi repertoárszínház, a Figura Stúdió Színház azonban rugalmasan tágítja az 1978-ban gründolt, a rendszerváltás után két nekifutásból újraélesztett fesztivál örökölt koncepcióját: a Kollokviumra rendszeresen meghívják más országok egy-egy kisebbségi magyar társulatát, a többségében magyarok lakta…
Köllő Kata: Házon belül, házon kívül
Bernarda Alba háza és Tizenöt próbálkozás… – Harag György Társulat, Szatmárnémeti
A miniévad keretében a két tagozat három-három, két nagytermi és egy stúdióelőadással mutatkozott be. A Harag György Társulat az idei évad két bemutatóját, a Sorin Militaru rendezte Bernarda Alba házát és Hatházi András Tom Dugdale rendezte Tizenöt próbálkozás a színészetre című egyszemélyes játékát, illetve az elmúlt évad egyik legkiemelkedőbb produkcióját, a Bocsárdi László által színre…
Hatházi András: Tényleg színház az egész világ?
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának hivatalos tanévnyitó ünnepségén elhangzott előadás rövidített változata
Nem biztos, hogy az életet éljük. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy azt éljük, amit az életről gondolunk. Amit az életről hiszünk. Amit az életről tudunk. Mert mindannyian tudjuk, hogy hogyan kell élni. Persze néha rácsodálkozunk, hogy a világ másik fele mindezt teljesen ellentétesen tudja, és mégis él.
A POSZT-on a tapasztalatok szerint, csupán két társulat – a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi – rúghat labdába. Marad a kisvárdai fesztivál, amely viszont lassan kifullad. Hiányzik tehát a megmérettetés lehetősége.
…olyan gyakorlat, amely a színészi pillanatról szól, aligha létezik.