Anyaszínházában, az Örkényben egyre többet rendez amellett, hogy figyelemreméltó előadásokat jegyez függetlenekkel és német színpadokon is. Öt év alatt „beérett” a színészlét kérdéseit feszegető Hamletbe, a IV. Henrik több szerepében karakteres átváltozó, a József és testvéreiben a fiatal Jákobot és az érett Józsefet formálja meg. Legutóbb egy álmatlanságban szenvedő, közel-keleti haditudósító életét vitte színre, CRT tévék,…
… a független társulati létben egyre nehezebb élni, egyre kevesebb lehetőség van játszani…
Friedenthal Zoltán újszülöttjének megjelenésekor azonnal megértjük, hogy ez a történet a másságról szól, és az abból fakadó ontológiai mélységű magányról.
Az előadás ékesen igazolja a szöveg koncepciózus rövidségét: az 1974-es Végkifejletben megjelent Urbi et orbigondolatban minden bizonnyal a már megismert wilsoni típusú színházba készült, amelyben – látvánnyal és hanggal kiegészülve – ennyi szöveg még egy jóval hosszabb előadásra is elegendő volna.
A Szputnyikkal együtt vetett kotta is szárba szökken, az most hallható.
Létrehoztuk, amit akartunk, na és akkor most hogyan tovább?
„Elszaladni késő, itt maradni kár!”
