Napról napra

Cseke Tamás másodéves teatrológus és Szilvay Máté másodéves rendező szakos, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói arról, hogy a karanténhelyzet milyen hatással van a színházi világra.

És még hálás lehet a magyar, amiért az anyanyelvén játszanak neki! – Színházi alkotók naplójába olvasunk bele júniusi sorozatunkban. A színházak zárva, egy kór tartja rettegésben az emberiséget, 2020-at írunk. De lehet, hogy 1841-et. Mit csinál a művész, ha nem dolgozhat?

Ez a két részre tagolt írás remélhetőleg hűen tükrözi szakmai elkötelezettségemet: az első részben színházi gondolkodóként a „színház a koronavírus idején” jelenség kapcsán elméleti előzményeket vetek fel, a második részben pedig színházi alkotóként a gyakorlati tapasztalataimat osztom meg, melyek egy másodmagammal létrehozott performanszhoz kapcsolódnak, így a szövegbe behívom alkotótársamat, Láng Dánielt, aki kommentárjával gazdagítja az […]

Már az a múltkori rádiójáték kimozdított a karanténból. Amikor meghallottam a saját mondataimat, valóságos villámcsapásként ért. Rögtön fel akartam hívni valakit, de nem volt vonal a telefonban. Ma sincs. Inkább írok. Írásban viszont lassú vagyok. Lassú víz partot mos. Nem ismerem azt a színészt, aki kölcsönadta a hangját, de annyira tökéletesen csinálta, hogy néhány pillanatig […]

Minőségi különbség van a buszon mellettem zötykölődő utastárs parfümje mint létező és a laptopom monitorján megmozduló alak testtartása mint létező között. A valóságos és virtuális meghúzta vonal volna az, ami elválasztja egymástól a színházat és a nem színházat?

„Véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot” – írja Georges Banu francia kritikus a román színház nagy hatású, nemzetközileg elismert alkotójáról. Silviu Purcărete a craiovai Nemzeti Színházban rendezett előadásaival robbant be. Az Übü király, a Titus Andronicus és a Phaedra Avignontól Pekingig aratott nemzetközi fesztiválsikerei után […]

Ezzel a keretezéssel és szemléletmóddal az alkotók nem a cselekményen belül akarnak újdonságot felfedezni, hanem kívülállóként, a közönséggel együtt akarják megfejteni az eseményeket.

A színház története során már rengeteg átalakulást megélt, így most is tudnia kell választ adni a jelenlegi helyzetre, amelyben az internet az egyetlen közvetítő médium. (…) Nem fontos, kinek jutott előbb eszébe egy megoldás, váljon közös tudássá – végre viselkedhetnénk igazi közösségként mi, színházi emberek. Ez a kísérletezés nem az analóg színház helyettesítésére kell, hogy […]

Kritika a Független Színház Magyarország felolvasó-videószínházáról, melyet Ruždija Sejdovič és Jovan Nikolič Kosovo mon amour című drámájából készítettek az alkotók.

Ha emberek szeretnénk maradni a gyászban, és nem elveszteni benne a szívünket vagy a kíváncsiságot, hogy milyen a kilátás a fa tetejéről, akkor érdemes barangolni ebben a két mesében az SZFE fiatal alkotóival.

Elképzelhető azonban egy másik lehetőség is, ám ez elsősorban azt teszi szükségessé, hogy újraértelmezzük eddigi színházfelfogásunkat, és kitágítsuk definíciós törekvéseink kereteit. Ennek első lépése pedig nem más, mint hogy belássuk: a járványhelyzettől függetlenül is egy rohamosan digitalizálódó, az ember központi pozícióját egyre gyakrabban megkérdőjelező világban élünk.

Ha tüzetesebben szemügyre vesszük, a világjárvány kitörésével egyidejűleg a színházat is lekapcsolták.