Napról napra

„A műalkotás a művész nagyszerű bosszúja élményével szemben.” – mondja Thomas Mann, s e mondást nem lehet nem idézni, ha adódik egy-egy mű, mely az etikus – bár nem veszélytelen – visszavágás lehetséges módozatával élve, rögzíti a kort, amelyben élünk. Megőrizni helyzeteket, alakokat, elkapni pillanatokat – mi sem alkalmasabb erre, mint a kortárs nézőket az […]

Feszült odafigyelést igénylő és fanyarul vicces előadást nyújt a világhírű színházigazgató és a műkedvelő diktátor magánbeszélgetése.

Sejtette-e hajdan Gabler tábornok a mellette tollas kalapban, uszályos, fekete szoknyában lovagló lányáról, hogy az ördög mindig egyenest áll benne? Aligha törődött vele. Ám apja közelében a szép Hedda rácsodálkozott a hatalomra, a hatni tudó emberre, s megkívánta és elkívánta a terjeszkedő létezés mintául kapott, izgalmas módját. Ezt, a Hedda leánykorát idéző ibseni képet nem […]

Cikkünk egy körkérdés tanulságait összegzi, mely a rezsiárak emelkedésének az előadó-művészeti szférára tett következményeit vizsgálta. Mire számítanak és mit tudnak tenni ebben a helyzetben? Meddig finanszírozhatóak a növekvő költségek? Az árnyaltabb kép érdekében igyekeztünk tulajdonosi, fenntartói és finanszírozási szempontból minél szélesebb körből meríteni.

Általános tapasztalat, hogy bár a korlátozások több hullámban és lépcsőben mára megszűntek, messze nincs annyi nézője a színházaknak, mint a járvány előtt volt. Noha a nézők számára a jegyekért folyó verseny fellazulása és az egy főre jutó légköbméterek számának növekedése jó iránynak tűnhet, a színházaknak korántsem az. Jelentős budapesti kőszínházak mellett elsősorban függetleneket befogadó/azokkal kooperáló […]

A szerendipitás, vagyis a véletlenszerű felfedezések jelensége azoknak áll szolgálatára, akik képesek a váratlan mozzanatokban felismerni a fontosat és jellegzeteset. Kárpáti Péternek, a Moszkva-Peking Transzszimfónia címmel bemutatott dokumentumabszurd szerzőjének – aki e fogalmat az adott műben előszeretettel emlegeti – régóta rendelkezésére áll a gyűjtögetéshez szükséges éles szem, jó fül és a nyitott szív, s az […]

Történelemórák makogásai és rejtjeles családi beszélgetések révén rögzült csak a fiatalokban pár név, akik most élő figurákként lépnek elénk. Le is bénulunk kissé. Ez a mi dermesztő örökségünk, a zsibbasztó hit ijesztő hagyománya.

Elrontott életek. Beteljesítetlen vágyak. Múltba révedés. Reménytelenség. Egyéni és kollektív sorsok egymásmellettisége. Zenés látványszínház, briliáns és fegyelmezetten alázatos színészi alakítások.

Amikor a szereplők filozofálgatnak – vagy kiejtik a szájukon azt a szót, hogy nihilista – mindig elkezdenek döngicsélni a legyek. Sok minden van – és lesz az előadás végére – ebben a zümmögésben: édes-bús nyáresti hangulat, disznóbűz, s úgy általában az élet közömbössége, szenvtelensége is.

Antik görög tragédia a magyar jelennel, sorsátok a tanult mintákkal, mágikus realizmus a pszichothrillerrel ötvöződik Tarnóczi Jakab rendezésében a Kamrában.

Az, hogy az építkezés, felújítás, de még akár egy szimpla kazánjavítás is pokoljárással felér, mert vagy eleve nincs is iparos, vagy ha van, drága, és még akkor is átver minket vagy elrontja, akkora klisé, hogy nem igazán adja magát nagyszínpadi produkciónak, pláne a Katonában.

Rég volt ilyen. Kis időre lebénultam az ijedtségtől, amikor a szerkesztőség felkért ennek az előadásnak a megnézésére. Halogattam volna még, mert magam előtt is igyekeztem titkolni, hogy Térey Jánosnak ezt a Jelenkor Kiadónál 2018-ban megjelent könyvét úgy egyharmadánál abbahagytam, s nem is szándékoztam kézbe venni a későbbiekben. Nem voltam büszke olvasói kudarcomra, hisz annyian írták, […]