[Az otthon békéjét feldúló hatalom] csak része – sőt olykor úgy érezzük, az előadás kedvéért létező ürügye – annak a nagy lélegzetű morális belső disputának, ami az emberi autonómiára, a független cselekvés határaira vonatkozik egy erénnyel kapcsolatos kérdés apropóján.
…ezen a pályán nem elég a lendület és a virtuóz kedv, hanem bizony gondolkodni is kell, sőt leginkább gondolkodni kell.
…zavartak a szabályok, éreztem, hogy noha úgy tűnik, ezek tartják össze, mégsem ez a színház lényege, igazából ezek fölött van. Meg akartam törni a számomra értelmetlen szabályokat, pimaszkodni akartam velük.
A Részegek ilyen alapértelmezése kioltja a viripajevi szöveg költőiségét és keménységét: az egymásban megbotló bohóc-duettek, a poénra kihegyezett nyelvi trágárság, az ízléstelen szexuális utalgatások egy teljesen más világot idéznek meg.
…hogy választ kapjak arra a kérdésre, mi is érdekelt engem ebben a Ménes Attila-darabban. Elsősorban az, hogy megírta.
Talán inkább: fájdalmak és közös felelősségek. Hiszen itt van egy közösség, amelybe a néző is beleértheti magát.
A társadalom sokfelé szakítottsága, a különböző csoportok és kultúrák közötti konfliktus kibékíthetetlensége, a múlttal való szembenézés képtelensége, a mélyszegénységben élők kilátástalansága mind olyan téma, amiről nagyon is érdemes ma – színházban – beszélni.
Ezek után valószínűleg már minden néző úgy ül be a Katonába, hogy tudja, kikről van szó, és ismeri a sztori részleteit.
Jött, látott és győzött, avagy Pintér Béla végér-vényesen és visszavonhatatlanul megérkezett: a Katona József Színházat hosszú éveken át levehetetlen sikerdarabbal ajándékozta meg.
Az előadás a szereplőkben lejátszódó belső folyamatok egy-egy erős pillanatba sűrítésének láncolata.
…nem (…) az egyes ars poeticák felsőbbrendűségről szól, hanem az életre, a boldogságra való képességről vagy képtelenségről…
Az átmenetiség tereiben játszódnak ezek az előadások.
