Mindig örömteli, mikor egy új kortárs magyar szerző mutatkozhat be színpadon. Szövege megmérettetődik egyrészt az alkotók, másrészt a nézők előtt. Ez utóbbi persze már a rendezőn, látványtervezőn és színészeken keresztül történik meg, vagyis az írott drámai szöveg más művészeti ágakon keresztül értelmeződik, közvetítődik, s így ér el a nézőhöz. Az első találkozás akkor is kiemelt […]
A választások és a harmadik Fidesz kétharmad után két nappal kinyílt a bicska a zsebemben a Kánon című előadást nézve a Jurányiban. Annyira, hogy kevés választott el attól, hogy felálljak és kisétáljak a nézőtérről. Ez idáig rendben is van.
A Benne vagy a pitiáner országrontás feketekomédiája: egy mindennapi anyagi gondokkal küzdő kisvállalkozás és egy sündörgő hivatalnok korrupt összjátéka. Mintha az élet írta volna, olyan valóságos, és olyan precízen van összerakva, mint egy svájci automata óraszerkezet.
…nincs ebben semmi ördöngösség: részvételen annyit értünk, hogy „mindössze” az élet egyik legalapvetőbb és legkézenfekvőbb kérdésére kell válaszolnunk…
Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.
Egy ilyen (…) előadás alighanem akkor lehet hiteles, és akkor indíthatja el a gondolkodást, ha nem tiszta vitahelyzetet modellez, hanem az életre hasonlít, annak kifürkészhetetlenségével, szövevényességével együtt. A Lady Lear ilyen, nem csak az alaphelyzetnek, hanem a színészi játéknak köszönhetően is…
