Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Goda Móni: Kísérleti repülések

Magyarországi bábszínházak 16. találkozója / Ciróka Bábszínház, Kecskemét – 2. rész (3-6. nap)

háttér

Úgy tűnhet, és van is benne igazság, hogy a magyarországi bábszínház jelenét nagyrészt még mindig egy már-már klasszikusnak mondható hármas határozza meg: meséket adaptál színpadra, a különféle bábtechnikák alkalmazását általában lenyűgöző – ennyiben az előbbieket akaratlanul is háttérbe szorító – élőszínészi játékkal egészíti ki, és alapvetően a gyerek korosztályt célozza meg. Ugyanakkor egyre harsányabban ötlik […]

Török Ákos: Mestersége címere: LA

Ladányi Andrea: Divided Time – Nemzeti Táncszínház

Sokak szerint Ladányi Andrea estje az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai tánceseménye. Ez azzal együtt is igaz, hogy a Divided Time végül felemásra sikeredett.

Szoboszlai Annamária: Fordulj elő!

Tánc, karantén alatt

Ebben a veszteglésben a tér tehát kulcsfogalom. Valahogy le kell győzni (?), át kell hidalni (!) az egészségügyi intézkedések következtében kínzóan beszűkült teret.

Hangosító 17. – A Színház folyóirat podcastje – Színház karanténban

Ladányi Andreával, Láng Annamáriával és Ördög Tamással Gócza Anita beszélgetett színházról és karanténról

„Lehet, hogy dudva, ami itt kinő, de az élet jeleit mutatja” – mondja Láng Annamária a karantén-Hangosítóban, amely arról szól, hogy ki mit és miért csinál vagy nem csinál a karantén alatt. A másik két vendég Ladányi Andrea Barcelonából és Ördög Tamás Budapestről, akikkel Gócza Anita beszélgetett.

Kutszegi Csaba: Érzékek vacsoracsatája

gasztroBaLet - Ladányi Andrea társulata - KRITIKA

Ladányi mozgása kicsit sem sótlan, amikor táncol, nincs szüksége rafinált fűszerezésre, úgy jó, eredeti frissességében, ahogy van.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.