Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Nemzeti Táncszínház

Komjáthy Zsuzsanna: Radikális és kevésbé radikális testek

Body.Radical Nemzetközi Előadó-művészeti Biennálé / Nemzeti Táncszínház

Ha a Body.Radical fesztivál lényegét akarjuk megragadni, leginkább a hagyomány és a kortárs kapcsolata felől érdemes közelítenünk. Ahogy Rosner Krisztina nemrég, a Színház júniusi számában megjelent esszéjében rámutat: „A hagyomány vonatkozási pontot ad, távlatokba helyez, gondolkodni segít.”

Albert Dorottya: Kontakt, és annak hiánya a jelennel

Az Imre Zoltán Program (IZP) estjeiről (6. rész): Sebestyén Tímea, Kalmár Ákos, Rózsavölgyi Zsuzsa és Mészáros Máté bemutatói

Gyakori jelenség az IZP keretében megvalósuló koreográfiáknál, hogy az izgalmas felvetések is aránylag zárt, komfortzónán belüli megoldásokat eredményeznek, amiből egy éles látású, provokatív, problémageneráló „külső” szem tudná esetleg kizökkenteni az alkotókat.

Komjáthy Zsuzsanna: A loop két oldala

2 in 1 kritika: Nagy Zoltán: Point of no return és Nagy Csilla: AMőBA – az örökké változó Egység

És olyan megközelítés is létezik, mely a táncot mint az örök ismétlés és visszatérés, újrajátszás allegóriáját bontja ki – úgy tűnik, ez utóbbi szemléletből indul ki két közelmúltbeli koreográfia, Nagy Zoltán Point of no return és Nagy Csilla AMőBa – az örökké változó Egység című előadása.

A tánc új háza

Régi intézmény új köntösben – körkérdés a táncszakmához

Milyen szerepe lehet az ország táncéletében egy nemzeti táncszínháznak? Milyen művészeti/szakmai elvek mentén érdemes működnie egy ilyen nemzeti intézménynek?

Maul Ágnes: Öltönyös patkányok, táncoló halak

2 in 1 kritika: Badora Társulat: TEN_NET és PR-Evolution Dance Company: Magritte (Felhőember)

Magassarkújukból elegánsan kilépő emberek. Makulátlanra vasalt zakó hajtókáját peckes mozdulattal igazgató emberek. Buliszerkójukat levető, fehérneműs emberek. A keménykalap „súlya”alatt faarccal bámuló emberek. Haljelmezben táncoló emberek… A nem a ruha teszi az embert mondás az életben sem feltétlen, a színpadon pedig kicsit sem igaz.

Rényi András: Tükörszimmetriák, misztériumok

2 in 1 kritika: Góbi Rita Társulat: Freestyle és Artus – Goda Gábor Társulata: A Szél kapuja

Én leginkább abban a szélvédett helyén kuporgó magányos lényben ismertem magamra, aki makacsul igyekszik csukott könyvébe temetkezni.

Albert Dorottya: Ketten a testről

2 in 1 kritika: Stern Lili: Loop Pool és Batarita: Lüktetésed

Stern munkája a betegségnél egy jóval átfogóbb testtapasztalásra invitálja nézőit, teret hagyva mindenki személyes, egyéni felvetéseinek, míg Batarita a fülledt erotika helyett a női szerepeket és a magányt vizsgálja, bár mintha már a kérdésfelvetésnél elvérzett volna.

Horeczky Krisztina: Elveszett jelentés

2 in 1 kritika: Kulcsár Noémi Tellabor: Faun / Petruska és Bozsik Yvette Társulat – Tadashi Endo: HA DÔ (hullámmozgás)

A művész(et) látja, amit látni kell, és tanúskodik amellett, amit nem lenne szabad elfelejteni; olyan, mint a Tanú szeme. Nem válogat az emberre mért szenvedésben, az emberi nyomorúságban. Az erkölcs sem mérlegelés kérdése.  

Horeczky Krisztina: Cohenen nyerészkedők, Madonnával dolgozók

Budapest Táncfesztivál: BJM – Les Ballets Jazz de Montréal: Dance Me és Company Wang Ramirez: Everyness

A 2016-os Everyness minden olyan jellegzetességgel bír, amit a Dance Me nélkülöz; az ötszereplős munkában van szín, árnyalat, dramaturgia, tartalom, esztétika – mindaz tehát, ami egy előadást művészi produktummá tesz/tehet.

Bálint Orsolya: Reális és vágyott énképek

Marketinghatások és -trükkök a magyar táncművészetben

Miközben dübörög a tao-biznisz, egyes kulturális vállalkozások milliárdos állami támogatásokat (hiszen a tao közpénz), a közvetítők pedig égbekiáltó sikerdíjakat húznak be, nem az a magyar táncszcéna legnagyobb baja, milyen korszerűre dizájnolt képet mutat magáról a matuzsálemi szemléletű Magyar Nemzeti Balett, vagy miért mindig ugyanaz a négy-öt társulat vehet részt a Budapest Táncfesztiválon.