Gyakori jelenség az IZP keretében megvalósuló koreográfiáknál, hogy az izgalmas felvetések is aránylag zárt, komfortzónán belüli megoldásokat eredményeznek, amiből egy éles látású, provokatív, problémageneráló „külső” szem tudná esetleg kizökkenteni az alkotókat.
Komjáthy Zsuzsanna: A loop két oldala
2 in 1 kritika: Nagy Zoltán: Point of no return és Nagy Csilla: AMőBA – az örökké változó Egység
És olyan megközelítés is létezik, mely a táncot mint az örök ismétlés és visszatérés, újrajátszás allegóriáját bontja ki – úgy tűnik, ez utóbbi szemléletből indul ki két közelmúltbeli koreográfia, Nagy Zoltán Point of no return és Nagy Csilla AMőBa – az örökké változó Egység című előadása.
Milyen szerepe lehet az ország táncéletében egy nemzeti táncszínháznak? Milyen művészeti/szakmai elvek mentén érdemes működnie egy ilyen nemzeti intézménynek?
Rényi András: Tükörszimmetriák, misztériumok
2 in 1 kritika: Góbi Rita Társulat: Freestyle és Artus – Goda Gábor Társulata: A Szél kapuja
Én leginkább abban a szélvédett helyén kuporgó magányos lényben ismertem magamra, aki makacsul igyekszik csukott könyvébe temetkezni.
Stern munkája a betegségnél egy jóval átfogóbb testtapasztalásra invitálja nézőit, teret hagyva mindenki személyes, egyéni felvetéseinek, míg Batarita a fülledt erotika helyett a női szerepeket és a magányt vizsgálja, bár mintha már a kérdésfelvetésnél elvérzett volna.
Horeczky Krisztina: Elveszett jelentés
2 in 1 kritika: Kulcsár Noémi Tellabor: Faun / Petruska és Bozsik Yvette Társulat – Tadashi Endo: HA DÔ (hullámmozgás)
A művész(et) látja, amit látni kell, és tanúskodik amellett, amit nem lenne szabad elfelejteni; olyan, mint a Tanú szeme. Nem válogat az emberre mért szenvedésben, az emberi nyomorúságban. Az erkölcs sem mérlegelés kérdése.
Horeczky Krisztina: Cohenen nyerészkedők, Madonnával dolgozók
Budapest Táncfesztivál: BJM – Les Ballets Jazz de Montréal: Dance Me és Company Wang Ramirez: Everyness
A 2016-os Everyness minden olyan jellegzetességgel bír, amit a Dance Me nélkülöz; az ötszereplős munkában van szín, árnyalat, dramaturgia, tartalom, esztétika – mindaz tehát, ami egy előadást művészi produktummá tesz/tehet.
Miközben dübörög a tao-biznisz, egyes kulturális vállalkozások milliárdos állami támogatásokat (hiszen a tao közpénz), a közvetítők pedig égbekiáltó sikerdíjakat húznak be, nem az a magyar táncszcéna legnagyobb baja, milyen korszerűre dizájnolt képet mutat magáról a matuzsálemi szemléletű Magyar Nemzeti Balett, vagy miért mindig ugyanaz a négy-öt társulat vehet részt a Budapest Táncfesztiválon.
A Body.Radical fesztivállal nem idén találkozhattunk először, bár a biennálé neve nem feltétlenül cseng ismerősen. Bata Rita 2009 óta szervez több napos rendezvényt a japán tánc jegyében, amelyre a butoh, a japán kortárs tánc és performansz művészet kiemelkedő előadóit hívja meg.