Napról napra

Ha a tavalyi Pintér Béla-bemutató reményvesztett volt, akkor az idei végképp maga a kútsötét kilátástalanság – vagdalkozással, gúnnyal, dühöngéssel. Az Imádkozó látványával és szereplőivel visszatérő Réka és az oltatlanok még csak egy súlycsoportban sincs az előzményével, jó előadást csinálni viszont többé nem is cél, értelme se lenne, itt már csak üvölteni lehet.

A gyerekvállalás mint kötelező mérföldkő és a készen kapott életutak nyomorának pontos ábrázolása mögött még izgalmasabb háttértémaként húzódik meg a kényszerű prostituálódás a túlélés érdekében. Ezt a keserű, kilátástalan előadást még a megélhetési kereszténység poénjai sem dobják fel.

Ezt a két politikai dimenziót – a jelen szatíráját és a cigányuralom vízióját – mozgatja az előadás nem csak nagyon humorosan és ötletesen, de gondolatilag is gazdagon. A kettő ugyanis egyetlen koherens színpadi világot teremt, nem válik nagyon szét, és a Pintérre jellemző túlazonosulás, felnagyítás és direkt utalásrendszer eszközeivel dolgozik.

Van szakítás, van összeborulás, hol itt, hol ott, s van baj, nem is kicsi, olyan célra tartó dramaturgiával összerakva, mint amivel a vásári képmutogatók éltek valaha.

Előadás is meg nem is. Őszinte is meg nem is. Nem mondják ki, de aztán mégis. A rítus kiüresedettségéről, az ünneplésbe burkolt romlottságról szól, és ellenkezőleg: az ünnep megtisztító erejéről. Pintér Béláék meg is haladják önmagukat meg nem is: vergődnek a maguk felépítette csapdában.

Az improvizáció és a mozgásszínház az anyanyelve a nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező színésznőnek, aki egyszerre vallja magát rejtőzködőnek meg kalandornak.

Ami egy újságcikkben erkölcsi számonkérés, kaján ötlet, az a színházban több szempont, pillanatnyi benyomások és helyzetek egymásra rakódása, bonyodalom, a két fél által megélt fájdalom: élet.

A Szívszakadtigban egyszerre van valami bulváros sekélység és a társulattól szokatlan irányban terjedő mélység; valami izgága eszeveszettség és részletgazdag bíbelődés.

Pintér az igazgató, azaz a hatalom metaforájának a fácánt választja: egy olyan madarat, mely társaival csak addig képes békességében élni, míg úrrá nem lesz rajta a féltékenység.

…a színészek néhány lépéses helyváltoztatásával (esetenként gyors kosztümcseréjével) helyszínek tucatja elevenedik meg. Sőt, azt lehet mondani, hogy a helyszínek szinte mindig egyszerre jelen vannak, hasonlóan, mint a belőtt kábszeres tudatában az élete színterei.

A pedofília gyógyíthatatlan belső zavara mellett feltárul az egész államszocializmus összezavarodott gépezete. Thuróczy Szujója azért jár táncházba, mert kémkedik, de miközben tartótisztként zsarolja Istvánt, sörözni hívja hétvégi telkére.

Mikor a néző legjobban nyerít, akkor jön egy csodálatos váltás…