A 43. Hangosítóban – az előző részt folytatva – még mindig a színházi látvánnyal foglalkozunk. Az adás vendégei Ágh Márton látványtervező, Dömötör András rendező és Jászay Tamás kritikus. A moderátor Gócza Anita.
Hangosító 42. – Színház és vizualitás
Bányai Tamást, Geréb Zsófiát és Kovalik Balázst Gócza Anita kérdezte
A 42. Hangosítóban a magyarországi színházi előadások látványvilágával foglalkozunk, illetve azzal, hogy miben és miért más a német színházi vizualitás (már persze a költségvetésen túl). A vendégek: Bányai Tamás világítástervező, Geréb Zsófia és Kovalik Balázs rendezők. A moderátor Gócza Anita.
„A döntésnek a meghozatala években mérhető… Nagyon sokat dolgoztunk azon az elmúlt években, hogy a belső és külső okokat hogyan tudjuk szétválasztani.” – mondja Szabó Réka a Hangosító különkiadásában, melynek apropója a Tünet Együttes művészeti vezetőjének a társulat megszűnését bejelentő búcsúlevele. A kérdező Gócza Anita.
Hangosító 40. – Színészlét Budapesten kívül
Mercs Jánost, Nádasy Erikát és Széles Zitát Gócza Anita kérdezte
A 40. Hangosító vendégei olyan színészek, akik hosszú ideje társulati tagok vidéki kőszínházakban: Mercs János Debrecenben, Nádasy Erika Miskolcon, Széles Zita pedig Nyíregyházán.
Hangosító 38. – Autobiografikus színház I.
Göndör Lászlót, Márfi Márkot, Messaoudi Eminát és Vilmányi Benettet Gócza Anita kérdezte
A soron következő 38. és 39. Hangosító összetartozik, mindkét adásnak az autobiografikus színházi előadások jelentik a kiindulópontját. A 38. epizód vendégei Göndör László (Nagymamával álmodtam), Márfi Márk (Telik – egy óra az életedből), Messaoudi Emina (Gyakran ismételt kérdések) és Vilmányi Benett (1V1/ zenés stand-up). A moderátor Gócza Anita.
Hangosító 36. – Színház és anyaság
Csábi Annát, Dányi Viktóriát, O. Horváth Sárit és Réti Iringót Gócza Anita kérdezte
A Hangosító 36. adása a Jurányi Házban rendezett Anyacsak1 fesztivál (2022. április 29. – május 8.) kapcsán született, amely az első hazai tematikus színházi fesztivál a szülővé válásról. A Hangosító vendégei olyan alkotók, akiknek előadása szerepelt a fesztiválon: Csábi Anna, Dányi Viktória, O. Horváth Sári és Réti Iringó. A moderátor Gócza Anita.
Hangosító 35. – Határátlépő alkotók
Árvai Györgyöt, Máthé Zsoltot és Pető Katát Gócza Anita kérdezte
A 35. Hangosító vendégei olyan alkotók, akik különböző színházi területekre kalandoznak. A beszélgetésből kiderül, hogy határátlépőnek tartja-e magát Árvai György, a Természetes Vészek Kollektíva alapítója, színházi időkutató, látványtervező, Máthé Zsolt színész, dalszövegíró és Pető Kata színész, jelmeztervező. A moderátor Gócza Anita.
Hangosító 34. – Külföldön (is) dolgozó rendezők
Gáspár Ildikót, Hód Adriennt, Polgár Csabát és Székely Krisztát Gócza Anita kérdezte
A 34. Hangosítóban olyan színházi alkotókkal beszélgetünk, akik Magyarországon élnek, de külföldön is rendszeresen dolgoznak. A podcast vendégei: Gáspár Ildikó, az Örkény Színház rendezője, Hód Adrienn koreográfus, a Hodworks társulat alapítója, Polgár Csaba, az Örkény Színház színész-rendezője, valamint Székely Kriszta, a Katona József Színház tagja. A moderátor Gócza Anita.
Hangosító 33. – Színház városi terekben
Adorjáni Pannát, Ardai Petrát, Gardenö Klaudiát és Tasnádi Istvánt Gócza Anita kérdezte
A 33. Hangosítóban olyan projektekről lesz szó, amelyek – nagyon eltérő módon – egy-egy adott város különböző pontjára „készültek”. A vendégek: Adorjáni Panna, Ardai Petra, Gardenö Klaudia és Tasnádi István. A moderátor Gócza Anita.
Hangosító 32. – A mecenatúra és szponzoráció
Balogh Máté Andrást, Gáspár Annát, Orlai Tibort és Polgár Andrást Gócza Anita kérdezte
A 32. Hangosító a mecenatúra/szponzoráció témáját járja körbe a független társulatok szemszögéből. A beszélgetés résztvevői: Balogh Máté András, Gáspár Anna, Orlai Tibor és Polgár András. A moderátor Gócza Anita.