Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Hangosító 42. – Színház és vizualitás

Bányai Tamást, Geréb Zsófiát és Kovalik Balázst Gócza Anita kérdezte

hangosító

A 42. Hangosítóban a magyarországi színházi előadások látványvilágával foglalkozunk, illetve azzal, hogy miben és miért más a német színházi vizualitás (már persze a költségvetésen túl). A vendégek: Bányai Tamás világítástervező, Geréb Zsófia és Kovalik Balázs rendezők. A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 41. | Különkiadás – Tünet Együttes: Vége.

Szabó Rékát Gócza Anita kérdezte

„A döntésnek a meghozatala években mérhető… Nagyon sokat dolgoztunk azon az elmúlt években, hogy a belső és külső okokat hogyan tudjuk szétválasztani.” – mondja Szabó Réka a Hangosító különkiadásában, melynek apropója a Tünet Együttes művészeti vezetőjének a társulat megszűnését bejelentő búcsúlevele. A kérdező Gócza Anita.

Hangosító 40. – Színészlét Budapesten kívül

Mercs Jánost, Nádasy Erikát és Széles Zitát Gócza Anita kérdezte

A 40. Hangosító vendégei olyan színészek, akik hosszú ideje társulati tagok vidéki kőszínházakban: Mercs János Debrecenben, Nádasy Erika Miskolcon, Széles Zita pedig Nyíregyházán.

Hangosító 38. – Autobiografikus színház I.

Göndör Lászlót, Márfi Márkot, Messaoudi Eminát és Vilmányi Benettet Gócza Anita kérdezte

A soron következő 38. és 39. Hangosító összetartozik, mindkét adásnak az autobiografikus színházi előadások jelentik a kiindulópontját. A 38. epizód vendégei Göndör László (Nagymamával álmodtam), Márfi Márk (Telik – egy óra az életedből), Messaoudi Emina (Gyakran ismételt kérdések) és Vilmányi Benett (1V1/ zenés stand-up). A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 36. – Színház és anyaság

Csábi Annát, Dányi Viktóriát, O. Horváth Sárit és Réti Iringót Gócza Anita kérdezte

A Hangosító 36. adása a Jurányi Házban rendezett Anyacsak1 fesztivál (2022. április 29. – május 8.) kapcsán született, amely az első hazai tematikus színházi fesztivál a szülővé válásról. A Hangosító vendégei olyan alkotók, akiknek előadása szerepelt a fesztiválon: Csábi Anna, Dányi Viktória, O. Horváth Sári és Réti Iringó. A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 35. – Határátlépő alkotók

Árvai Györgyöt, Máthé Zsoltot és Pető Katát Gócza Anita kérdezte

A 35. Hangosító vendégei olyan alkotók, akik különböző színházi területekre kalandoznak. A beszélgetésből kiderül, hogy határátlépőnek tartja-e magát Árvai György, a Természetes Vészek Kollektíva alapítója, színházi időkutató, látványtervező, Máthé Zsolt színész, dalszövegíró és Pető Kata színész, jelmeztervező. A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 34. – Külföldön (is) dolgozó rendezők

Gáspár Ildikót, Hód Adriennt, Polgár Csabát és Székely Krisztát Gócza Anita kérdezte

A 34. Hangosítóban olyan színházi alkotókkal beszélgetünk, akik Magyarországon élnek, de külföldön is rendszeresen dolgoznak. A podcast vendégei: Gáspár Ildikó, az Örkény Színház rendezője, Hód Adrienn koreográfus, a Hodworks társulat alapítója, Polgár Csaba, az Örkény Színház színész-rendezője, valamint Székely Kriszta, a Katona József Színház tagja. A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 33. – Színház városi terekben

Adorjáni Pannát, Ardai Petrát, Gardenö Klaudiát és Tasnádi Istvánt Gócza Anita kérdezte

A 33. Hangosítóban olyan projektekről lesz szó, amelyek – nagyon eltérő módon – egy-egy adott város különböző pontjára „készültek”. A vendégek: Adorjáni Panna, Ardai Petra, Gardenö Klaudia és Tasnádi István. A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 32. – A mecenatúra és szponzoráció

Balogh Máté Andrást, Gáspár Annát, Orlai Tibort és Polgár Andrást Gócza Anita kérdezte

A 32. Hangosító a mecenatúra/szponzoráció témáját járja körbe a független társulatok szemszögéből. A beszélgetés résztvevői: Balogh Máté András, Gáspár Anna, Orlai Tibor és Polgár András.  A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 26. – A járvány gazdasági következményei – podcast

Erős Balázst, Komáromi Györgyöt és Rihay-Kovács Zitát Gócza Anita kérdezte

A 26. Hangosító a járvány gazdasági következményeivel foglalkozik. Az adás vendégei: Erős Balázs a MU Színház művészeti vezetője, Komáromi György, aki tavaly decemberig a Radnóti Színház gazdasági igazgatója volt, és Rihay-Kovács Zita, a Független Előadó-művészeti Szövetség, a FESZ ügyvezetője. A moderátor Gócza Anita.

Hangosító 25. – Színház és stream – podcast

Barnák Lászlót, Mácsai Pált és Rozgonyi-Kulcsár Viktóriát Gócza Anita kérdezte

A 25. Hangosítóban a színházi streamről beszélgetnek a vendégek: Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója és Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője. Gócza Anita kérdezte őket.

Hangosító 24. – Tabuk a kritikában – podcast

Balogh Gyulát, Boros Kingát és Papp Tímeát Gócza Anita kérdezte

A 24. Hangosító témája a tabu a kritikában. Volt miről beszélni a három kritikus vendégnek: Balogh Gyulának, Boros Kingának és Papp Tímeának. Gócza Anita kérdezte őket.  

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató