Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Gabnai Katalin: Éppenhogy. Koncertszínházi esték a Városmajorban

A tizennégy karátos autó; 80 nap alatt a Föld körül – Városmajori Szabadtéri Színpad

Hőségtől zsibbadt, naptej illatú, lazulásra vágyó közönség zsong a Városmajori Szabadtéri Színpad széksoraiban. Ki csupasz vállakkal, ki csupasz lélekkel adja át magát az ígérkező jónak, a várva várt zenének és a remélt nevetésnek. A színháziak azt várják, hogy végre sötét legyen, a szervezők meg azt, hogy a harangszó ne verje szét az adott produkciót. Az […]

Puskás Panni: Menekülési útvonal

A piszkosak – A Karinthy Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadása

A valóságban sérülékenyek és kiszolgáltatottak vagyunk. Nem úgy, mint a mesében, ott azok lehetünk, akik lenni akarunk.

Kovács Natália: A szöveg öröm-e?

Rejtő Jenő–Kárpáti Péter: Az Öldöklő Tejcsarnok - Hátsó Kapu - KRITIKA

Miközben zajlik az előadás, gyakran megáll, kíváncsian leskelődni kezd egy-egy járókelő – ilyenkor mintha az egész közösségi esemény átkereteződne.

Kutszegi Csaba: Fülig Jimmy, a jó ember

Vajda Katalin – Lázár Zsigmond – Baráthy György: Piszkos Fred, a kapitány – KRITIKA

A Vajda Katalin által jegyzett Rejtő Jenő-átirat határozottan meggyőz arról, hogy a regényből kitűnő musical (is) készíthető, az előadás viszont elsősorban azt bizonyítja, hogy ez tehetséges zenei alap nélkül nem sikerülhet.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.