Nagyon rövid időn – három éven – belül négy előadás is készült az Ádám almáiból magyarországi színházakban. Nem gondolom, hogy távol áll az igazságtól, ha azt mondom, a darab alapanyaga, a 2005-ös dán film csak egy szűk nézői réteg számára hivatkozási alap, ezért nyugodtan eltekinthetünk a médiumváltás tárgykörétől, és koncentrálhatunk a dráma aktuális színpadi megvalósításaira.
Minden adott tehát ahhoz, hogy a család tagjai egymás idegeire menjenek, kihozzák a legrosszabbat egymásból – de közben legalább kinevetik egymást és saját magukat is. És talán éppen ezzel viszik tovább a legautentikusabb módon a zsidó hagyományt.
Míg a szkénébeli produkció alapvetően a szereplők lelkében s elbeszéléseiben végbemenő drámákról tudósít, A Herner Ferike faterja sokszálú, vérbő tragikomédia („istendráma”), amely nemcsak drámai helyzetekkel, hanem komédiai fordulatokkal is bőséggel operál.
Szabó Máténak szinte minden fokozásra van egy kis ötlete, nem csak annyi, hogy a szereplők egyre gyorsabban táncoljanak, mintha tömeghipnózis áldozatai lennének.
A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.
… kabarészerű röhögtetésről váltani bűnökkel szembenézésre igen necces dolog, A zsidó előadása is meg-megdöccen e bravúrkísérlet közben.
A színrevitel nagyobb szcenikai meglepetések nélküli tisztes munka…
