Napról napra

Vannak-e tabuk a színházi múltfeldolgozásban? Tabu-e Trianon a mai magyar dráma és színház számára? Végső soron: van-e dolga, teendője a magyar színháznak a Trianon-trauma feldolgozásában? És ha van, mi az akadálya ennek? Ezekkel a kérdésekkel kerestünk meg neves színházi alkotókat, szerzőket, rendezőket. Vajon miért hiányzik a színházak műsorából a nemzeti történelem ezen epizódja, és abban […]

Nevének megfelelőn a Romániában élő nemzeti kisebbségek színházi rendezvénye a Gyergyószentmiklóson kétévente jelentkező Kollokvium. A szervezését 2001 óta felvállaló legkisebb erdélyi repertoárszínház, a Figura Stúdió Színház azonban rugalmasan tágítja az 1978-ban gründolt, a rendszerváltás után két nekifutásból újraélesztett fesztivál örökölt koncepcióját: a Kollokviumra rendszeresen meghívják más országok egy-egy kisebbségi magyar társulatát, a többségében magyarok lakta […]

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Kelemen Kristóf: MEGFIGYELŐK; Székely Csaba: 10 A legjobb előadás: 10 (Radnóti Színház, rendezte: Sebestyén Aba) A legjobb rendezés: A PLATONOV (Katona József Színház, rendezte: Székely Kriszta) A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CHICAGO (székesfehérvári Vörösmarty Színház, rendezte: Horváth Csaba) A legjobb független előadás: MEGFIGYELŐK (Trafó Kortárs Művészetek Háza, rendezte: Kelemen Kristóf) […]

Azt hiszem, a dráma tétje az, hogy hogyan lehet ezeket a kegyetlen, elvetemült embereket árnyaltan bemutatni, a valós rémtetteik mellé valamilyen emberi arcot rajzolni nekik. De miért van erre szükség? Mert mindenki képes a szeretetre és szerethető valamiért? Mert mindenki megváltozhat, megbánhatja bűneit?

…az erdélyi melegek helyzetével foglalkozó darabot ebben a múltat és a hagyományokat megtestesítő közegben bemutatni minden bizonnyal jóval bátrabb tettnek számított, mint elhozni egy budapesti színházba. Mindazonáltal üdvözlendő, hogy a darab fél évvel az ősbemutató után hozzánk is eljutott, sok dolgunk van ezen a téren (is).

Múlt év végén nemcsak a budapesti Radnóti Színházban, hanem egy román társulattal is bemutatója volt. A Vitéz Mihály után másodszor merítette témáját a román történelemből Székely Csaba, és ezúttal is lett ebből némi botrány.

December végén mutatta be a Radnóti Miklós Színház társulata Székely Csaba legújabb, 10 című, a Tízparancsolaton alapuló színdarabját Sebestyén Aba rendezésében. A darabot mindketten – ugyanazon az estén – megnéztük, majd személyes találkozó során beszélgettünk róla. A beszélgetésünket diktafonnal, két részletben rögzítettük, jelen szöveg pedig ennek a hangfelvételnek a szerkesztett leirata. Írásunk kísérlet, amelyben a közös […]

Rendezőknek, drámaíróknak, dramaturgoknak tettük fel a kérdést, hogy látják, jelen van-e a kortárs dráma a magyar színpadon, és ha igen, akkor miben változott, melyek a jellemzői. Az alábbiakban négy színházi alkotó válaszát közöljük.

A színházak repertoárja látszólag bővelkedik kortárs magyar színpadi szövegekben, ám igazán jelentős drámai műveket vagy a mai magyar valóságra élesen reflektáló előadásokat nehezen találni köztük. A rendezők többsége szívesebben mesél klasszikus történeteket, minthogy direkt reflexiókat fogalmazzon meg a közéletre. Ha mégis, inkább hoznak létre saját színpadi szövegeket, a drámaírók tollából megszületett színdarabok többsége pedig fiókban […]

A mai kulturális-politikai kontextusban nem ritka, hogy egy előadás nem csupán alapvető esztétikai, filozófiai és koncepcionális kérdéseket vet fel, de egyszersmind fontos társadalmi üggyé is válik – ilyen például Székely Csaba díjnyertes darabjának, a Vitéz Mihálynak első román nyelvű bemutatója is. Többhangú kritika Kricsfalusi Beatrix és Alina Nelega kommentárjával

Szociológiai értelemben a múltfeldolgozás olyan társadalmi funkciónak tekinthető, mely a nyilvánosság számos eszközével megvalósulhat: nyilvános beszédek, parlamenti ülések, szobrok és emlékezethelyek állítása stb. A művészi feldolgozás ilyen értelemben úgynevezett félintrinszikus (félig külsődleges, semi-intrinsic) funkciónak számít: más kontextusokban is megvalósulhat, de ha egy műalkotás környezetében történik, akkor valamilyen lényeges esztétikai tapasztalattal gazdagítja az adott feladat megvalósulását.

A kötet összes darabjában, azokban is, amelyek nem Erdélyben játszódnak, érződik ez a többes identitás, a többszörösen elidegenített nézőpont. A kötet drámáival és az Erdély-metaforával Székely mintha ezt mondaná: mindannyian idegenek vagyunk. Nemcsak akkor, ha kisebbségben élünk valahol, hanem akkor is, ha többségiként kirekesztünk másokat, mert a párhuzamos valóságok valamelyikben előbb-utóbb mi leszünk az idegenek.