Napról napra

Hívők, hitek és hiedelmek közösségi felvonultatása zajlik egy szertartásszínházi elemeket is használó, magát misztikus rituálénak megélő előadásban, a Nagymező utcában. A közönség egyik része könnyben úszik, a másik – kételkedőbb – része pedig az alkotók által előidézett tehetetlenségét is megélve próbálja mentegetni vagy hárítani a színpadról áradó, zavarba ejtő védtelenséget. A zokogó nézők, ha félszemmel […]

Aki az utóbbi néhány évet Magyarországon, és nem mindentől elzárva egy kő alatt töltötte, tudja mennyire rossz helyzetben vannak a független színházak. És aki ezt tudja, azt is tudja, hogy az állam számolatlanul önti a pénzt a neki tetsző és hozzá lojális kulturális intézményekbe, míg a függetleneket, köztük sok évtizedes szakmai múltra visszatekintő társulatokat, egy […]

Nem emlékszem, mikor láttam utoljára olyan előadást, amelyet egy közszereplő írt volna saját magáról. Karsai Dániel közszereplővé vált a szememben (jogilag bizonyára nem az), de nyilvános szereplővé mindenképp előlépett. Akárhogyan is, a köz szolgálatában állt ügyével. Testével, jogi küzdelmével, betegségével és főleg azzal az attitűddel, ahogy ezen az úton halad. Két alkotótárs, Szenteczki Zita és […]

Úgy tűnhet, és van is benne igazság, hogy a magyarországi bábszínház jelenét nagyrészt még mindig egy már-már klasszikusnak mondható hármas határozza meg: meséket adaptál színpadra, a különféle bábtechnikák alkalmazását általában lenyűgöző – ennyiben az előbbieket akaratlanul is háttérbe szorító – élőszínészi játékkal egészíti ki, és alapvetően a gyerek korosztályt célozza meg. Ugyanakkor egyre harsányabban ötlik […]

Már az ültetés alatt szembeötlik, hogy Juhász Nóra díszlet- és jelmeztervező minden berendezési tárgyon rajta hagyta az árjelölőt. A jelmezeken sajnos már nem fityegnek, de a cinikusabb énemben ennek ellenére is megfogalmazódott a költői kérdés, hogy vissza fogják-e váltani. Ennél pozitívabb hozadéka is van a lifegő papírfecniknek, hiszen jelzik, hogy a kimondhatatlan nevű bútorok és […]

Kettő, illetve három színésznő tragikus sorsát mutatták be a CSET Feszt két új premierjén. A személyes történeteket sokan tabuként vagy legalábbis szigorúan magánéleti kérdésként kezelnék, Szalontay Tünde és Csernus Mariann azonban engedik látni és láttatni legfájóbb sebeiket. Öngyógyítás? Önmarcangolás? Lezárás? Emlékezés? Figyelemfelhívás? Mind egyben. Megrendítő bemutatók születtek.

„Ez már az előadás része, figyeljenek!” – int nekünk a ruhatáros nő, miközben a szerencseszámához (53) tartozó fogasra akasztja kabátjainkat. Karsai György hangjára céloz, amely szinte elveszik a budapesti Pinceszínház előterét betöltő párbeszédek közt; a nézők egyelőre egymásnak örülnek, ki-ki a másikról szeretne tudni. A prológból elcsípem, mely részét kedvelhette Seneca a Médeiának, szó esik […]

Szociális érzékenység. Egy gyakran ismételt, már-már közhellyé vált kifejezés, elvárás, amely a társadalom felől jön és a társadalom felé irányul. A közbeszéd tárgya, és mint olyan, a művészet feladata, hogy reflektáljon rá. A Füge Produkció és az Európai Szabadúszó Művészek Egyesületének (ESZME) előadása erre tesz többé-kevésbé sikeres kísérletet.

Szenteczki Zita alig néhány éve, 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakán. Azóta számos kőszínházi előadást és független projektet tudhat maga mögött, sőt már túl van egy alkotói kollektíva megalakításán és az abból való kilépésen is. Legutóbb egy egészen új szerepkörben próbálta ki magát: Saját drive című előadásában performerként van jelen a színpadon. […]

A sötétben három bársonyos női hang meséli gyermekkori álmait: bölcs csacskaságok, (ir)racionális jövőképek, karriervágyak zsonganak a mikrofonban. Olyan gyors tempóban jönnek a mondatok, hogy bár érzékeljük a különböző szólamokat, mégsem tudjuk élesen körülhatárolni a három személyiséget: összeolvad az, ami közös és ami megkülönböztet. A Saját drive következő jeleneteiben aztán szétválik egymástól és egyre jobban körvonalazódik […]

A koronavírus-járvány okozta élethelyzetekre reflektáló, legfeljebb háromszereplős és maximum negyven perc hosszú egyfelvonásosok írására kértek fel kortárs szerzőket a kiírók, de a felkérésekkel egy időben – a vállalkozó érdeklődők számára – nyílt pályázatot is hirdettek. A felhívást március utolsó napjaiban tették közzé, gyorsan kellett dolgozni. Mindenki csak egy, vadonatúj művet küldhetett be április 15-ig. A […]

Elképesztően nehéz feladatot kell Zsigmond Emőkének teljesíteni: egyszerre kell erősen jelen lennie és láthatatlannak maradnia, úgy kell háttérbe húzódnia, hogy egyetlen pillanatra se szűnjön meg ottlétének súlyos, nyugtalanító érzete.