Napról napra

Jankovics Pétert jól ismerhetik azok, akik gyakran járnak független színházi előadásokra. De azt valószínűleg még közülük is kevesen tudják, hogy bábszínészként végzett. A bábbal való kapcsolatáról és az SZFE-s fiatalokról is szó esik a vele készült interjúban.

Sokan ma sem értik, miért hagyta ott a sokak által vágyott Katonát, miért cserélte fel a biztosat a függetlenek bizonytalanabb helyzetével. A Szputnyik megszűnése óta a Vígszínház tagja, de mindenhol azt keresi, ami „nyitva tartja a szemet”.

A Mentőcsónak Egység volt az idei Thealter fesztivál díszvendége – sűrű áttekintést nyújtott ez a Bodó Viktor vezette egykori társulat tantermi, színházi neveléssel foglalkozó kisebb csapatának munkájáról.

Kifejezetten ifjúsági közönség számára még ma is viszonylag kevés színház, illetve (többségében független) társulat készít előadásokat, bár az utóbbi 6-8 évben érezhetően megnőtt ezeknek a produkcióknak a száma.

Úgy tűnik, színházi, drámai szempontból a hatalom, a beszervezők vagy az elárultak perspektívája kevésbé tűnik érdekesnek (bár a Jelentés játszik ezzel a síkkal is), mint az a folyamat, ahogy valaki kompromittálódik, a hatalom hálójába kerül.

A közelmúltban két nemzetközi díjjal is gazdagodott a magyar színház…

A jelenségekre akarjuk felhívni a figyelmet, azokról gondolkodtatni, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy valakiket a politikai nézetei miatt megbántsunk.

Bodó Viktor Koldusoperája nem tesz mást a Brecht-csapat parafrázisával, mint amit Brechték tettek az eredeti Gay‒Pepusch-művel.

Az elmúlt években Magyarországon végbemenő kultúrpolitikai változások kapcsán osztrák szomszédaink „ízelítőt kívántak adni egy színházi nagyhatalom kínálatából”.

Talán olyan kérdéseket is érdemes mérlegelni még, hogy nincs-e óhatatlanul is hátrányban a realista megjelenítés tekintetében a színház pl. a film médiumával szemben…

…ritkán vagyok annyira zavarban, mint amikor az előadáson azt próbáltam megfejteni, miért kacag a publikum hangosan és önfeledten olyan poénokon, melyeket jómagam igen kevéssé találok humorosnak.

Okos, átgondolt, szinte precíz előadás, miközben dús fantáziával tág teret enged a paranoia és a politika perverz abszurditása által közösen generált, tudattalanban megjelenő beteges asszociációknak, melyekről persze folyton sejthető, hogy nincsenek is távol a realitástól.