Kétség sem férhet hozzá, hogy a kortárs tánc közelmúltbéli alakulástörténetének Xavier Le Roy központi jelentőségű figurája. Jérôme Bel, Jonathan Burrows, Boris Charmatz, Thomas Lehmen, Martin Nachbar, Vera Mantero, La Ribot, Jochen Roller, Mårten Spångberg és mások társaságában ő is azon koreográfusok közé tartozik, akiket – találóbb elnevezés híján – a konceptuális tánc kategóriájába szokás besorolni.…
Ami engem érdekel most, és amit felfedeznék – bár már tíz éve elkezdtem –, az a nem színházi helyzetekben való munka. A múzeumi terek vagy a közterek egyre inkább vonzanak. De ez a Tavaszi áldozatban vagy más színházi darabjaimban is tetten érhető, ahol a színházat mint helyzetet vizsgálom, és arra reflektálok, hogy ez mi mindent…
Hommage à Jean-Luc Nancy Testbehatolások 2002-ben mutatták be a párizsi Théâtre Ouvert színpadán a L’Intrus (A betolakodó) című darabot, melynek alapja Jean-Luc Nancy 2000-ben megjelent azonos című könyve.[1] A szöveget a filozófus 1999-ben a Dédale folyóirat felkérésére kezdi el írni az „Idegen” témájára reflektálva. A tervezett cím akkor még „Az idegen eljövetele”. Azonban az írás folyamata…
Eyal jó ideje nem vállal rizikót, munkáiból évek óta hiányzik a bátorság, a frissesség, a radikalitás, a kíváncsiság, az újszerűség. Egy valamit tud nagyon magabiztosan, azt variálgatja, csak a talpalávaló változik.
A fokozatos, minimális változtatásokkal operáló repetícióra épülő szerkesztési elv, valamint a „hipnotikus” (talán a legelcsépeltebb szó jelenleg mind színlapokon, mind kritikákban) zene miatt mindkét előadás esetében felmerült bennem egy-egy ponton, hogy alkotóik bizony Sharon Eyal (és hű zenésztársa, Ori Lichtik) köpönyegéből bújtak elő.
Mi történik a színházzal, a tánccal és a performansszal, ha bekerülnek a kiállítótérbe? Hogyan fordítható le egy efemer előadás a galériák, múzeumok nyelvére? Miként őrizhetők meg és adhatók át az adott térben és időben zajló egyszeri művészeti események későbbi korok nézőinek? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett SZALAI BORBÁLA művészettörténész, kurátor, a Trafó Galéria vezetője…
Miközben a független táncszcénában világszerte és évtizedek óta megfigyelhetők a demokratizálódási folyamatok, és egyre természetesebb, hogy különböző testalkatú, bőrszínű, képzettségű vagy bármilyen kisebbséghez tartozó táncosok szerepeljenek – akár együtt! – a színpadon, addig a mainstream együtteseket és különösen a balett-társulatokat még mindig gyakran éri a kirekesztés vádja. Mindeközben a tömegmédia minden korábbinál több platformon és…
Hód Adrienn és a Hodworks már dolgozott az Unusual Symptomsszal, a Theater Bremen rezidens tánctársulatával. Pár éve a Coexist című munkájukat láthatta a Trafó közössége, a mostani darab címe Harmonia. A kettő közös metszete két szó: az elfogadás és a tolerancia. De míg a Coexist leplezetlenül provokatív (és nem feltétlenül toleráns), addig a Harmonia nem…
Egyre gyakrabban születik egyetlen írás több produkcióról. A sors (a kulturális médiumok erősen nyomott támogatási gyakorlatának és a szerkesztők előzetes elképzeléseinek képében) ilyenkor egészen különös együttállásokat tud létrehozni. Megesik, hogy egy prímszámot kell egy platformra hozni a kétpúpú tevével. Máskor azonban az előadások kis- és nagykifliként simulnak egymáshoz. Az Artus Társulat Érintés paradoxon és Góbi…
A magyar táncszcéna eltérő helyzetű és a táncot is másként értelmező csoportjainak szakmai együttműködése szinte teljesen hiányzik. Ha ennek okait keressük, megkerülhetetlenül előbukkannak azok a mély és talán örökre feloldhatatlan ellentétek, amelyek a színházi tánc történetét azóta kísérik, mióta megjelent a balett egyeduralmával és konvencióival szembeszálló sokféle modern tánc. A múlt századig ugyanis a balett…
