Napról napra

Cervantes, a cervantesi Don Quijote, Verebes átirata és Vidnyánszky rendezése többszörösen „elmegy egymás mellett” – egyik elfüstöli a másikat, nem körvonalaznak markáns könyv-, kor-, kultúra- és karakterképzetet.

Nos, aki a Nemzeti Színházban örömét leli a Körhintában, az nemigen tudhat mit kezdeni a Branddal. És nem ideológiai tartalom különbözteti meg egymástól élesen a két előadást, hanem a minőségük, valamint a bennük rejlő színházfelfogás és szakértelem (illetve az utóbbi hiánya).

A Vidnyánszky Attilára jellemző komplex-látomásos színházi nyelvezet ezúttal nehezen áttekinthető, zajos kavalkádban, Olekszandr Bilozub zsúfolt, mindenfelé osztott-tagolt-szintezett díszletében mutatta magát.

A SZÍNHÁZ 2014. májusi számában „Nem nézőknek hízelgő csecsebecse színház” címmel összeállítás jelent meg a Vidnyánszky-recepcióból. A válogatás keresztmetszet a rendező munkáit elismerő kritikákból. A nyomtatott lapban terjedelmi korlátok miatt nem közölhettük a gyűjtemény valamennyi darabját, ezért honlapunkon elektronikus tanulmánykötetben tesszük közzé a teljes anyagot.

Olyan ez a délután, mint egy kakaós csiga: a legtocsogósabb a közepe.

Az összművészeti matériában a hétköznapi gesztusok is szimbolikussá nőnek, nagy ívű különlegesség születik meg a színpadon, olyan, ami leginkább csak jól sikerült operarendezések sajátja.

Balla Péter szamara a kitartó, csak magában bízó, de hittel teli magyarság szimbóluma, ellentétpárja a nemzettől zsigerileg idegen, korszerűnek látszó, de lélektelen gép, amely csak romlást, testi-lelki szenvedést hoz a magyarra… Minek is a szimbólumai ezek manapság?

Budapest, 2013. január 3. Tisztelt Vidnyánszky Attila! Elnézést, hogy zavarjuk számos tisztségéből eredő tevékenységében. Levelünk megírására azonban Ön késztetett, mivel a Nemzeti Színház igazgatói posztjára benyújtott nyertes pályázatában megemlítette a mi 2007-es elképzelésünket. A következőt írta: Magam is osztom azt a vélekedést, hogy a magyar színházi életben – de a világszínházi folyamatokat tekintve is – […]

Nincs misztikus ezotéria, a csoda hétköznapi és jelenvaló.

Vidnyánszky Attila igen szakszerűen állítja színpadra a darabo(ka)t.

… a meglévő kőszínházi struktúrát kellene új, friss, bátor gondolatokkal megtermékenyíteni – többek között az alternatívoknak.

Az alternativitás azt (is) jelenti, hogy mindent lehet, a szentséges magától értetődően vegyülhet a perverz profánnal.