Az a színházi nyelv, amelyen Vidnyánszky Attila legjobb és legfontosabb alkotásai megszólalnak, csupán az előadás egyik – és nem feltétlenül a legfontosabb – rétegének tekinti a szöveget. Ezek a nagy lélegzetű produkciók nem szöveginterpretácók, hanem egy központi gondolat, eszme, ideológia köré épített asszociációs rendszerek; a képzettársítások lehetőségét pedig változatos akusztikus és vizuális eszközök teremtik meg.
Szép, igaz gondolat a hazáért érzett, mindenek feletti aggodalom, csak éppen a mérték, a számomra is oly fontos eszme mértéktelenül egysíkú középpontba állítása itt és most sokat ront a hatáson.
Okkal feltételezi a filológia, hogy kétszáz éve éppen ilyentájt, 1817 őszén Katona József – Bárány Boldizsár Rosta című kéziratos dramaturgiai bírálatát paragrafusról paragrafusra hűen követve – már javában dolgozott a Bánk bán két évvel korábbi „első kidolgozásának” átírásán. Talán a véletlen különös iróniaérzéke, hogy Vidnyánszky Attila két új Bánk bán-bemutatója a Bárány Boldizsár-féle kritika –…
Minden utal valamire, az előadás egy másik hatáselemére, de minden utaláslánc megszakad valahol. Mint a zene. Még csak azt sem érezni, hogy valahova, egy középpont felé, egy teológiai tézis felé futnának ezek az asszociációs láncok.
Operába általában úgy megy az ember, hogy a cselekménnyel tisztában van. Nem a sztorira figyel, hanem – természetesen a zeneélvezet mellett – arra, ami a színpadon zajlik, az aktuális értelmezésre, amit a viszonylag lineáris jelenetezéstechnika megsegít. Vidnyánszky Attila pétervári Bűn és bűnhődés-rendezése, bár nem (egészen) opera, azoknak semmiképpen sem javasolt, akik Raszkolnyikov történetét alaposan nem…
Ez az írás abból indul ki, hogy az alábbi előadások legfontosabb kontextusa az 56-ról való mai közbeszéd, amelyet a politika határoz meg. Ahogy az intézményi hátteret is: az itt szereplő produkciók többségét támogatta a központi Emlékbizottság.
Különösen erősen kidomborodik tehát az előadás kulturális performansz jellege, azaz egy csoport identitásának rituális megerősítése és azonosulási mintaként való felkínálása a résztvevők számára.
A vissza-visszatérő és az újonnan a társulathoz érkező rendezők többségéről elmondható, hogy különböző módon és különböző színvonalon ugyan, de a színház alapkarakteréhez igazodva színesítették valamelyest a repertoárt.
…a poézis egyik esetben sem unalmas és üres látványköltészetet jelent; az a színházi nyelv, amelyet Vidnyánszky kitartóan és következetesen alkalmaz, valóban színpadi élménnyé transzponálja a lírát és epikát.
Hagyományok csaptak össze, a szívós, konok, népi, paraszti, római katolikus és magyar a lehengerlő, erős, diktatórikus kommunizmus ellenében. A nézők persze tudják – Ukrajna egyenlő háború, atomkatasztrófa, maffia -, hogy lose-lose lesz ebből. A birodalmi Szovjetuniónak annyi – de ez nem a magyar falvakon múlott –, és a kisközösségi összefogásnak is lőttek.
