Napról napra

Van-e értelme közösségi színházat csinálni, miközben olyan sok jó színész van, akiket színpadon nézhetünk? Milyenek ezek az előadások, amelyek személyesen fogalmaznak magukról és a közösségükről – ahhoz képest, hogy nem is színészek játszanak bennük? Nyilván bárki megmutathatja színházi formában is, amit erre érdemesnek gondol, és ami mások érdeklődésére is számot tarthat, hiszen az egyéni mintáink […]

Ritkán látni olyan előadást, amely két kitűzött célja közül mindkettőt magabiztosan valósítja meg, mégis vegyes érzéseket hagy a nézőben: nehezen lehetne ugyanis kifogásolni a XV. kerületi KOMA Bázison ügyködő csapat heroikus színházi, pedagógiai és szociális munkáját. A Zrinyi Gál Vince alapította pestújhelyi oktatási és kulturális műhely amellett, hogy közösségi színházat működtet, erőn felül igyekszik segítséget […]

Családsegítőt, mentálhigiénés központot, iskolát és színházat ötvöz egy intézményben a XV. kerületi közösségi színház, a KOMA. Most tanodát alapítottak, és azt remélik, színházi terápiájukkal modellt alkotnak, ami segíthet a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában.

Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.

A KOMA két színésze belekopik a folyamatos mászkálásba és a humort sem nélkülöző diskurzusba. A huszadik perc táján már úgy kerülgetik egymást, mint kása a forró macskát. Kitart a rejtély, a fenyegetettség, a groteszkum, a morbiditás, csakhogy korántsem eléggé.

A fiatal fiúk, élükön a Bauer Sándort játszó Tóth János Gergellyel, akkor hitelesek, amikor félszegen csajozni próbálnak, Tóth-Bauer ultrabalos nézetei viszont az előadásban igencsak motiválatlanul jelennek meg.

Shakespeare e kései tragédiája némiképp a Lear király paródiájának tűnik.

A képlet végtelen primitív: ultramacsók kontra eleve kurva.