…mindkét előadás reflektál a színész komédiás voltára, használ commedia dell’arte elemeket, szóvicceket, mesésen elrajzolt karaktereket és mindezeknek megfelelően: egyszerre vulgáris és fennkölt.

Végéhez ért a POSZT. Tegnap este láthattuk az utolsó két versenyprogramot. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare utolsó vígjátékát, a Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabját állította színpadra, Bocsárdi László rendezésében, utána pedig a Nemzeti Színház produkciója, Vidnyánszky Attila Don Quijotéja következett. Ezzel a párosítással nem kímélték a közönséget a szervezők. Több mint egy hét színháznézés után két, nagyjából három órás előadás egy este alatt, fizikailag is, szellemileg is kimerítő. Ilyen esetben a később sorra kerülő előadás szereplői nincsenek könnyű helyzetben, ha fenn akarják tartani nézőik figyelmét.

vizkereszt

Vízkereszt, vagy amire vágytok. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása

Ugyanakkor érdekes volt két későreneszánsz-kori szerző művének adaptációját látni, akik majdhogynem pontosan ugyanabban az időszakban éltek Európa különböző pontjain. Azt is érdekes volt látni, ahogy mindkét előadás reflektál a színész komédiás voltára, használ commedia dell’arte elemeket, szóvicceket, mesésen elrajzolt karaktereket és mindezeknek megfelelően: egyszerre vulgáris és fennkölt.

Bocsárdi rendezése a vulgaritást élezi ki jobban, leginkább Vitéz Böffen Tóbi (Diószegi Attila) és Vitéz Fonnyadi Ábris (Erdei Gábor) jeleneteiben, amelyek teljes egészében a commedia dell’arte alapjaira épülnek. A rendezésben a színpadon egy kisebb forgószínpad és annak vonzáskörzete alkotja azt a világot, amelyben a történet játszódik. Erről a díszlettervező, Bartha József elmondta a közönségtalálkozón, hogy szándékában állt rájátszani a Globe kör alakjára. Szintén nem függetleníthető az Erzsébet-kori színjátszástól az a megoldás, hogy az előadásban a színészek egyszerre léteznek szerepeiken belül és kívül.

Bevallom őszintén, hogy a számos izgalmas megoldás ellenére eleinte kissé nehezen vettem fel az előadás lassú tempóját, és a poénok sem igazán működtek számomra. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ezek nagy részét korábban már láttam itt-ott. A második felvonás jobban lekötött – talán ekkorra sikerül elkapnom a tempót –, de azért így is meglepett, hogy a közönségen és a mai beszélgetésen is az látszott, az előadás általános tetszést aratott.

donquijote1

Don Quijote. A Nemzeti Színház előadása

Mindenesetre én félve ültem be utána, alig fél órával később a Vidnyánszky-rendezésre, mert nem voltam biztos benne, hogy kibírok még három órát. Szerencsére pozitívan csalódtam. Magával ragadott a szöveg, a zene és a színészi munka összetettsége, de ezeknél is jobban lenyűgözött az Olekszandr Bilozub díszletének és Bánki Róza jelmezeinek egységéből kibontakozó vizuális világ, amely egyszerre monumentális, túlzó, sokszor giccsbe hajló és finoman szép. A díszlet rájátszik egy, a reneszánszhoz kötődő, fontos jelenségre: a perspektívára. Ezt a reflexiót a színpad terét meghatározó, fő díszletelemek – kapuformájú, egymásba illeszthető fehér panelek – mozgatása hozza létre. Mivel ezek az elemek fehér színűek, vetíteni is lehet rájuk: megjelenik rajtuk az egész univerzum. Máskor a fönt és lent játékával földre és égre bontják a színpadot. Amikor pedig egybeolvadnak, és így egy lapos felületet képeznek, arra úgy vetül ki a színészek árnyéka, hogy Don Quijote (Reviczky Gábor) és Sancho Panza (Bodrogi Gyula) óriásnak látszanak. Olyan szép pillanatok jönnek így létre, amelyek olykor az újcirkuszok esztétikai világára emlékeztetnek – ezt pedig nagy öröm látni a magyar színjátszásban.

Poszt-it, 1. rész: június 10. péntek
Poszt-it, 2. rész: június 11. szombat
Poszt-it, 3. rész: június 12. vasárnap
Poszt-it, 4. rész: június 13. hétfő
Poszt-it, 5. rész: június 14. kedd
Poszt-it, 6. rész: június 15. szerdaPoszt-it, 7. rész: június 16. csütörtök

Facebook Comments