A fesztivált átszövő nagy korrupciós keretjáték nyilvánvalóan nemcsak arra volt jó, hogy néhány napig eltartható álvalóságmentes fikciók jöhessenek létre, hanem arra is, hogy tovább formálódjon egy amúgy is formálódóban lévő közeg, egy egyelőre nagyrészt a fővárosban koncentrálódó közösség, amelyben fontos szerepet játszanak a politikailag aktív fiatalok.

Eleve úgy jutottam le a fesztiválra, hogy amikor Rétságnál átszálltam a bánki buszra, a sofőr rutinosan zsebbe kérte tőlem a 150 forintos menetdíjat – „egyébként 250 lenne”. Ugyanolyan reflexszerűen adtam oda neki a pénzt, mint már annyiszor korábban hasonló esetekben. Nem csoda, hogy sikerrel teljesítettem a beugrót – erre ma Magyarországon mindenki képes, aki megtanulta a nagy közös játék szabályait. Az idén kilencedik alkalommal megszervezett, a korrupció témájának szentelt Bánkitó Fesztivál sem elsősorban mutyimentes szigetként akart kiemelkedni a magyar vidék konzultációkék plakáttengeréből, hanem azáltal, hogy teret nyit a témával való játéknak, saját korrumpálhatóságunk tesztelésének. A fesztivált átszövő nagy korrupciós keretjáték nyilvánvalóan nemcsak arra volt jó, hogy néhány napig eltartható álvalóságmentes fikciók jöhessenek létre, hanem arra is, hogy tovább formálódjon egy amúgy is formálódóban lévő közeg, egy egyelőre nagyrészt a fővárosban koncentrálódó közösség, amelyben fontos szerepet játszanak a politikailag aktív fiatalok. A fesztivál formátuma az ilyesmire tökéletesen alkalmas. Felejtsük el végre a valóság-mesét. Csináljunk egy orgiát és igyuk meg a levét – mondja egyik számában a (halál;orgazmus) nevű banda (az idei nyár minifesztiváljainak egyik frekventált fellépője). A Soros-agyrémet sörös orgiával helyettesíteni nagyon is időszerű: keveredjen csak össze a képtelenség valami közösen fogyaszthatóval, legyenek a képzeletnek következményei!

Korrupciós keretjáték. Fotó: Hinkelmann Alexandra

Valami ilyesmiről volt szó július 12. és 15. között a vizes VB-től távol, a 700 fős nógrádi településen is. Bánkon alighanem a nyári minifesztiválok a legkúlabbika találta meg a helyét, amely azt állítja, hogy civilnek lenni menő, és ezzel nagyon is összehozható a bulizás, sőt a demonstráció is lehet fogyasztható, sőt bulizható közösségi formátum is. Az a pár ezres tömeg, amely nyitott ezekre az üzenetekre és a jegyárat is ki tudja fizetni, erre a néhány napra bőségesen találhatott magának interakciós felületeket. Nemcsak a zenei program erősödött tovább, de Einstand címmel külön tematikus képzőművészeti szekció is volt, és egy kis független színházi szemle is társult a programhoz. Ezeken kívül persze lépten-nyomon a kormány által támadott civil szervezetekbe lehetett botlani a fesztiválnak helyszínt adó tópart környékén.

A közösségi játékok formátumát ma egyébként is egyre többen használják tapasztalati alapú érzékenyítés céljaira. A Közmunkás Mozgalom a Jövőért például már évek óta közmunkás akadálypályával járja a vidéket, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pedig idén Thury Lili képzőművésszel összefogva rukkolt elő érzékenyítő kártyajátékkal. A fesztiválon is szinte áttekinthetetlen mennyiségű játék volt jelen, melyek többsége külön a korrupció témájára élesített rá. Másfelől a művészeti programban is nagy hangsúlyt kaptak az interaktív formák, sőt a „civil”, a „pedagógiai” és a „művészeti” területek is alaposan keveredtek (pl. közösségi GIF-készítés a Pneuma Vizuállal, színházpedagógiai műhelymunka a Fórum Színházzal vagy a Színművészeti Egyetem drámainstruktor osztályának SzínPro című színházi nevelési műhelye). A programban az utóbbi évek színházi társasjátékai is képviseltették magukat pl. a Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt Cím Nélkül c. hajlék-kaland-játéka révén, amelynek együttműködő partnerei között több hajléktalanellátó intézmény és szociális szakember is volt.

Kálmán nap. Fotó: Fülöp Máté

A Schnabel Zita által válogatott színházi szemleprogramban az egyik legfajsúlyosabb jelenlétet Hajdu Szabolcs színházi műhelye produkálta. A Látókép Ensemble – amely erre a néhány napra teljesen kitelepült Bánkra – az utóbbi időben azáltal erősödött meg színházi alkotóközösségként, hogy az egyébként főleg filmrendezőként ismert Hajdu bojkottálni kezdte a magyarországi filmfinanszírozási rendszert. A tavalyi év egyik sikerfilmjének számító Ernelláék Farkaséknál például egy fillér állami pénz nélkül, családi-baráti közös vállalkozásban készült, Hajdu operatőr szakos diákjaival a kamera mögött. A Bánkitó közönsége most nemcsak a filmet és az alapjául szolgáló színházi előadást nézhette meg, de az ennek folytatásaként elgondolt Kálmán-napot is, amely az előzőhöz nagyon hasonló két házaspárral folytatja valahol ott, ahol Ernelláék abbahagyták. Hajdu a fesztivál első napján workshopot is tartott, ahol a csapat alkotói módszerét mutatta be. Egy olyan munkamódszert, amiben nagy szerepet játszik a megvesztegethetetlenség. Hajduék szándékosan nem az aktuális-divatos társadalmi problémákat veszik elő, hanem olyan témákkal foglalkoznak, amelyek a produkcióban résztvevőket személy szerint érdeklik és amelyekről kézzelfogható tapasztalatuk, mondanivalójuk is van. Nem mások tapasztalatát igyekeznek közvetíteni a művész-szakértő pozíciójából, hanem saját tapasztalataikon keresztül beszélnek a mai 30-as-40-es éveiben járó korosztály helyzetéről. Az aktuális társadalmi történések ide is beszűrődnek, de csak annyira, amennyire az utcazaj beszűrődik az Ernelláék helyszínéül szolgáló nappaliba.  Nincs más tájékozódási pont, csak önmagunk, és még ez is folyamatosan elvész a kommunikáció reménytelen rituáléiban. Közösségi színház ez is, csak éppen másképp, mint ahogy általában definiálják. Hajdu színháza másfelől a teljesítmény- és tetszéskényszer által vezérelt színészet ellenében dolgozik. A rendező workshopján abba is bele lehetett látni, hogyan történik a próbák során egymás felfedezése, a fikciók személyekhez történő társítása, hogyan jutnak el a közreműködők a színészmesterség azon pontjára, ahol a legfontosabb eszköz a nyitottság: „hagyom, hogy mások megfigyeljenek”.

A Tünet Együttes Bánkon. Fotó: Wurk Ilona

Voltak a fesztiválon olyan produkciók is, amelyek nagyon is építettek a néző megvesztegetésére. Ilyen volt a fesztivál visszatérő vendégének számító Tünet Együttes interaktív előadása a Korrumpálj és vidd a Bánkot!, amely kifejezetten erre az alkalomra készült. A Blue Duck Arts forgatókönyvíró csapattal közösen írt korrupciós csapatjáték két órán keresztül mozgatja a résztvevőket a tó és a fesztivál környékén. Az érdeklődőknek csoportokba kell szerveződniük a korrupciós akadálypálya végigjárásához, ahol természetesen az érvényesül, aki minél korruptabb, tehát minél több pénzt (értsd természetesen: kenőpénzt) tud összegyűjteni. A Bánki Bubában kifejezett kezdőtőkét például máris csak úgy kaphatjuk meg a Tünet menedzseréről, Kovács Flórától, ha behízelegtünk neki. Ezután Egger Géza korrupciós személyi tréner gyakoroltatja be velünk, hogyan teljesítsük minél ügyesebben a csúsztatásokat és álcázzuk a nokiás dobozokat. Kórusban kell ismételnünk a tananyagot: a korrupció kreativitás és csapatjáték! Az irónia iróniája, hogy a résztvevőknek igazából nem sok kreativitásra vagy csapatszellemre van szükségük ahhoz, hogy végigmenjenek az akadálypályán. A zárt szerkezetű játék simán játszatja magát, bármit csinálsz, folyik a kenőpénz, és aki úgy döntene, hogy másképp játszana, az igazából a játékból is kimarad. Az előttünk álló két óra során alakíthatunk korrupt vizsgabizottságot Gőz István forgalmi vizsgáján, készíthetünk áldokufilmet a Tiszta Bánkért nevű mozgalom velejéig korrupt polgármesterjelöltjeként futó Habun Dani (Czakó Máté) számára, és lefizethetjük Valcz Pétert, aki egymaga játssza el az egészségügy összes szereplőjét (a megfelelő összegeket egy logikai feladvány megoldásával kell kimatekoznunk). Az utolsó állomáson a bánki cowboy aka Szász Dániel vezetésével öltik fel a játékosok fel egy-egy lázadó törvényen kívüli szerepét (Rózsa Sándortól a whyskis rablóig). Ügyességi játék következik, melynek végén az viheti el a jackpotot, aki a kör közepére letett teli pénzeszacskót el tudja happolni a többiek elől. A cinikus végkifejlet szerint a rendszerellenesség is megtérülhet, sőt úgy tűnik, jól kombinálható a mutyibiznisszel. Attól, hogy ma korrupt vagy, holnapra lehetsz még forradalmár is.

A Korrup Schőn Bánkon. Fotó: Takács Dániel

A fesztivál leglezsírozottabb produkciója alighanem a TÁP Színház Korrup Schőn című őrülete volt, melyben a fesztiválalapító Schönberger Ádám és a fesztivál nagy korrupciós keretjátékának főszereplőjét, Z Kaufer Rolandot alakító Hajmási Dávid is szerepelt. Az előadás 12 performer vallomásaiból felépülő polifón mutyimonda, mely egy Dögönd nevű fiktív település egyik botrányának felfejtésén keresztül bontakozik ki. Módszeres karaktergyilkosság-sorozat, melyből senki sem marad ki a nagy korrupciós társadalmi szerepjáték résztvevői közül: a helyi polgármester, az ex-polgármester (később mellőzött oligarcha), a névtelen hivatalnokok, trafikosok, fűtésszerelők és lakók, akik akarva vagy akaratlanul összejátszanak az előbbiekkel, és végül hamleti szerepben egy bizonyos Kázmér, aki természetesen civil aktivista… volt, amíg valaki el nem tette láb alól. A kizökkent világot helyretolni akaró helyi hamletnek esélye sincs a cinikusok armadájával szemben. Hiába, „akinek többet ér az igaza, az az életrevaló”.

Korrupciós keretjáték. Fotó: Vágó Gábor

„End of drama. Begin of game!” – lábjegyzetelte Heiner Müller Hamletmaschine című szövegéhez. Mi történik akkor, ha a dögöndi mutyigépezetet működtető figurákat belehelyezzük egy még valóságosabb fikcióba? Ha mi is játszhatunk velük? Ezt lehetett kipróbálni a fesztivál egész ideje alatt zajló nagy korrupciós szerepjátékban, melynek dramaturgiai vázát egyébként a Korrup Schőnben is érintett Laboda Kornél alkotta meg. A fesztivál kommunikációjában már hónapokkal a kezdés előtt felbukkant egy bizonyos Z Kaufer Roland (Hajmási Dávid), aki az esemény új tulajaként mutatkozott be videóüzeneteiben. Amit a civilek tudnak, tudja egy oligarcha is: az ország legkúlabb civil fesztiválját működtetni. Z Kaufer a civileknél-is-kúlabb-oligarcha szerepében kereste a hozzá méltó kihívókat, és természetesen ironikus ellenfigurájává vált annak a Soros Györgynek is, akit a kormánypropaganda a fesztivált szervező Auróra közösségi ház és az egész hazai civil szféra bábmestereként szokott beállítani.

A játékot szervező civil szervezetek (Átlátszó – Direkt36 – K-monitor – Transparency International Magyarország) így harangozták be a játékot: „… egy szerepbe bújva tapasztalhatod meg, milyen az, ha hatalmad van, ha befolyásolni tudod a közélet történéseit, ha lehetőséged van rá, hogy az eseményeket a te érdekeidnek és értékeidnek megfelelően alakítsd.” A folyamatosan fejlődő kerettörténetet lehetett rövidebb vagy hosszabb ideig játszani, minden nap új résztvevők is bekapcsolódhattak, így a fesztivál alatt körülbelül 60 ember játszott civilt, vállalkozót, újságírót vagy politikust. Z Kaufer Roland egész idő alatt a helyszínen grasszált és gondosan dokumentált flörtbe keveredett a slammer Kemény Zsófival, aki egyébként Sophie Hard néven nemrég jelentetett meg feminista rapalbumot. Mi születik a menő és a meNŐ találkozásából? Összecsapásra számítottam, ehelyett a sármos szexista oligarcha egy perc alatt az ujja köré csavarta az odamondós slammert.

Mindeközben a szerepjátékban koncessziókat osztottak le, naponta ülésezett a képviselőtestület, és sorra születtek a különféle civil és álcivil szerveződések is. A legtöbb lájkot kapott aktivisták (akik egyben a játék fődíját is elnyerték), a Higiénia Kollektíva vizesblokki munkásai voltak, akik anarchokommunista kiáltványukkal „tiltakoztak” azellen, hogy a fesztiválozó pórnépnek hideg vízben kell zuhanyoznia, és melegvíz csak a burzsoáziának jár. Úgy látszik, bennük sem talált a zkauferi cinizmus méltó kihívókra. A cinizmust aligha lehet leküzdeni viccel (itt: munkásmozgalom-paródiával).

A fesztivál második napján Z Kaufer bejelentette, hogy a Bánki tó közepén kaszinót nyit, és egyben indul a polgármesteri választáson is eddigi barátja és szövetségese, a jelenlegi polgármester ellenében. Szerencsére az (ál)civilek időben észbe kaptak és saját polgármesterjelöltet állítottak, aki a harmadik napon a jelenlegi polgármesterrel összefogva le is gyűrte a választásokon Z Kaufert. Civil legitimációval győzni tudott tehát a régi rossz, Z Kaufernek pedig be kellett érnie a magánéleti és üzleti sikerekkel. A story csúcspontgyanús jelenetében, két koncert között a színpadról tett Kemény Zsófinak házassági ajánlatot, aki azt a fesztiválközönség hangos biztatására el is fogadta.

A keretjáték egyik résztvevője így számolt be a saját szerepéről: „Én újságírót alakítottam, ráadásul Z Kaufer lakájmédiájának egyik névtelen újságíróját. Nagyrészt csak résztvettem a képviselőtestületi üléseken, amiken Hajmási bemondta az új ötleteit, meghallgattam a többi résztvevő mondanivalóját, fújjoltam, vagy tapsoltam az oldalaknak megfelelően, utána egy rövid cikkben kifakadtam a civilekre, a külföldi támogatókra, dicsértem Hajmásit, és beolvastam a Tilos Rádióban, hogy mennyire jó ötlet lebetonozni a tavat, mert túl kevés a betonfelület bánkon, és mennyire jó lenne egy casino stb…”

A keretjáték viszonylag stabilan megmaradt a saját medrében és sokszor olyannak tűnt, mint az egyik standnál árusított „politikus fröccs”, amiből kispórolták a bort és nem maradt benne más, csak szóda. A játék a korrupció paródiájává alakult és így pont a politikusság hígult fel benne. Volt viszont egy program, amely a maga részéről ismételten beavatkozott a keretjátékba, belecsempészve egy másfajta játék lehetőségét. A Pneuma Szöv. csapata Tócsatorna elnevezésű saját médiumával közvetítette végig a fesztivált, és nemcsak a tó körüli „kacsahíreket” villantották fel napi videóikban és late night show-ikban, de megalkották a keretjáték saját játékon belüli alternatív valóságát is. Sarah Günther és File Csilla két NDK-ból ide teleportált riporternő – Marie Blau és Arany Mária – perszónáját felöltve járták a tópartot és az imperialista új technológiákat analóg kábelcsatornájukra kapcsolva próbálták felfedni a rejtélyes „sörös mozgalom” titkait. Ez volt egyébként az általam látott egyetlen játék, ami bevonta például a fesztivál kiszolgáló személyzetét is. Az inkább bohócokra mint újságírókra emlékeztető két riporter televíziófoglalást is megkísérelt, a fesztivál hivatalos médiumaként működő Radio Bank FMXXX/Tilos Rádió stúdióját próbálták elfoglalni saját analóg kábeltévéjük számára. Amint az alábbi közvetítésből látszik, a rádiófoglalás nem járt sikerrel, a Tilos Rádió szabad médiuma nem kínálkozott fel a játék számára.

Ebben a közvetítésben követhető végig Z Kaufer pálfordulása is, a szerethető oligarcha születése, akit átszellemített a Bánkitó Fesztivál szellemisége, a mozgalom tisztasága. A „hivatalos” kerettörténet lezárásaként tehát a rendszerkonform, szexista Z Kaufer átváltozik szerethető szexista és rendszerkonform Z Kauferré, aki most már nemcsak a civileknél kúlabb, de a „rádiófoglaló forradalmárokat” is simán lejátssza. Ugyanezen az estén a Tócsatorna riporterei Z Kaufer számára másfajta zárlatot ajánlottak: különböző szójátékokkal és más leleményekkel cselezték ki a színpadon feszítő „special guest”-et, majd a SLANT nevű feminista közösség tagjaival és más női nézők segítségével eltávolíttatták az oligarchát a színpadról. Lehet, hogy Z Kauferrel és az előre lezsírozott játszmáival szemben tényleg csak az marad, amit két nappal korábban ugyanezen late night show egyik stúdióvendége, a Gustav Tiger zenekar frontembere mondott: „Ha nem vagy trú, akkor megbaszhatod”?

A Pneuma Szöv. kísérletét nemcsak azért emeltem ki, mert döntetlenre billentette a játszmát Z Kauferrel szemben – és nem is azért, mert én magam is érintett vagyok a csoport munkájában. Sarah Günther és File Csilla projektjében az volt az érdekes, hogy a keretjáték parodisztikus korrupciókritikája mellett egy nyitott játék lehetőségét állította. Ennek a játéknak nem voltak rögzített szabályai és dramaturgiája. Az alkotók csupán komolyan vették azt az ajánlatot, hogy beleszólhatnak a hatalmi viszonyok és a közvélemény alakításába. Csupán a szabad média követelésével léptek fel, és úgy tűnik, ez elegendő volt ahhoz, hogy veszélybe sodorja a zkauferi olajozott viszonyokat.

A hazai civil szférában jól ismert a Védegylet szlogenje, miszerint „Nem a hatalmat akarjuk megragadni, hanem az emberek képzeletét”. Valójában a kettő szorosan összefügg. A hatalom működése szempontjából nagyon is fontos az állampolgárok képzeletének alakítása[1]. Másfelől az, hogy kik és hogyan alakítják a többiek képzeletét vagy hoznak létre közös fikciókat, valójában hatalmi kérdés is. Nos, Z Kaufer jövőre is visszatér a Bánki tóhoz. Meglátjuk, mi lesz belőle.

[1] a civil politizálás dilemmáiról ld. Misetics Bálint nemrég megjelent írását: A politika, az ideológiák és a pártok védelmében.

Facebook Comments