Pálffy páratlanul testtudatos színészete mellett korlátlan ura hangjának is.

Jön hajhálósan, karót nyelten, élre vasaltan; vezeti fel a sort – Ignác királyt, Margit királynét és udvartartásukat -, kezében kamerával. Rögzít, irányít, mozgásba hoz. Királyi udvart és színielőadást: a sepsiszentgyörgyi Yvonne, burgundi hercegnő kamarása, Pálffy Tibor. Központi figura – a felvonászáró képet is köré szervezi az előadás rendezője, Bocsárdi László: kanapén kuporog a királyi pár, mellettük udvarhölgyek és államtanácsosok, középen a kamarás, s hogy minden fölrobbanhat, arról beszél. Robbantani éppenséggel neki volna itt ereje, hisz olyan titkok tudója, amelybe belerenghet az egész birodalom. S olyan Pálffy visszafojtott kamarás-figurája is, mintha bármikor explodálhatna, mintha akármelyik pillanatban szétvethetné a bensőjében tomboló mérhetetlen energia. Pedig látszólag olyan, akár egy szál tökéletesre gyalult felületű deszka: merev, mozdulatlan, eleganciáján nem eshet makula. Felsőtestét előadáshosszat nem mozdítja, karját szorosan teste mellett tartja, nem érint, és nem érinthetik. Csak kivételes alkalmakkor, amikor az udvar (és saját) érdekei kívánják. Két, apró részlete mozog csupán minduntalan: barna, szívbe-vesébe látó szeme; és folyvást egymásnak dörzsölt bőrkesztyűs mutató- és hüvelykujja. (Olykor – cinkos jelzésképpen – bajuszos szája és bal orrcimpája.)
Mestere a színlelésnek, igazi udvari ember. Nem Castiglione reneszánsz elvei mentén, melyek szerint az udvari ember erős fizikumú, fegyverekhez értő, képzőművészetek iránt fogékony, irodalombarát, költő, kellemes és szellemes társasági ember, jó politikus. Pálffy kamarása különös univerzum, minden korábban látotthoz és tapasztalthoz képest „más világ”: a normák abnormis követője, mégis mindenféle klisétől mentes. Végletesen ellentétes pólusok-energiák építik figuráját, mert Pálffy maga végletesen ellentétes pólusok-energiák egyidejű megjelenítésére képes. A karakter hidegséggel páros természetellenessége – „olyan élet, ami tulajdonképpen halált jelent”, mondja róla Bocsárdi – a színész testtartásában, darabos és szögletes, mégis fürge mozgásában mutatkozik meg, homlokegyenest mond ellent a nyilvánvalóan csupán egyszer, burkoltan azonban többször is felszínre törő, súlyosan elfojtott (homo-?, bi-?) szexuális vágynak. A különben minden szavát patikamérlegen kimérő kamarás – „mindig vigyázok, nehogy túlbonyolítsam” – választottja-kiszemeltje, Cirill jelenlétében fecsegni kezd; a különben visszafogott, hibátlan modorú kamarás a herceg hisztérikus monológjánál pisztolyt ránt, sőt el is süti; a különben előzékeny és alázatosan szolgáló kamarás körülnéz, nem látja-e véletlenül valaki, mielőtt királya előtt meghajolna.

Nemes Levente és Pálffy Tibor az Yvonne, burgundi hercegnő előadásában / Fotó: Barabás Zsolt, forrás: www.reflexfest.ro

Pálffy páratlanul testtudatos színészete mellett korlátlan ura hangjának is. Intonációja (ahogy a figura maga) ugyancsak nélkülöz mindenféle természetességet. Hangsúlyai többnyire nem követik mondatainak értelmét, hangmagasságának amplitúdója tiszta kvartot jár be föl és le. Színész és rendező közös remeklése – előbbi részéről technikai, utóbbiéról koncepcionális – a bravúrária, melyet Pálffy egy ajtóval viaskodva ad elő: a két ajtószárny nyakára, majd teljes testére csukódik, s bár a figura eleinte szenvedni látszik a szorításban, hamarosan kéjes nyögésekkel adja tanújelét annak, hogy élvezi a szituációt. Akár a kamarás karaktere teljes valójában: kezdetben bizonyára szenvedett a királyi udvar formai kötöttségeitől, melyek immár mámorosan szédítik, élvezetének egyetlen, meglehetősen bizarr forrásává váltak. Egy a szép, nagyszabású, felfejthető és felfejtendő, kifejthető és kifejtendő párhuzamok közül, melyek a nézőt – Bartha József vizuálisan impresszív díszlete mellett – intellektuálisan is folyamatos izgalomban képesek tartani.

S hadd lehessen csak még egyet regisztrálni a számosból: Yvonne-t „így, felülről” kell kivégezni, mondja és mutatja Ignác király, s ekkor kap ívbe rendezhető jelentést a kamarás kezében rendre feltűnő, mindig más-más perspektívából rögzítő kamera. Az előadás kezdetekor a királyi pár érkezését felülről, Yvonne-t utolsó vacsorájára menet alulról kezdi filmezni Pálffy, végül a kamera a halott hercegnő arcával kerül vízszintbe, és nem is mozdul többet. Kivetette magából a porszemet a nagyszabású udvari gépezet, minden egyenesbe jött, s folytatódhat, mint annak előtte…
Megy hát hajhálósan, karót nyelten, élre vasaltan; vezeti el a sort – Ignác királyt, Margit királynét, Fülöp herceget és udvartartásukat -, immár kamera nélkül. Elméje azonban így is mindent rögzít, irányít, mozgásba hoz. Királyi udvart és színielőadást: a sepsiszentgyörgyi Yvonne, burgundi hercegnő kamarása, Pálffy Tibor.(Pálffy Tibor a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Yvonne, burgundi hercegnő című előadásában nyújtott alakításáért Magyarországon a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Színikritikusok Díját kapta a 2008/2009. évadban. Ugyanebben a kategóriában jelölték a román színházi szövetség, az UNITER díjára, melyet 2009. április 13-án adnak át a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban.)

2009. április 2.