Titkos-nyilvános társaság alakul, s „a színház” próbál meg- és újjászületni a Gödör méh(ly)ében.

A Krétakör heteken átívelő, folytatásos projektjében ötvöződik a színház, a képalkotó művészet és valamiféle latens percepcióelmélet. Valós helyszíne először a Gödör (Temető, RéS), később a Krétakör Bázis (Laborhotel) lakásszínháza, végül a IX. kerület házai s egy utcai felvonulás (Artproletarz). Virtuális tere pedig a http://kretakor.blog.hu közösségi oldal, mely amellett, hogy informál az aktuális eseményekről, a kép- és videodokumentáció, a blog- és naplóbejegyzések révén rugalmas extra kiterjesztése is a „városterápiás” vállalkozás terének, idejének. Kérdés, ki az a szabadulóművész, mitől akar szabadulni, és mi mellett szól a védőbeszéde. Kérdés, hogy lehet-e, kell-e feltenni ezt a kérdést. (Ké)R(d)éS.
A RéSre érkezve a Gödör bejáratánál összeégett és fejre állt autók (szent)háromsága, az első felvonás első „képének”, a Temetőnek a mementója fogad. Egy koromsötét, 21. századi totem, amit – akárcsak a weboldalTemetőről nyújtott tájékoztatóját, saját élmény hiányában – kénytelen vagyok elfogadni kvázi „bejáratnak” a szabadulóművész világába. Akárcsak a meg nem élt korok történelemkönyvekbe gyűjtött tényeit. A több oldalról is nyitott történéssor remélhetőleg leráz magáról mindenfajta előgyártott – így a jelen – interpretációt is.

Schilling Árpád és Sárosdy Lilla / Szkárossy Zsuzsa felvétele

A Gödör mélygarázsa vaksötét. Percekig csak a fenti, kiégett autók alvilági másából kiszűrődő fény szolgál eligazodási pontként, de a vezetőülésen fekvő lámpára fentről lassan homok pereg. A hangárnyi terem fokozatosan telik meg szöveg- és képinformációval. Az egyik falon filmkészítő kézikönyvből kiollózott részletek vetülnek a falra a beállításról, a képkivágásról, a vágásról. Egy másik, kisebb részletekre osztott óriás tablón szakállas férfi -Schilling Árpád fiktív(?)-valós(?) – minden értelemben (le)meztelenedő életképei sorjáznak képregényszerűen, házasságával bezárólag. A projektben résztvevők levelezése, mint „szöveg-rés”, a kulisszák mögé, a készítés folyamatába enged beLÁTást, míg a magánember levelei, s a várandós feleségéről, a gyermeke születéséről készült videó-felvételek az intim szférába. Az önvallomásosság, a láthatatlan láthatóvá tétele, az élet és a halál „szabadulásként” való egybecsengetése magára azegzisztensre irányítja a figyelmet, míg a másik „kép” csak idővel áll össze. Lassan veszem ÉSZre, hogy tudniillik egyedi, megismételhetetlen filmünk leforgatására kaptunk felszólítást a filmkézikönyv mint „gyorstréner” és a méteresre vetített pupillák direkt képi megjelenítése által: a kép ugyanis a mi mozgásunktól lesz „mozgóvá”, ahogy szabadon járunk, ahogy szelektálunk, válogatunk az installáció számunkra érdekes részletei közt, s a tekintet irányításával, kvázi belső vágások sorával és ráfokuszálással alakítva észlelésünk dinamikáját. Utólag, végigpergetve a „felvett” filmet, elgondolkodtató önportréhoz jutunk. Az elménkben rögzített képek vagyunk, azok börtönében. De még ha erre rádöbbenünk is, hol az a pillanat, amikor a sötétben bolyongást a világosság váltja fel…

Míg a Temetőben a résztvevők tévémonitorok előtt ülve, a csatornák váltogatásával hozták létre saját „filmjüket”, addig a RéS a látás, a képernyőhöz kötött – azaz a génjei, előre kész „képei” szerint élő – ember felszabadulása (annak lehetősége), a tudatos megélésre való ráeszmélés: vagyis a születés (vagy a halál?). E nélkül nem léphetünk a Laborhotelbe, a beavatódás második fokára, ahol hús-vér szereplők várnak, köztük Schilling Árpád és (talán mert életről-halálról lesz szó) Feldmár András.
A RéSen átjutók e-mailben kapnak majd értesítőt. Maximum háromszázan. Ez a szűrő nem feltétlenül a „szabadulókból”, hanem a RéSen jelenlévőkből merít. Titkos-nyilvános társaság alakul, s „a színház” próbál meg- és újjászületni a Gödör méh(ly)ében.
2009. április 6.