A magasban Dosztojevszkij szelleme lebeg, a színi Knut egyik kezét Popriscsin, a másikat Josef K. fogja. (És micsoda Raszkolnyikov, micsoda Popriscsin, micsoda Josef K. lenne Hajduk Károly!)

Knut Hamsunt? A kollaboránst, Quisling párthívét, Hitler imádóját, aki tisztelgő látogatáson járt a Führernél? Éppen itt és éppen ma, amikor egyre „termékenyebb az öl”, ahonnan a brechti szörny „kijött”? Amikor Wass Albert töri a norvég Nobel-díjasnak az utat? Másfelől viszont: Zsámbéki befogadta, Forgách adaptálta, Ascher megrendezte, Hajduk eljátssza. Jó lenne velük maradni. Nem azért, mert az előadás jó, ez kevés volna. Hanem mert éppen ők vállalták fel. Maradjunk hát abban: a remekművet – mert hiszen az – 1890-ben írta, akkori önmagát típussá szublimálva, egy fiatalember, aki (még) ártatlan volt, és mélységes részvéttel, teremtő felháborodással nézte az emberi nyomorúságot. Az életet úgyis csak akkor lehet elviselni, ha szakaszokban éljük, és a szakaszokat végesnek képzeljük/hazudjuk.
De hazamenet eltűnődni azért lehet. Talán kell is.
Az Éhséget adaptálni egyszerűnek tűnik, hiszen önálló minidrámák sorából áll, melyeket természetesen összetart az azonos főszereplő. De konkrétak, színpadiak csak akkor lesznek, ha a lényegüket sikerül kiemelni. Forgách nagy biztonsággal emel ki, önálló szövegeket is betold, ha kell. Nevet kap a festő láthatatlan babája (ő Nusi), a hős nem létező kutyája (ő meg Daisy). A feladatot persze megnehezíti a körkörös szerkezet, melyről Forgách az előtérben kifüggesztett kitűnő cikkében ír. El is lehetne mismásolni, de ő meg Ascher éppenséggel kiemelik. A felkavarodó, elcsituló, majd ismét szétgyűrűző hullámok teszik, hogy az önálló kis realista (kisrealista) zsánerképek metaforává olvadnak össze. Az Éhségről van szó. Ismerős? Ha még nem – majd lesz.
Döbbenetes, és sok mindent feledtet, ahogy Khell Zsolt nagyszerű, egyszerre köznapi és látomásos színpadán találkát ad egymásnak a világirodalom. A magasban Dosztojevszkij szelleme lebeg, a színi Knut egyik kezét Popriscsin, a másikat Josef K. fogja. (És micsoda Raszkolnyikov, micsoda Popriscsin, micsoda Josef K. lenne Hajduk Károly!)

Hajduk Károly / Schiller Kata felvétele

Megannyi, Ascher számára otthonos terület. Azt teszi, amit ebben az országban egyedül ő tud, és a figurákat, a színhelyeket meg az atmoszférát megteremtve egy-egy kis pöccintéssel tovább segíti a pontos képeket a tragikum, a vadság, a szertelenség felé. Az első rész záró képében Knut és alkalmi társa nem juthat némi pénzhez, mert a zálogház váratlanul bezár – kozmikus csalódottságuk képét visszük magunkkal a szünetre. Azután a színi Knut (most derült ki, Knütnek ejtendő) nem egyszerűen kifosztja a süteményárusnő kosarait, hanem szanaszét dobálja az árut, a fánkokon, pitéken, kifliken áll bosszút mindenért. És Forgách meg Ascher karöltve emeli a záró képsort, a gyalázatos penzióban zajló jeleneteket a dráma csúcspontjává, kafkai-pinteri vízióvá, démoni figurák valóságos Walpurgis-éjévé.
Az persze sejthető volt, hogy az előadás alkotói beleszólnak Hamsun kissé utópisztikus heppiendjébe: nem, a színi Knut ebből az ördögi labirintusból nem menekülhet az Óperenciáson túlra. Éppen a penzióból tűnik el, mint tragikus garabonciás, és vész a ködbe, tébolyba, öngyilkosságba, éhhalálba, ki tudja…
Hajduk Károly fájdalmas csillogású alakítása nem meglepetés, mégis az. Amiről eddig nem volt szó, a színi Knut művész-aspektusát, értelmiségi dilemmáit nemcsak szövegében, de egész lényében éli, kifejezi – valóban elmondható róla, hogy „korognak a gondolatai” – és kiváló arányérzékkel adagolja a téboly árnyalatait. És a sikerhez vezető utat briliáns alakításokkal kövezi ki a Katona-társulat, amelyből itt csupán neveket emelhetek ki, szubjektív ízlés szerint: Kun Vilmos kívülről-belülről ismeri, és több figurán is átszűrve közvetíti az öregség drámáját, Bezerédi Zoltán minden epizódjából egész estés darabot lehetne kerekíteni, Fullajtár Andrea laza természetességgel teremt önmagából bonyolult személyiségeket, Tenki Réka mint Ylajali, amolyan norvég Tünde, álom és valóság egy személyben; szerelmi jelenetük a színi Knuttal korai abszurd.

Knut Hamsun: Éhség
Fordította: Hajdu Henrik. Színpadra alkalmazta: Forgách András. Díszlet: Khell Zsolt m.v. Jelmez Szakács Györgyi m.v. Dramaturg: Török Tamara. A rendező munkatársa: Tóth Judit. Rendező: Ascher Tamás.
Játssza: Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Fullajtár Andrea, Hajduk Károly, Keresztes Tamás, Kun Vilmos, Mészáros Béla, Szirtes Ági, Tenki Réka, Czakó Klára.

Katona József Színház, Kamra, 2009. április 25.